Havi archívum: október 2007

Az Év Természetfotósa 2007 fotópályázat eredményei

Ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

Epson kivetítők a Hi-Fi Show-n

Négy projektorral vonul ki az Epson az idei Házimozi és Hi-Fi Show-ra.

Előzetes: Olympus E-3

Sokat vártunk rá, végre bejelentették, és Isztambulban hétfőn ki is próbálhattuk az Olympus legújabb zászlóshajóját, az Olympus E-3-at. A profiknak szánt, a közép és a felső kategória közé pozicionált, masszív, időjárásálló fényképezőgép feladata, hogy bebizonyítsa, hogy a Négyharmados rendszernek igenis van keresnivalója a profi fotósok kezében. Hogy sikerül-e a küldetés, azt nehéz előre megjósolni, de az a gép ismerete nélkül is kijelenthető, hogy nehéz dolga lesz.

Firmware frissítés Sony Alpha DSLR-A700-hoz

Megoldódni látszik a DSLR-A700 lágy képeinek problémája. Új firmware és frissített RAW feldolgozó. Frissítve: 2007.10.30. 22:05

Gyorsult a Kingston Elite Pro

Immár 133×-es sebesség az Elite Pro szériában is.

Ricoh GR Digital II

Továbbfejlesztették a fix gyújtótávolságú Ricoh GR Digital-t.

Bocskai emlékezete – fotópályázat

A Bocskai István Hagyományörző Egyesület pályázata.

GIMP v2.4

Kiadták a multiplatformos ingyenes képszerkesztő legújabb verzióját.

Kipróbáltuk: Canon PowerShot A650 IS teszt

Tizenkét megapixel! Bámulatos, hol tart ma már a tudomány! Még leírni is nehéz. Ráadásul mindez egy kis kompakt kis érzékelőjén. A Canon PowerShot A650 IS – felbontás terén – a kompaktok elit klubjának tagja, de mielőtt révületbe esnénk, vizsgáljuk meg közelebbről, mit nyújt a nagy felbontáson túl ez a masina? Van itt minden, mint a piacon. Optikai képstabilizátor, 6x zoomátfogás, teljes manuális vezérlés, kihajtható LCD.

Apple Aperture 1.5.6 frissítés

Az új Aperture már támogatja Leopardot.

Microsoft-Phase One szövetség

Stratégiailag szövetkezik a két szoftvercég.

Új Lowepro táskák

Friss fotó-, és videótáskákat dob piacra a Lowepro.

Wacom Cintiq 12WX

Érintőképernyős digitalizáló tábla, 12 colos képátlóval.

Sony Alpha DSLR-A100 firmware frissítés

Sony DT 55-200mm/F4-5,6 objektív kompatibilitással.

Hasselblad H2: itt a vég

Befejezik a Hasselblad H2 széria gyártását.

Szupervékony LCD kijelző

Még vékonyabbak lehetnek a mobil eszközök.

4 GB memóriával: Sony Cyber-shot DSC-T2

A Sony bejelentette új rejtett optikás fényképezőgépét, melyből nem sajnálták a memóriát.

Exkluzív: Sony DSC-T2

A Sony ma jelentette be legújabb ultrakompakt fényképezőgépét, a DSC-T2-t, melyet már egy rövid időre módunk is volt kipróbálni. Igaz, a nálunk járt példány még a véglegesítés előtti változat, így a vele készült teljes felbontású képeket nem közölhetjük, de a funkcióit érdekességeit már be tudjuk mutatni. Talán az egyik legmeglepőbb tulajdonsága a kis rejtett optikás gépnek, hogy belső memóriája 4 GB-os, de további érdekességek is várnak a leendő tulajdonosokra!

Samsung SGH-G800

5 megapixeles kamerával ellátott mobiltelefon.

Új generációs monitorkalibráló család

Az Elite és a Studio változatokkal bővül a Spyder monitorkalibráló hardver széria.

Panasonic DMC-L10 első tesztfotók

A japán kollégák már kipróbálhatták az új Panasonic tükörreflexest.

Olympus szoftver frissítések

Frissült az Olympus Master és az Olympus Studio is.

