Címlap 2010 március

Havi archívum: március 2010

Leaf Aptus-II 10R hátfal

Elforgatható szenzorral kerül forgalomba az új hátfal.

Kattints Balatonfüredre! – fotópályázat

Digitális fotópályázat Balatonfüredről.

Piros pont két Nikonnak

A Nikon Coolpix S1000pj és D5000 fényképezőgépe elnyerte a „Red Dot Design 2010” díjat.

Tartalomfüggő kitöltés az új Photoshopban

Néhány kattintással, nyom nélkül eltüntethetők lesznek a kép bizonyos elemei.

Kipróbáltuk: Olympus PEN E-PL1 teszt

Az Olympus durván belecsapott a lecsóba, egymást érik az új MFT gépeik, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. Az E-P1megjelenése után pár hónappal később jelent meg az E-P2, most pedig már itt a nyakunkon az E-PL1, a hibrid hibrid. Az elsődlegesen az E-P1 olcsóbb változataként beharangozott új modell ugyanis valójában az E-P1 és az E-P2 képességeinek egyfajta egyvelege. Ezen túlmenően azonban olyan funkciót is kapott, amit eddig egyik E-P modell sem kínált. Cikkünkben erre is kitérünk.

Sigma DP2 v1.04 firmware

Gyorsabb autofókuszt ígér a frissítés.

Frissített RAW konverterek

Frissült a PhaseOne, a DxO Labs, a Sigma és az Apple saját RAW konvertere.

Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely

Akt, modell, táj és épület fotózás a Győri Fotóklub Egyesület szervezésében.

Kiállítás: Rómer Flóris nyomában a Bakonyban

Kiállítás nyílik a III. Pápateszéri Természetfotó Táborban készült alkotásokból.

Rómer Flóris nyomában a Bakonyban

Negyedik alkalommal rendezik meg a Pápateszéri Természetfotó Tábort.

Photo Ludens

Nem viccből nyílik április 1-jén Tóth József Füles fotókiállítása.

Ami a hírekből kimaradt

Fotópályázat a HírTV és a Magyar Nemzet kiírásában.

„Megyek, és csinálom” – interjú Gehring János fotóssal

Találd meg a saját stílusod, és adj mások véleményére – vallja Gehring János, akivel az alkalmazott és a stockfotó közötti különbségről, árnyoldalakról és a tökéletes képről beszélgettünk.

Szandelszky Béla: Portfólió

Csütörtökön nyílik Szandelszky Béla új kiállítása a Mai Manó Galériában.

Bő két hét a CS5-ig

Április 12-én debütál az Adobe legfrissebb kreatív programcsomagja.

Tavaszi tesztfotó dömping: Nikon Coolpix L110, P100, Panasonic DMC-TZ10

Ahogy szépen lassan érkeznek az első gólyák, mi is szépen belekezdtünk idei digitális fényképezőgép tesztjeinkbe. Munkánk gyümölcse ugyan még csak félig érett meg, de már egyik felébe nyugodtan bele lehet harapni. A két...

A láthatatlan férfi

Dávid Botond (fotozz.hu: Fotodbotond) fotókiállítása Budapesten.

Adobe Photoshop Lightroom v3 beta frissítés

Újabb funkciók az egyelőre béta állapotú 3-as Lightroom-ban.

SanDisk: Az első 32 GB-os microSDHC

A világ legnagyobb kapacitású microSDHC kártyája.

QuantumFilm – a holnap képérzékelője?

Az InVisage forradalmi képérzékelő technológiát fejlesztett ki.

Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A850 teszt

A Sony tavaly nyár végén jött ki a fullframe szenzoros Alpha DSLR-A900 olcsóbb változatával. A bejelentéskor jól hangzó árakat és kedvező paramétereket láthattunk, no és persze a nagy tesó képminőségével kecsegtető szenzorról is szóltak a hírek. A bátyust már megismertük, itt az idő beszélgetni egy kicsit a kisöccsével is. Cikkünk a szokásos részletességgel számol be a gép kezeléséről, képességeiről, képminőségéről, szolgáltatásairól.

