Röviden: Casio Exilim EX-Z1080 teszt

0

Külső, kezelés

A Casio Exilim EX-Z1080 külsőre igen hasonló az EX-Z1200-hoz. Nyilván ez nem is lehet véletlen, hiszen mindkét modell az Exilim Zoom sorozatának tagja, nagyjából azonos célközönséget kiszemelve maguknak.

Hogy mégis miért nevezhető stílusosabbnak, mint az EX-Z1200? Talán a színei miatt. A nálam járt EX-Z1080-as modell kék színű, de ezen kívül fekete, szürke és rózsaszín burkolattal is kapható (míg az EX-Z1200 csak szürke és fekete színben).

A sarkokat itt is lekerekítették, az objektívet e modell is széles peremmel emeli ki, a hátsó LCD ezúttal is széles formátumú, bár kisebb, mint az EX-Z1200-é, sőt maga a váz is kevésbé széles. A fényképezőgépet egyébként itt is fém burkolattal vették körbe, amely az ultrakompakt szériában is kis figyelmességnek tekinthető a gyártó részéről.

A nálunk járt négy modell közül ez a fényképezőgép a legvastagabb, de így sem lépi át a 2,5 cm-es lélektani határt. Ha 3 cm-es lenne, akkor már azt mondhatnánk, hogy vastag. Így viszont arányos, s mégis könnyedén megfogható. Ingzsebbe azért ne tegyük, de farzsebbe, zakó belső zsebbe, vagy retikülbe minden további nélkül kényelmesen elrakható.

A biztosabb fogást csak a hátul kialakított dudorokkal előállított csúszásmentesebb felület szolgálja. Ujjunk megtámasztására viszont nincs kis méretű kiemelkedés sem. Apróságnak tűnik, de az EX-Z1200 pici ujjtámasza miatt mégis biztosabb érzetet kelt. Elöl nincs igazi markolat, ahogy az ultrakompakt gépeknél ez már megszokott. Sajnos itt is elmondható, hogy a nagy LCD miatt kevés hely marad a hüvelykujjunknak.

A kezelőszervek is hasonlóak az EX-Z1200-hoz, azzal a különbséggel, hogy a kijelző beállításaihoz Disp gomb nem került a vázra. A gép tetején a be/kikapcsoló gomb mellett az exponáló gombot, körülötte a zoomvezérlő elfordítható karját találjuk. A hátlapon fent a lejátszás és felvétel módjának kiválasztására szolgáló gombokat láthatjuk. Az LCD-től jobbra pedig a menü gombot, a négy irányú navigálásra szolgáló kezelőszerveket és a BestShot üzemmódot kiválasztó gombot helyezték. Itt is elmondható, hogy a gombok kis méretűek, viszonylag keményen járnak, így férfi ujjakkal nehézkes kezelni a gépet.

A használat során sok paramétert könnyedén beállíthatunk, mert a széles LCD jobb szélére itt is kirakhatjuk a kis ikonokból álló menüsort. Itt választhatók ki a következők:

  • felbontás: 10M, 3:2, 16:9, 5M, 3M, 2M, VGA,
  • a vakumód: auto, ki, derítés, lágy, vörösszem csökkentő,
  • fókusz mód: AF, makró, végtelen, kézi,
  • az arcfelismerés módja: család prioritás, be, ki, beállítás, családtag felvétele, család szerkesztés,
  • remegés szűrő: auto nagy érzékenység, ki,
  • az érzékenység: auto,ISO80/100/200/400/800/1600/3200,
  • a fehéregyensúly: auto, napfény, felhős, árnyék, kétféle fénycső, izzó, kézi,
  • és az expozíció kompenzáció: &plsumn;2 Fé,
  • idő és/vagy dátum megjelenítése.

Ennél a Casio fényképezőgépnél is használhatjuk a balra/jobbra gombot valamely sűrűn használt paraméter beállítására (lásd menük lentebb). Bár a négyirányú navigáló gombok itt is ugyanolyan kicsik, mint a Z1200-nál, valamiért mégis sokkal határozottabbnak éreztem. Itt nem történt félre nyomás, lehet, hogy azért, mert kissé magasabbra emelkedik ki és könyebb megnyomni. Nem tudom. Mindenesetre a Z1200-nál nem volt ilyen határozottság érzésem.

A többi paramétert menüből kell állítanunk, de az sem nehézkes, mert a menü magyar nyelvű, valamint három oldalra bontották a könnyebb áttekinthetőség érdekében. Első oldalán a felvétel mód alaptulajdonságait találjuk, második oldalán a képminőséget befolyásoló paramétereket, míg a harmadik oldal felel meg a Set-Up-nak.

Nézzük a menüket.