Gyorsabb arcfelismerés

A FotoNation nagyobb sebességre kapcsolt.

Kártyára rögzít az új videofelvevő

A SanDisk új felvevője memóriakártyára rögzít.

8 GB-os SanDisk Extreme III SDHC kártya

Az igazán nagy kapacitású és nagy sebességű alkalmazásokhoz.

Exkluzív: Nikon D3

A magunkfajta digikütyü fanatikust nem kell kétszer kérni, ha egy új fényképezőgép tapogatásáról van szó. Főleg, ha az az új gép a Nikon termékpaletta csúcsának új üdvöskéje, a D3. Egy napfényes reggelen meg is jelentünk hát a Nikon hazai főhadiszállásán, hogy kezünkbe vegyük a szépreményű masinériát. Még akkor is megérte, ha – gyártás előtti mintadarabról lévén szó – egy árva tesztképet sem készíthettünk emlékbe a géppel. Következzék hát – a teljesség igénye nélkül – néhány érdekesség és gondolat az új csúcsmodellről.

Fotózz magyar ételeket – díjazás

A Digitcam Kft. támogatja a Fotózz!hu házi fotópályázatát.

E-1 utód: Olympus E-3

Megjelent az Olympus várva-várt második professzionális NégyHarmados váza, az E-3.

Négy új ZuikoDigital objektív: 12-60mm, 50-200mm, 14-35mm, 70-300mm

Az Olympus négy új objektívet és egy telekonvertert is bejelentett az E-3 mellett.

Két Olympus rendszervaku: FL-36R és FL-50R

Vezetéknélküli vezérlésre is alkalmas 36-os és 50-es kulcsszámú rendszervakuk.

Olympus E-3

Olympus μ790SW már limezöld színben is

Limitált széria az Olympus víz- és ütésálló új modelljéből.

Friss verzió: IrfanView v4.10

Új verzió jelent meg a népszerű ingyenes képnézegetőből.

Canon EF 200mm/F2,0 L IS és 800mm/F5,6 L IS

A Canon két fejlesztés alatt álló nagy fényerejű és szupertele stabilizált optikája.

Fotózz magyar ételeket!

A Fotózz!hu házi fotópályázata.

Panorama Factory már Mac-re is

Megjelent a Smoky City Design panoráma készítő szoftverének v5-ös változata.

Canon EOS-1Ds Mark III első tesztfotók

A japán DC.Watch oldalain már megtekinthetők az első nem gyári fotók.

Kipróbáltuk: Olympus SP-560UZ teszt

Ritka, hogy egy terméknek egy éven belül megjelenik az utóda, de még ennél is ritkább, hogy ennek tesztjét mi is egy éven belül végezzük el. Az Olympus SP-560UZ modellnél mindez megtörtént, s a márciusi SP-550UZ bemutató után most következzen a kissé nagyobb felbontású, hajszálnyival jobb, 27 mm-es nagylátószöggel rendelkező, 18×-os zoomátfogású, stabilizált SP-560UZ tesztje. A specifikációk alapján túl sok változásra ugyan nem kell számítanunk, ám próbáink során néhány érdekességre is fény derült.

Személyre szabott HP tintapatronok

Új festékkazetta választék jobb ár-érték aránnyal.

AKVIS Chameleon 5.0

Új generációs fotómontázs készítő.

A Kodak hisz a film őszinteségében

A világ legélesebb ISO 400-as, fekete-fehér filmje.

HP Photosmart D7460 nyomtató

Vezeték nélküli, villámgyors nyomtatás a HP legújabb printerével.

Sony Centrum fotópályázat

Különösebb megkötések nélkül.

Alien Skin Exposure 2.0

Filmes képhatásokat szimulál a legfrissebb Photoshop plugin.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ18 teszt

A Panasonic új üdvöskéje is megkapta a 18-as karikát. Na nem a nagykorúaknak szóló tartalom miatt, hanem a merész, 18x-os zoomátfogása okán. Volt idő, amikor elégedetten csettintettünk egy 6x átfogású optika láttán is, aztán a régmúlt idők csúcskompaktjai átadták helyüket a 10x, majd a 12x és 15x-ös ultrazoomoknak és innen nem volt megállás. Most itt a Panasonic legnagyobb átfogású ultrazoom kompaktja, és mindjárt jól leteszteljük.