Sigma 150-500mm f/5-6.3 OS HSM Sony és Pentax véggel

Hamarosan boltokba kerülhet a Sigma stabilizátoros nagyteléje Sony A és Pentax K bajonettel.

Itt a javított Canon EOS-5D Mk II firmware

Megoldották a legutóbbi frissítéssel keletkező hangfelvételi hibát.

Voigtlander Ultra Wide-Heliar 12mm f/5,6 Asph II

Frissítették a világ legnagyobb látószögű kisfilmes objektívét.

Frissített szoftver a Ricoh GXR rendszerhez is.

A váz és két kiegészítő modul kapott új firmware-t.

Visszavonja a firmware-t a Canon

Hibát találtak a legutóbb kiadott Canon EOS-5D Mk II frissítésben.

Dupla firmware a Samsung NX10-hez

Stabilabb működést és jobb teljesítményt ígérnek az NX10 új szoftverei.

Történelem: Sigma

Ha cserélhető objektíves DSLR gépünkről van szó és új optikát szeretnénk beszerezni hozzá, fényképezőgépünk gyártója után többnyire ez a név ötlik fel másodikként: Sigma. A „független” objektív- és fényképezőgép gyártó, hosszú évtizedek alatt küzdötte fel magát jelenlegi pozíciójába, mely évtizedek legfontosabb eseményeit a következő cikkben foglaltuk össze.

Laco Struhár előadás és fotókiállítás

Álmok kertje címmel nyílik fotókiállítás Győrött.

Szoftverfrissített Fujifilm ultrazoomok

Új, egységes firmware-t kapott a FinePix S2500HD, S1800, és S1600.

GigaPan Epic Pro panoráma robot

Tükörreflexes gépekhez is elkészült a GigaPan panoráma-robot.

Leica M9 szoftverfrissítés

Régi hibák javítva, új képességek kipipálva a friss szoftvernek köszönhetően.

Jobb videó: Canon EOS-5D Mark II

Friss firmware, mely új képességekkel gazdagítja a gép videofelvételi szolgáltatását.

Kipróbáltuk: Samsung NX10 teszt

Néhány hete egy új rendszer született a Samsung jóvoltából, a világ első, APS-C méretű érzékelős, cserélhető objektíves, tükör nélküli rendszere. Egyfajta hibrid – ahogy gyártója nevezi – mely magában hordozza a kompakt gépek könnyű hordozhatóságát és használatát, a digitális tükörreflexesek kínálta kiváló képminőséggel. A rendszer első képviselőjéről, a Samsung NX10-ről szól következő tesztünk.

Frissült a Bibble 5 Pro

Újabb fényképezőgép modelleket és objektíveket támogat a RAW konverter frissítése.

Színes Nagy Világ – fotópályázat

Színes Nagy Világ címmel fotópályázat indul több nagy szervezet összefogásával a rejtett tehetségek felkutatására, fotóik bemutatására.

Hama digitális képkeret DVB-T vevővel

8”-os digitális képkeretet jelentett be a Hama.

„Nem műkajákat fotózunk” – interjú Balogh Tamás „Osztya” fotóssal

Ne akarjunk rossz fotóból jót varázsolni, és figyeljünk oda másokra – vallja Balogh Tamás „Osztya”, akivel a közösségi fotóoldalak hasznosságáról, a tanítás szépségéről és arról beszélgettünk, hogyan lehet rusztikus egy sima pörkölt.

Kirándulás Középföldén: Pentax 645D

Nemsokára megjelenhet a Pentax első középformátumú DSLR gépe.

Tamron SP 70-300mm f/4-5,6 Di VC USD

Készül a Tamron első ultrahang motoros objektíve.

Jön: Tokina AT-X 16-28mm f/2,8 PRO

A Tokina új fullframe-hez tervezett nagylátószögű, nagy fényerejű objektívet fejleszt.

Digitális tükörreflexesek a megapixel háborúban

Tavalyi Canon PowerShot G evolúció tesztünk után idén a tükörreflexeseket vizsgáltuk meg. Összesen 9 DSLR-t vettünk górcső alá. Ismét arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyre nagyobb felbontás jó-e nekünk, vagy inkább rossz. Cikkünkben a Canon és a Nikon középkategóriás vázait eresztettük egymásnak.

