Címlap 2002 július

Havi archívum: július 2002

Újszerű digitális kamera a Sony-tól

A Sony a DCR-IP220K nevű legújabb videókamerájának tervezésekor egy újszerű felépítési módot választott, ami új lendületet adhat a digitális kamerák piacának. Mégsem emiatt került be híreink közé.

Utolsó nap a nevezésre

Eljött a fotópályázatunk nevezési időszakának utolsó napja. Ha még nem nevezte be állatokról készült fotóját, akkor ma még megteheti.

Alapfokon: Objektívek – Cserélhető objektívek

Eddig általánosságban beszéltünk az objektívekről, és főleg úgy tekintettünk rájuk, mint a fényképezőgéptől elválaszthatatlan részre. A komolyabb gépek azonban nincsenek az optikával egybeépítve, így azok levehetők és cserélhetők.

Canon EOS-1D: firmware frissítés

Immár a sokadik firmware frissítést mutatja be a Canon a tükörreflexes gépek csúcsának számító EOS-1D-hez. A frissítés ismét hasznos javításokat és bővítéseket tartalmaz.

Contax N visszahívás

Nehez jelent meg, szinte alig hallani róla, de már vissza kellett hívni. A gyártó nem kevesebb, mint három komoly hibát is talált a drága N Digital-ban.

Az xD kártya

Ősztől megszűnik a jól ismert SmartMedia kártya, helyébe a sokkal kisebb és nagyobb kapacitásokban is elérhető xD kártya lép. Nem cseng ismerősen a név? Nem csoda, a kártya a Fujifilm és az Olympus vadonat új közös fejlesztése.

Kipróbáltuk: Panasonic DMC-LC40 teszt

A szórakoztatóelektronikában ismerősen csengő nevet eddig a digitális fotózásban nem sokat emlegettük. Vajon mostantól ezen a területen is számolni kell a japán óriás termékeivel?

Nem lesz ISO szabvány a JPEG

A texasi Forgent Networks Inc. által nemrégiben közzétett hír után úgy néz ki, hogy a nemzetközi szabáványokat kezelő ISO leveszi a JPEG formátumut a szabványok listájáról.

Alapfokon: Objektívek – Felbontás, élesség

A digitális fényképezőgépek kisméretű, ám nagy felbontású érzékelőlapja miatt az objektívekre nagy feladat hárul: kis területre kell nagyon részletgazdagság képet vetíteni.

Piros elszíneződés nélkül műfényben is: CP995

A Nikon Coolpix 995 tulajdonosok tapasztalhatták már, hogy némely esetben az automatikus fehéregyensúly állítás nem a legtökéletesebb. Ezen javít most egy kicsit a gép legújabb belső szoftvere.

Alapfokon: Objektívek – Fényerő

Az objektív peremén a gyújtótávolság adaton kívül még egy sor más felirat is található. Ezek egyike a kezdő fényerőt adja meg. A nagyítás mellett az objektívnek talán ez a második legfontosabb paramétere.

Kipróbáltuk: Nikon Coolpix 2000 teszt

A Nikon nemrégiben egyszerre három új gépet jelentett be. Ezek közül most a legkisebb, 2 Mpixeles gépet próbáltuk ki. A Coolpix 2000 3x-os zoomra alkalmas optikájával és alacsony árával kíván versenytársa lenni a kategória gépeinek. Vajon sikerül neki?

Több, mint egy tucat tesztkép

Felkerültek a kép.tárra a Nikon Coolpix 2000-rel készült tesztfotók. A link a híren belül található!

Új firmware két Nikon géphez

A Nikon nemrégen adta ki 2500-as modelljéhez a firmware frissítést. Most egy régebbi és egy újabb modellhez készült el az új firmware.

Alapfokon: Objektívek – Zoom

A különböző gyújtótávolságok használatáról, jellemzőikről, az optikai és a digitális zoomról kell néhány szót ejtenünk.

Igazi multifunkciós eszköz a Sharptól

Láttunk már videófelvételek készítésére alkalmas digitális fényképezőgépet, fényképezni tudó videókamerát, de olyat, amelyik mindkét funkciót kompromisszumoktól mentesen tudja, még nem.

Alapfokon: Objektívek – Gyújtótávolság

Az érzékelő lapka után a digitális fényképezőgépek talán legfontosabb alkotóeleme az optika. Cikksorozatunk következő néhány részében erről ejtünk néhány szót.

Kipróbáltuk: Canon PowerShot A200 teszt

A Canon optikai zoom nélküli, 2,1 Mpixeles digitális fényképezőgépe alacsony árával tűnik ki társai közül. Az ultra-kompakt 2 Mpixeles képminőségére nem is lehet panasz.

Alapfokon: Amikor a fehér nem fehér

Digitális fényképezőgéppel előfordulhat, hogy a fotózott fehér hullámok kékes, sárgás színűek lesznek. Ennek oka és javításának módszere olvasható jelen cikkünkben.

Alapfokon: Hibás pixelek

Sajnos semmi sem tökéletes. A digitális fényképezőgépekre is igaz ez az állítás, ugyanis az érzékelőkön sokszor nem várt pixelhibák jelennek meg.

Alapfokon: Érzékenységek

Mint ahogy a filmes gépek esetében, a digitális fényképezőgépeknél is különöző érzékenységeket használhatunk. Hogy mit jelent ez és milyen hatása van, cikkünkből kiderül.

Akkumulátor töltés 15 perc alatt!

Napjaink digitális fényképezőgépeinek használatát legjobban az akkumulátorok teljesítménye és tölthetősége korlátozza. Egy új eljárás segítségével nagyobb kapacitás és soha nem látott gyors töltés érhető el.

Alapfokon: Analóg-digitális átalakítók

Az érzékelők analóg jelét az A/D átalakítóknak kell digitálissá alakítani. Cikkünkből kiderül, milyen fontos tulajdonságokat határoz meg az A/D átalakító.

Búcsú a SmartMedia kártyától

Az egyik legrégebbi flash memória-kártya a SmartMedia lassan nyugdíjba vonulhat, mert itt az új, ifjabb utódja, az XD-kártya.

12 megapixeles tükörreflexes fényképezőgép mátol a boltokban

A mai naptól kapható a hazai boltokban a Fujifilm FinePix S2 Pro digitális fényképezőgépe. A trendnek megfelelően a gép árát az előd modell ára alá szorították.

Alapfokon: Érzékelők VI.

Előző alkalommal a Fujifilm SuperCCD-jét mutattuk be. Most azonban egy nagyságrenddel jelentősebb előnyökkel rendelkező különleges érzékelőről lesz szó.

1Gbit 13 mp-enként

A Hitachi legújabb flash memóriamodulja másodpercenként 10 MB-nyi adat "megtanulására" képes.

SecureDigital – CompactFlash átalakító

A SecureDigital kártyákat egyelőre csak az újonnan bejelentett kisméretű gépekben használhatjuk. A most megjelent átalakítóval azonban hamarosan a CompactFlash kártyás gépekben is alkalmazható lesz az SD kártya.

Kihirdették a 2002-2003-as TIPA díjakat

A TIPA díjakat 17 különböző kategóriában osztották ki. Ebből közvetlenül négy kategória tartozik a digitális fotózáshoz, illetve egy közvetett kategóriában is digitális fényképezőgép nyert.

Növekvő zűrzavar a memóriakártyák piacán?

Nem is olyan régen még csak a CompactFlash, a SmartMedia és a MemoryStick nevekkel kellett tisztába lennünk. A Sony most egy újabb kártyafajtával jelentkezett. Reméljük ez nem teszi átláthatatlanná a helyzetet.

Alapfokon: Érzékelők V.

A szokványos CMOS és CCD érzékelőkön túl léteznek különleges érzékelők is. Ezek közül most egyet vizsgálunk meg részletesebben.

Új Olympus kezdőcsomag

Az Olympus legújabb "Starter-kit"-je a legfontosabb kiegészítőket tartalmazza, melyek célszerűen szükségesek az Olympus gépeket használóknak. A 4 részből álló kit ára ráadásul nem is magas.

