Canon RF 85mm f/1,2 L USM (DS) – teszt

0

Felépítés

A Canon a tükör nélküli, kisfilmes képkocka méretű szenzorral szerelt EOS R sorozatát követő évben, azaz 2019-ben mutatta be az RF bajonettes 85mm f/1,2 portréobjektívét, amelynek idén érkezett a továbbfejlesztett változata, a Defocus Smooting (DS) jelölésű modellje.

Az EOS R5 tesztelésekor már járt nálunk az RF 85mm f/1,2 L USM, most pedig a lágy bokeh peremet kínáló DS változatot kaptuk meg tesztelésre pár napra.

Az itt írtak jobbára igazak a nem DS változatra is, természetesen az optikai felépítés centrális ND bevonatát leszámítva, valamint a bokeh-t ismertető és peremsötétedést bemutató részeket kivéve.
A nem DS változatú objektívvel is készültek korábban tesztfotóink, ezeket cikkünk második oldalán, illetve cikkünk alatt linkeltük.

Nem kérdéses, hogy a portréfotósok szeretik a kis mélységélességet és ezért komoly összegeket is képesek letenni az asztalra. Egy 85mm f/1,8 objektív ma már teljesen alapnak számít, aki profi, vagy szeretne elkülönülni az átlagos amatőr fotósoktól, már ennél nagyobb fényerőben kell gondolkozzon. Olyan objektívet érdemes keresni, amely a stílusunkat erősíti. Ez lehet egy retró jellegű manuális objektív, amely különleges képi hangulatot ad pl. az ún. „curly bokeh”-vel, és persze lehet egy finom átmenetes bokeh-t kínáló különleges portréobjektív is.

Ez utóbbival már több gyártónál is találkozhattunk, bár tény, hogy nem az utóbbi pár évben. A Minolta pl. még a digitális fotózás hőskorában, 1999-ben adta ki a filmes tükörreflexes gépekhez kínált 135mm f/2,8 (T4.5) STF (Smooth Trans Focus) objektívét, amelyet aztán a Sony is felfrissített A bajonettre, még a DSLR-es időkben.
Valamiért azonban a tükör nélküli rendszereknél a különleges(ebb) objektíveket kicsit mostohán kezelik a gyártók. Ilyen például a halszem objektív, amely gyakorlatilag csak és kizárólag a mikro NégyHarmados rendszerhez érhető el (az Olympus és a Panasonic kínálatában egyaránt, és a már nem létező Samsung NX rendszerhez is kínáltak egyet). Persze adapterrel használhatjuk a tükrösökhöz fejlesztett halszemet is.
Lágy peremű bokeh-t kínáló objektívből viszont tükrösökre sincs sok.

Így aztán a Canon RF 85mm f/1,2 L USM DS igazi ritkaság, az egyedüli lágy háttérelmosású (portré)objektív a full-frame szenzoros tükör nélküli rendszerekhez készült objektívek között (hasonló objektívvel a Fujifilm is rendelkezik az APS-C szenzoros X rendszeréhez). Ez is azt bizonyítja, hogy a Canon elkötelezett a profi fotográfusok és fotóművészek kiszolgálása terén a MILC szegmensben is.

A Canon RF 85mm f/1,2 L USM (és a DS változat) 28,5 fokos szokásos portré látószöget kínál, belsejükben 13 lencsetag alkotja az optikai rendszert. Különleges lencsetagokból három található az objektívben:

  • egy aszférikus, amely a képsarki kómát/asztigmatizmust, illetve a nyitott blendés lágyságot hivatott javítani,
  • egy ultra alacsony szórású (UD – Ultra-low Dispersion), amely a kromatikus aberráció (színhiba) csökkentésében játszik szerepet
  • és egy BR optikai tag (Blue Spectrum Refractive Optics – kék fényspektrumot törő optikai tag), amely szintén színhibát, méghozzá a kék színű, nehezen javítható aurásodást veti vissza

A Defocus Smoothing típus ezen kívül a harmadik lencsetagján egy centrálisan átmenetes ND szűrőréteget kapott, ez adja gyakorlatilag a háttérelmosásban lévő fényfoltok peremének lágyítását azáltal, hogy kevesebb fényt enged át a külső részeken, mint a belsőn. A korábbi megoldásokkal szemben – amelyek külső részén vastagabb üveget használtak, ezzel érve el a kisebb fényáteresztő hatást – az apodizációs szűrőfelület nem rontja a fókuszban lévő kép élességét és szférikus hibát sem hoz a képbe, ezáltal megmarad a kiváló rajzolat, ugyanakkor lágyabb háttérelmosást kaphatunk.