LUMIX G Vario 14-42mm F3,5-5,6 ASPH. MEGA O.I.S.

Kicsi és könnyű alapzoom, Mikro 4/3 rendszerű gépekhez.

Panasonic LUMIX DMC-G2

A Panasonic Mikro 4/3-os szériájának második generációja.

Panasonic LUMIX DMC-G10

Némileg egyszerűsített Mikro 4/3-os fényképezőgép, rengeteg automata szolgáltatással.

Hamarosan boltokban az új Canon 70-200mm F2,8L IS

Március második felére Japánban már kapható lesz a nemrég bejelentett teleobjektív.

Történelem: Photoshop

Az ünnepi torta gyertyáinak viaszillata még szinte átjárja a levegőt, a süteményből azonban már csak morzsák maradtak. Véget ért a zsúr, az élet megy tovább. Az az élet, mely az ünnepelt számára két évtizede, egy hasonlóan hűvös tél végi napon kezdődött. Az ünnepeltet Photoshopnak hívják és mindenki az ismerőse, aki egy kicsit is érdekelt a képszerkesztés világában.

Sony bajonettre is csatlakozik a Tokina 11-16mm

Hosszú idő után az első Tokina optika Sony gépekre.

Európa kedvence: Nikon Coolpix S220

A Nikon Coolpix S220 volt Európa legnagyobb példányszámba fogyó fényképezőgépe.

Olympus E-P1 szoftverfrissítés

Az előző firmware hibáját javítja az új.

Megújult Kata kínálat

Három új táskasorozat a könnyedség jegyében.

Mamiya DM40

40 megapixeles, középformátumú váz és hátfal.

Fényerő bajnok: Noktor HyperPrime 50mm F0,95

Mikro négyharmadra érkezik a Noktor különösen nagy fényerejű teleobjektíve.

Közel a Leica S2?

Japánban, zárt ajtók előtt már bemutatta új rendszerét a német gyártó.

Fotóelmélet: Expozíció

A köznyelvben gyakran használunk a fénnyel kapcsolatos kifejezéseket vegyes értelemben, mint pl. „világos felület” vagy „erős fény”. A fénytanban ezekhez a sokszor hasonló kifejezésekhez egy-egy szigorúan meghatározott értelmezés társul. Ahhoz, hogy a fényképészeti expozíciót megérthessük, tisztázni kell a fénytani alapokat és az emberi szem néhány tulajdonságát.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így vásárolj fényképezőgépet

Akár ajándékba szánod karácsonyra, akár magadnak keresel egy jó gépet, fontos, hogy olyan modellt válassz, amely a kitűzött feladatokra a legalkalmasabb. Nem kell mindenáron tükörreflexes gép, de nem is mindenre elég egy zsebrevágható utazózoom. Cikkünkben bejárjuk a ma kapható gépek kategóriát és néhány tippet is adunk egy-egy kiemelkedő modellre.

Kezdőknek a Photoshopról

Teljesen kezdőknek készült az 33 részből álló, 7,5 órányi videóanyag, amely az Adobe Photoshop legalapvetőbb tulajdonságait és használatát igyekszik megtanítani a nézőknek. A grafikus kezelői...

Így mutasd be a mozgást!

Bizonyára olvasóink közül kevesen vannak, akik ne ismernék a hosszú expozíciós idővel autókról készülő képeket. A hosszú fehér és piros kígyók látványos képi elemek...

Svenkelés

Mi a svenkelés? Nehéz úgy megírni, hogy az egyből érdekfeszítő legyen, így inkább egy képpel magyarázom: És hogyan érhetjük el ezt a hatást?...

Felfrissítő: vaku kiegészítők

Rengeteg vaku kiegészítőről írtunk már a Pixinfón, úgyhogy itt az idő pár rövid mondatban áttekintenünk őket. A fényképezőgépünkhöz csatlakoztatható kisvaku -...