Új firmware Canon EOS-D60-hoz

Még a legjobb gépeknek is lehetnek apróbb hibái. Ezeket a gondos gyártó egy firmware frissítéssel a legtöbb esetben orvosolni tudja. A Canon is így oldott most meg két apró gondot az EOS-D60 modellen.

2 megapixelnyi Nikon bruttó 85 ezerért?

A Nikon nemrégiben, sok találgatás után bemutatott három digitális fényképezőgépének legkisebb és talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó modellje a hét eleje óta már hazánkban is kapható.

Alapfokon: Érzékelők IV.

Elsősorban a gyártók választják meg, hogy milyen típusú érzékelőt használnak. De vajon milyen előnyei és hátrányai vannak az egyes típusoknak?

Alapfokon: Érzékelők III.

Ismerkedjünk meg a képérzékelők felépítésével és működésével.

Fényképezőgépből távcsövet

A fényképezőgépek egyik fontos jellemzője a legnagyobb fókusztávolság. Már 200 mm-től kezdődően nagy teléről beszélhetünk, de ez még mindig messze elmarad a távcsövektől.

Víz alatti fényképezés

Bizonyára sokan szeretnek tengerparton nyaralni. A tenger nem csak hűs vizével, hanem gyönyörű állat- és növényvilágával is vonzza a pihenni vágyókat. A víz alatti teremtmények lefotózása már nem is olyan nehéz feladat.

Alapfokon: Érzékelők II.

A digitális fényképezőgépekkel ismerkedőknek szóló cikksorozatunk második része a képérzékelők méretével és arányaival foglalkozik.

Nagy kapacitás már SD kártyán is

A négyféle Flash memóriakártyák közül eddig csak a CompactFlash kártyák rendelkeztek nagy kapacitással. A másik három fajta kártyatípus maximum 128 MB kapacitású volt.

Alapfokon: Érzékelők I.

A digitális fényképezőgépek rohamos elterjedésével szükségessé válik, hogy a témával most ismerkedőknek is lehetőségük legyen kisebb vagy nagyobb mértékben betekintést szerezni a digitális fényképezőgépek működésébe. Cikksorozatunk az érdeklődő kezdőknek készült.

Pontosabb autofókuszt!

Az autofókusz pontosságát javító program jelent meg a Canon A-sorozatú gépeihez. A frissítés természetesen ingyenesen letölthető. Link a híren belül!

Nincs még digitális fényképezőgépe? Nyerjen egyet!

A tavaly karácsonyi digitális fényképezőgép sorsolás sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy rendszert csinálunk a dologból. Fotópályázatot hirdetünk.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Néhány tanács kezdő utcai fotósoknak

Egy korábbi postunkban már foglalkoztunk a street photography műfajjal, most újra elővesszük. Igaz ugyanis a mondás, több szem, többet lát. Lássuk, John Batdorff milyen...

Portréfotózás szórt fényben: természetes fények, vagy vaku?

Az Adorama TV-n nemrégiben megjelent videóban Gavin Hoey mutatja meg a nézőknek, miért jó a szórt fény (felhős idő), illetve miért nem, valamint azt,...

Mi jobb természetfotózáshoz? APS-C, Full-frame, vagy Full-frame + telekonverter?

Sokakat érdeklő kérdést boncolgat Steve Perry az alábbi két videójában, amelyekből kiderül, hogy mivel kapunk jobb részletgazdagságot: egy APS-C vázzal, amely 1,5× képkivágást ad,...

Szabad-e ingyen fotózni?

A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...

A makrófotózásról

A digitális fényképezőgépek elterjedése sok változást hozott a fotózás világában. Ilyen mindenki számára észlelhető változás, hogy a kompakt gépek többségével remek közeli, vagyis makró fotók készíthetők. A tükörreflexes fényképezőgépek optikáit azonban még mindig a régi trükkökkel kell rávenni a megfelelő nagyításra. Makró fotózásról szóló cikkünkben ezeket a trükköket igyekszünk bemutatni.