Sony Cyber-shot DSC-QX10 és DSC-QX100

0

Forradalmi fényképezőgép kezelőszervek és LCD (no és kereső) nélkül. Feltehetnénk a kérdést, hogy milyen az a fényképezőgép, amelynek csak objektíve, szenzora és képfeldolgozó processzora van, de nincsenek rajta komolyabb kezelőszervek, s nincs keresője sem. A válasz: Lens-camera. A Sony hamarosan forradalmi bejelentést tehet, hiszen ahogyan a lenti képeken is látszik, olyan fényképezőgépet alkottak, amelyet WiFi-n keresztül okostelefonnal kezelhetünk, s maga a „fényképezőgép” alig nagyobb, mint egy látványpékség feldagasztott pogácsája. Azt már régóta látjuk, hogy jópár fényképezőgépet vezérelhetünk WiFi segítségével akár okostelefonról is. Innen jöhetett az ötlet, hogy ha már úgyis lehet okostelefonról vezérelni, minek tegyék bele a gépbe azokat a részeket, amelyek egy-egy telefonban egyébként is megtalálhatók. Ezáltal ugyanis csökkenthető magának a fényképezőgép-egységnek a mérete, így nem szükséges LCD és kezelőszervek felhelyezése. Ennek köszönhetően csupán egy objektív méretű gépet lehet alkotni, amelyre egy zoomkart és egy exponáló gombot helyeznek, belsejében pedig a szenzoron kívül a képfeldolgozó processzort és az SD kártyafoglalatot helyezik el. Ha élőképet szeretnénk látni, akkor WiFi-n keresztül csatlakozhatunk az eszközhöz okostelefonnal vagy táblagéppel. A Sony ráadásul egyszerre két ilyen „Lens-camera” modellt kíván bejelenteni, egyikük a Sony Cyber-shot DSC-RX100 II 20 Mpixeles, 1″ típusú szenzorát tartalmazza majd, míg másikukba a kompakt gépek között megszokott méretű, 1/2,3″ típusú 18 Mpixeles CMOS szenzort helyezik. Ahogy a képen is látszik, a fizikai gyújtótávolság 4,45-44,5 mm lesz, azaz 10×-es zoomátfogást kínál majd. A szenzorméret alapján ez a masina egy kisfilmes 25-250 mm-es objektív látószögének megfelelőt ad majd. A nagyobbik méretű, 1″ szenzoros változat gyújtótávolság értéke sajnos nem látszik, így ez egyelőre titok marad. Sony_DSC-QX10_1 Sony_DSC-QX10_2 Sony_DSC-QX10_3 A különleges kialakítású fényképezőgép mindenképpen érdekes elképzelés, a kérdés az, hogy a két külön eszközből összeépíthető gép kellően érdekes lesz-e az európai és amerikai vásárlóknak is, vagy csak a kütyümániás japánok veszik majd, mint a Pentax Q sorozatát. forrás: sonyalpharumors.com