Avagy tényleg kell-e nekünk a DSLR, vagy vesszen a rendszer és éljenek a MILC-ek? Érdekes megfigyelni, hogy míg Japánban elképesztő sebességgel terjednek a cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek, addig az USA-ban, illetve az öreg kontinensen meglepően magas a konzervativizmus. Most nem arra gondolok, hogy valaki egy DSLR mellé vesz egy kis MILC-et túrázós masinának, hanem arra, hogy egyáltalán, kompaktról fellépés esetében mit választ a vásárló: DSLR-t, vagy MILC-et. A nagy különbségnek persze rengeteg oka lehet, többek között akár az is, hogy a japánok imádják a kütyüket és az új dolgokat, szeretnek kipróbálni friss trendeket, míg Európában, s főképp hazánkban a „szomszéd Jóskának is DSLR-je van és milyen jó képeket csinál vele, hát azt kell venni” elmélet uralkodik. Kicsit talán mi magunk is hibásak vagyunk ebben, hiszen nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy a MILC-ek kontraszt alapú élességállítása azért nem vethető össze a régi kompaktokéval, márpedig a régi kompaktoknál többször panaszkodtunk arról, hogy pontatlan és lassú az automatikus élességállítás. Sőt, a DSLR teszteknél is mindig az jön ki végeredménynek, hogy a fázis-különbség alapú autofókusz rendszer milyen gyors és ezzel szemben a LiveView mód kontraszt alapú autofókusza mennyivel lassabb (kivéve most már szerencsére a Canon EOS-70D DualPixel AF rendszerét, ahol a LiveView kontraszt alapú AF-a is használható sebességű). Jóllehet, a Panasonic és Olympus MILC-eit rendre dícsérjük gyors autofókuszuk miatt (s az új Sonyk is jól teljesítenek), valahogy egy bizonyos távolságtartást még mindig látunk az olvasóink részéről, legalábbis a kommentekből és a fórumhozzászólásokból számunkra ez tűnik ki. Mindettől függetlenül én eddig azt vallottam, hogy a MILC-ek csudajó dolgok, de a profi munkára egyelőre DSLR-t „kell” használni. Aztán lassan kezd az a korsó eltörni… Történt ugyanis, hogy év elején befrissítettem az EOS-40D-met, s feljebb léptem egy kicsit 60D-ig. Az első tapasztalatok még pozitívak voltak, de ahogy egyre több munkát végeztem, kezdett az a gyanúm lenni, hogy valami nem stimmel. Múlt héten aztán egy esküvő alkalmával fény derült a nagy problémára: a Sigma 10-22 mm-es objektívemmel rendre komoly frontfókuszt tapasztaltam, de olyan mértékűt, hogy használhatatlanná tette a képet (szerencsére a sorozatból egy-egy kép még így is használható és helyes fókuszú, de ez a ritkábbik eset). Itthon aztán komolyabb tesztnek vetettem alá a gépet és az objektívet. Az EOS-60D-t állványra szereltem, rá a 10-20 mm-es nagylátót, s közepes, F5,6-os rekesszel készítettem egy képet. Ezt követően LiveView, kontraszt alapú AF (jó lassú szegénykém), expó. A különbség látványos, nem csak képileg, de a távolságskálán nézve is: míg a fázis AF bőven az 1 méteres osztás előtti fókuszt állított, a kontraszt AF minden esetben az 1 méteres osztáson túlra állt (a Sigma 10-20mm-es objektívnél az 1 méter után már a végtelen jön a távolságskálán). A valós tárgytávolság olyan 4 méter lehetett Íme egy-egy képkivágás:
Kontraszt AF: 
