Olympus sajtótájékoztató

0

  ‘Ki korán kel, aranyat lel.” A mai sajtónap legkorábbi bemutatóját az Olympus rendezte, a délelőtt folyamán bejelentett újdonságaikkal. BUD_6023 Nagy meglepetés nem ért az Olympust standján rendezett sajtótájékoztatón, hiszen már tudtunk a cég bejelentéseiről. Nemrég egy új MILC-cel jelentkeztek, ma reggel pedig egy profi, villámgyors 40-150mm teleobjektív, egy új telekonverter, és egy firmware frissített E-M1 (Silver edition) várt bennünket. Más nemigen,.hiszen a standfélig még berendezetlen, de jönek még a mi utcánkba…pontosabban mi az övékbe. A bemutatót az Olympus elnöke Haruo Ogawa nyitotta meg a fenti tele bemutatásával. Szó volt még a fejlesztés alatt álló 7-14mm-es f/2.8-as, és egy 300mm-es, szintén 2.8-as fényerejű, készülő optikáról, de ezekről február óta tudunk. Stefan Kaufmann, az európai fogyasztói részleg elnöke folytatta a cég piaci eredményeinek részletezésével és terveikkel. A gyártó a profi terméktámogatásra, a vásárló-központú fejlesztésre és szervizre helyezi a legnagyobb hangsúlyt a közeljövőben. Azí elkövetkezendő fejlesztések is jobbára a prémium termékekre koncentrálódnak majd, beleértve a PEN és OM-D termékeket. Végül Claudia Baehr, az európai fogyasztói részleg prominense zárta az eseményt az új termékeik részletesebb bemutatásával. Szóval egy 40-150mm micro 4/3-os objektív, egy hozzá való, profi 1,4x-es telekonverter, és a Silver edition, firmware frissített E-M1 az újdonság. Na és persze érintettük a nemrég bejelentett PEN E-PL7-et is. A cég képviselője szinte zárómondatként közölte velünk, hogy „felejtsük el a DSLR-t”, úgyhogy az elkövetkezendőkben nem biztos, hogy túl sok DSLR-t látunk tőlük. BUD_6024 BUD_6028 BUD_6030