Fotópályázat: Egy Cseppnyi Művészet

A Gézengúz Alapítvány fotópályázata.

Canon PowerShot A650 IS viszahívás

Különös hiba a Canon PowerShot A650 IS egyes modelljeivel.

Új A3-as tintasugaras: Epson R1900

Az Epson legmodernebb A3+ méretű tintasugaras fotónyomtatója.

ACDSee 10 Photo Manager

Az ACDSee immár a 10-es verzióját ünnepelheti.

Új mindenes: HP Photosmart C6280

Otthonra vagy kisebb irodába ajánlja új multifunkciósát a HP.

Helyi hős – fotópályázat középiskolásoknak

Jeles személyekhez köthető épületekről, tárgyakról készült fotók pályázata.

Élőkép és autofókusz PC-vel

A BreezeSystems frissítette DSLR Remote Pro programját.

Sigma SD14 v1.05 firmware

Új lehetőségek a Sigma SD14 v1.05-ös firmware-ével.

Pentax Optio A40

12 Mpixel, CCD stabilizálás és dinamikatartomány szabályozás egy kompakt gépben.

Pentax Optio V10

Új ultrakompakt a Pentaxtól.

Pentax DA 18-250mm/F3,5-6,3 ED AL [IF]

Új Pentax ultrazoom objektív digitális tükörreflexesekhez.

Anpson DigiMate 1210 mobil háttértár

Jó érzés az, mikor egy teszt során feltárjuk egy termék gyenge pontjait, majd a néhány hónap múlva megjelenő termékfrissítés során arról értesülünk, hogy a gyártó javította a kritizált pontokat. Májusban a DigiMate III (leánykori nevén DigiMate 1201) tesztelésekor hibaként a rendkívüli lassúságot emeltük ki. A mérnökök vagy olvassák a kritikákat, vagy a gyakorlatban is kipróbálták a terméket: a most megjelent, továbbra is DigiMate III néven kapható frissített változat orvosolni látszik az elérhető árú mobil háttértár egyetlen komoly hibáját.

DxO Optics v5

RAW konverzió és lencsehiba korrekció egy menetben.

Folyadék alapú lencsék webkamerában

Élességállítás mozgó részek nélkül.

A képátméretezés új módszere

Képkivágás vagy leméretezés a részletek különleges megtartásával.

HP Print 2.0 kampány

A HP nagyszabású kampányt indít a Print 2.0 megismerésére.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Gyakorlat: Képérzékelők tisztítása

Aki cserélhető objektíves digitális fényképezőgépet használ, többnyire szembe találja magát a képérzékelőre tapadó por problémájával. Bár néhány gyártó már próbálkozik automatizálni a szenzorok tisztítását, a probléma még nagyon sok ember számára fennáll. Adott tehát a kérdés: hogyan érdemes szenzort tisztítani?

Újdonságok a Lightroom CC-ben (Lightroom 6-ban)

Az alábbi öt videó a friss Lightroom főbb újításait mutatja be. Frissítés: E gyors, délelőtti megosztáshoz képest részletesebb, belemélyültebb értekezést olvashattok...

A Magyar Optikai Művek fényképezőgépei

Remek kisfilm a magyar fényképezőgépekről. Szalatnyai István, alias PistiK100D olvasónk kiváló kisfilmet készített a MOM történetéről, történelméről, az általuk gyártott fényképezőgépekről, a Momikom...

Az a mágikus fehér háttér

Zack Arias közel 50 perces ingyenes oktatóanyaga a fehér hátteres fotózásról. A DEDPXL két, egyenként nagyjából 25 perces videót készített, amelyből megtudhatjuk,...

Ezért (is) fontos az állítható modellfény

Avagy hogyan fotózz portrét f/1,4 fényerővel, stúdióban. A vakuknál ismert paraméter a minimális teljesítmény, amely rendszervakuknál általában 1/128 teljesítményt jelent, ám stúdióvakuk...