Fuji stand

2009. 03. 04. 02:23 | Tibor

A Fuji standja az idei PMA-n leginkább a laborgépekről szólt. Az aktuális fényképezőgépeket két kis asztalkára szorították, a Photokinán debütáló 3D-s fényképezőgépek pedig az egyik (bár nem eldugott) sarokba kerültek.

pi031216

Leglátványosabb helyre a február közepén bejelentett Frontier DL430-as száraz technológiás minilabor került. (A mellette álló DL25SD-t a tavalyi Photokinán már bemutattuk.) A DL430-as egy tekercspapírra dolgozó tintasugaras laborgép, ami immár két tekercs együttes kezelésére is képes, így egyszerre több különbző mérettel is tud dolgozni.

pi031214

Az idei trendnek megfelelően a Fujinak is van vízálló kompakt fényképezőgépe, ráadásul igen mutatós kivitelben. A FinePix Z33WP érdekessége a különleges hátsó kezelőszerv panel, amihez hasonlót korábban néhány Nokia mobiltelefonon láthattunk.

pi031207

A 3D-s fényképezőgép kipróbálható változata semmit sem változott, de egy üvegbúra alatt már egy dizájnosabb modell és egy hozzá passzoló kijelző volt látható. Sajnos egyik sem működött.

pi031209

2 hozzászólás a(z) “Fuji stand” című bejegyzéshez

  1. xax írta:

    Hát ez nem sok egy neves gyártótól!
    Reméltem titkon hogy a hírek ellenére meglepnek egy új DSLR géppel!
    Hát sajnos…..

  2. V. Laci írta:

    Nem csak DSLR hiányzik a kínálatból, hanem a 9600-as típust leváltó új model is. A Fuji csak olcsó kis vacakokat akar gyártani?

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Exkluzív: Olympus E-M5
(2012. február 8.)
Gyakran kapunk lehetőséget arra, hogy még a hivatalos bejelentés előtt megismerkedjünk egy-egy fontosabb fényképezőgéppel vagy objektívvel, de az viszonylag ritka, hogy hetekkel a bejelentés előtt már kézbe vehessük a terméket. Az Olympus legújabb MILC gépével azonban úgy négy héttel ezelőtt még a PMA-n találkoztunk.
Exkluzív: Nikon D800
(2012. február 7.)
Röpke három és fél év után a Nikon D700 is megkapja végre a magáét. Mármint utódját, a D800 személyében. A profi szegmens alsó felében helyet foglaló készülék igen magasra tette e mércét felbontás terén, de egyéb képességeiben is igencsak aktuális modellről beszélhetünk. Szerencsénkre egy bemutató példányt néhány órával a bejelentés előtt kézbe vehettünk.
Pentax smc DA* 200mm f/2,8 ED [IF]SDM
(2012. február 1.)
Sokszor hallhatunk olyan kritikát a Pentax-szal szemben, hogy szűkös az objektív választéka. Esélyes, hogy valóban szűkebb, mint a két legnagyobb gyártóé, de miért is lenne bővebb, ha az elérhetők is kiváló minőségűek és jól eltalált gyújtótávolsággal, fényerővel és árral rendelkeznek. A 200 mm-es fix tele ilyen. Nem túl drága, remek fényerő jellemzi, s a gyújtótávolsága is megfelelő többféle felhasználáshoz is.
Történelem: Székely Aladár
(2012. január 27.)
Ady, Babits, Móricz, ahogy ma élnek emlékezetünkben, ahogy elképzeljük őket egy iskolai tankönyv illusztrációjára, vagy egy régi bankjegyre visszaemlékezve. A róluk élő kép alakításában nagy szerepe volt az általa készített képeknek. Székely Aladár, a XX. század elején élt művészeink egyik ,,udvari" fotográfusa.
Lőporfüstben: beszélgetés Szandelszky Bélával
(2012. január 19.)
Olympus Zuiko Digital ED 14-42mm F3,5-5,6
(2012. január 13.)
Mikrosat oktobox és rendszervaku tartó
(2012. január 4.)
Visszapillantó: 2011 a digitális fényképezés tükrében
(2011. december 31.)

Archívum