Természetesen a fényáteresztő képességet befolyásoló külső szűrőréteg miatt ennek a típusú objektívnek összességében nézve kisebb a valódi fényereje, azaz nem fogunk tudni ugyanolyan záridővel fotózni, mint a nem DS változattal. Nyitott blendén nagyjából 1,3 Fé eltérés adódik, azaz fényáteresztés szempontjából egy 85mm f/2-nek feleltethető meg. Vagyis ha a 85mm f/1,2 L USM objektívvel 1/2000 mp-es záridőt kapunk, akkor a DS változattal 1/800 mp körül fotózhatunk (. Persze mindebből nem sokat kell észrevegyünk, ha fél-automata módban dolgozunk, a gép saját fénymérését használva. Ha viszont fénymérőt alkalmazunk, akkor ezzel a változással számolnunk kell!

Nyilvánvaló, hogy mivel a centrális átmenetes ND szűrőréteg főképp a lencse külső részén erőteljes, a rekeszeléssel a csökkentett fényáteresztés is mérsékelhető, ezáltal pedig nem csak a nem DS és DS objektív közötti fényáteresztés eltérés, de a lágyítás hatása is csökken.

Gyakorlatban azt mondhatjuk, hogy F2,8 környékén már alig van lágy perem, F4-nél pedig kvázi pont ugyanúgy néz ki a DS változattal készített kép, mint a nem DS objektívé. Erről bővebben a következő oldalon írunk és mutatunk példákat.

Az élességállítást a Canon legfejlettebb, nano USM meghajtása adja, amely a fázis-különbség érzékeléshez és a kontraszt alapú AF-hez is ideális, gyakorlatilag ötvözi az ultrahang motor gyorsaságát a léptetőmotorok precízségével. A méretes lencsetagok miatt egyébként izmos fókuszmotorra van szükség, amely kellően nagy nyomatékkal tudja indítani és fékezni az objektív fókuszcsoportját. Ezt mi magunk is érezhetjük: amikor elindítjuk a fókuszálást, elég rendeset lök a vázon az elinduló fókuszcsoport.

Mivel az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során, sőt, ez a hátsó lencsetagra is igaz, így aztán igazán minimális esély van arra, hogy a lencsetagok közé szösz vagy por kerüljön.

Az napellenzőt opcionálisan vásárolhatunk, a gyári csomagolásban első és hátsó kupakot kapunk. Az első kupak a belső füleknek köszönhetően akkor is kényelmesen a helyére pattintható, ha a napellenző az objektíven van.

Az 70 mm hasznos átmérőjű elülső lencsetag elé 82 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

A specifikáció a Canon RF 85mm f/1,2 L USM DS adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

Az objektív nem éppen könnyű, a maga 1,2 kg-ot megközelítő tömege már-már a nagy teleobjektívek súlyához közelít. Tény, hogy ha ezzel az objektívvel fotózunk végig egy teljes napot, akkor rendesen megmozgatja a karizmainkat.
Nem kérdéses, hogy profiknak szánt, L jelölésű objektívként a Canon RF 85mm f/1,2 L USM (DS) időjárásálló szigeteléseket is kapott.

Az objektív bajonettje fém, de a tubust hőstabil kompozit műanyagból készítették.

A Canon RF 85mm f/1,2 L USM objektíven két gyűrű található, elől a programozható funkciójú vezérlőgyűrű (alapesetben a rekeszértéket módosíthatjuk vele), míg mögötte, kb. az objektív hosszának felénél a két cm széles fókuszgyűrű, amely elektronikusan vezérli a fókuszmotort, azaz nincs közvetlen fizikai kapcsolat a lencsetagok és a gyűrű között.
A manuális fókuszálást kellően finoman és precízen végezhetjük, hiszen ha lassan forgatjuk, közel két teljes fordulatot (~720 fok) is forgathatunk a gyűrűn, mire a közelponttól a végtelen tárgytávolságig eljutunk. Gyors forgatásra az „áttétel” is magasabb lesz, így ha kell, 135 foknyi gyors elfordítással is átérünk a teljes fókusztartományon. Ez tehát azt jelenti, hogy a durva élességállítást gyorsan elvégezhetjük, a precíz finomhangoláshoz pedig bőven van fordulatunk, így könnyedén beállítható a tökéletes fókusz.

Távolságskála nincs az objektíven, virtuális skálát a fényképezőgép hátsó LCD-jén vagy elektronikus keresőjében láthatunk kézi élességállítás során (0,85m, 1m, 2m és 4m osztásokkal).

Kapcsolóból kettőt találunk az objektíven, ez pedig az autofókuszt és a kézi élességállítást váltó AF/MF, illetve a fókusztartományt korlátozó kapcsoló, amivel 85 cm-végtelen, illetve 1,5 m-végtelen között válthatunk.

A Canon RF 85mm f/1,2 L USM DS objektívnek erős, mintegy 15%-nyi látószögváltozást mutató fókuszlégzés effektusa van, azaz közelpontra állítva az élességet jelentősen kisebb látószöget kapunk, mint végtelen tárgytávolságnál. Ez az irány egyébként a jobbik eset egy portré objektívnél, hiszen így gyakorlatilag olyasmi végeredményünk lesz, mint ha 100 mm-es objektívünk lenne.
A videofelvételnél ez már jól érzékelhető látószögváltozást eredményez, de zavarónak még nem mondható.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében