Tanulságos videó a fotográfia jövőjéről. 10 évvel ezelőtt magunk sem gondoltuk volna, hogy micsoda változásra képes a világ egy évtized alatt. A digitális fényképezőgépek még csak játékszerek voltak, a hobbi és amatőr fotósokon kívül a profik még nemigen használták azokat. Persze az internet már akkor is megváltoztatta a szokásokat, jöttek a keresőoldalak, Yahoo, Altavista, majd a Google, ami persze fenekestül fel is forgatta az egészet. Később szintén a Google-től kaptunk új módú hirdetéseket, megjelentek az Adwords és Adsense lehetőségek, s bizony igencsak elterjedt. Noha a fejlesztést nem a Google végezte, de végül mégis csak az ő nevük alatt jött ki az Android, ami szintén ütött, leginkább az Apple-nek. Hogy iOS, vagy Android, abba most nem érdemes belemenni, a lényeg az, hogy egy fejlett, stabil, de kicsit túl hype-olt rendszer mellé kaptunk egy kevésbé fejlett, kevésbé stabil, de filléres és nyitott (annak minden előnyével és hátrányával) rendszert. Elkészült a „szegény ember ájfónja” is. Nemrégiben a Google belevágott a Project Glass fejlesztésébe, mely egy olyan szemüveg, ami egy apró kamerát is tartalmaz. A 720p felbontású videók készítését is lehetővé tevő Google Glass bizonyára a fotográfiát is megváltoztatja majd, íme hát a jövőkép: Mindez persze csak vicc, de muszáj volt komolyan bevezetni 😀
NÉPSZERŰ CIKKEK
Élethűbb szemek 3 egyszerű lépésben
Glyn Dewis videójából megtanulhatjuk, hogyan kaphatunk élethűbb, rajzosabb szemeket portréinkon, mindössze néhány lépésben.
Összefoglalva a műveleteket, ezek a következők:
1. lépés: szemek kijelölése (ellipszis kijelölő eszköz,...
Nem tudod mi a fényszennyezés? Ebből a time-lapse videóból megértheted!
A fényszennyezés nem olyan környezetkárosító dolog, mint a szemét kocsiból való kihajítása, vagy a tengerbe jutott olaj, de ez is az emberi civilizáció mellékterméke....
Hogyan válasszunk monitort?
Nem csak fényképezőgépeknél, de monitorok kiválasztásánál is gondban lehetünk, ha nem tudjuk pontosan, mire érdemes figyelni és mi alapján válasszunk. Cikkünkben a monitorok fotósok számára legfontosabb tulajdonságaival ismertetjük meg az Olvasókat, s olyan gyakorlati jellegű ötleteket adunk, amely segít a szükséges monitor kiválasztásában.
Így is csökkentheted portréid hátterének fényerejét
Fotósok körében ismert az erős fényben történő portrézás problémája, főleg akkor, ha a háttér már-már világosabb, mint az arc. Ilyen esetre sok megoldás áll...
Hét egyszerű trükk a kreatívabb fotókért
Ha régóta fotózol, előfordulhat, hogy egy idő után úgy érzed, valami újat kell alkotnod. Olyat, ami nem megszokott, olyat, ami nem a tökéletességről szól,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