Felvétel menü:

  • fókusz: auto, makró, végtelen tárgytáv, kézi fókusz
  • folyamatos mód: ki, normál sebességű, nagy sebességű (max. 2 Mpixelen), vaku sorozat (3 kép vakuval), zoom sorozat (normál kép + digitális képkivágással közelítve)
  • önkioldó: ki, 2 mp, 10 mp, 10+2+2 mp
  • arcfelismerés: ki, normál, családtagot először, prioritás beállítása (sebesség vagy mennyiség), családtag felvétele, család szerkesztése (név és prioritás)
  • remegés szűrő: auto nagy érzékenység, ki,
  • AF terület: pont, többpontos vagy követő, utóbbi esetben a témát a képfelületen is követi valamint folyamatos az élességállítás is
  • AF segédfény: ki vagy auto
  • bal/jobb gomb funkciója: fénymérés, exp. kompenzáció, fehéregyensúly, érzékenység, önkioldó, vagy semmi
  • gyors retesz (?): be/ki
  • hangmegjegyzés készítése exponálás után: ki/be
  • segédrács: ki/be
  • digitális zoom: ki/be
  • képkészítés után automatikus visszanézés: ki/be
  • ikon súgó: ki/be (a jobb szélre megjeleníthető ikonos menüsor használata esetén rövid szöveges magyarázat)
  • paraméterek megjegyzése (memória): válaszható egymástól függetlenül BestShot mód, vaku mód, fókusz, fehéregyensúly, érzékenység, AF terület, fénymérés, önkioldó, vakuteljesítmény, digitális zoom, MF fókuszpozíció, zoom pozíció.

Minőség menü:

  • felbontás/méret: 10M, 3:2, 16:9, 5M, 3M, 2M, VGA (pontos értékeket lásd adatlapon, link a cikk alján)
  • minőség: finom, normál, gazdaságos
  • videó minőség: UHQ (640×480), UHQ széles (848×480), HQ (640×840), HQ széles (848×480), normál (640×480), LP (320×240)
  • exp. korrekció: ±2 Fé
  • fehéregyensúly: auto, napfény, felhős, árnyék, két féle fénycső, izzó, kézi
  • érzékenység: auto, ISO80/100/200/400/800/1600/3200
  • fénymérés: többpontos, középre súlyozott, szpot
  • dinamika tartomány: tágít+2, tágít+1, ki (gradációs görbe manipulálás képfeldolgozás során, sötétebb területek kivilágosítása)
  • portré finomítás-lágyítás: +2 zajszűrő, +1 zajszűrő, ki
  • színszűrő: ki, fekete-fehér, szépia, vörös, zöld, kék, sárga, rózsaszín, lila
  • élesség: ±2 érték
  • színtelítettség: ±2 érték
  • kontraszt: ±2 érték
  • vakuerősség: ±2 érték
  • vaku kisegítés: auto, ki (nagy távolság esetén automatikus érzékenység növelés a vaku hatótávolság kiterjesztése érdekében).

Beállítás menü:

  • oldalsó ikonsor: ki/be
  • lejátszáskor képformátum: 4:3/széles
  • LCD háttérvilágítása: auto1, auto2, +2, +1, 0
  • hangok: bekapcsolás, fókuszálás, zárhang (retesz szó alatt található), működés, lejátszás
  • indulóképernyő: ki, kép kiválasztása
  • fájl sorszámozás: folytatás, nullázás
  • világidő kiválasztása
  • dátumozás: dátum, dátum és idő, ki
  • dátum és idő beállítása
  • dátum formátum: éé/hh/nn, nn/hh/éé, hh/nn/éé
  • nyelv: köztük magyar
  • készenlét: 30 mp, 1 perc, 2 perc, ki
  • automatikus kikapcsolás: 1, 2, 5 perc
  • felvétel/lejátszás gomb: bekapcsol, be és kikapcsol, letilt
  • USB mód: mass storage, PTP
  • videó kimenet: PAL 4:3, PAL 16:9, NTSC 4:3, NTSC 16:9
  • kártyaformázás
  • alapértékek visszaállítása

Lejátszás menü:

  • diavetítés 5 féle zenei aláfestéssel
  • naptár: adott napon készült képek megtekintése
  • elrendezés készítése 2 vagy 3 képből utólag (lásd elrendezés témamód is)
  • motion print: videóból első képkocka kimentése vagy 9 képes indexkép készítése
  • remegés szűrő videólejátszáskor
  • film javítás: megvágható a videók eleje, belső része vagy a vége
  • dinamika tartomány: +1 vagy +2
  • fehéregyensúly (utólag módosítható a képek színezete)
  • fényerő: ±2 értékkel
  • keystone korrekció utólag
  • szín és keystone korrekció utólag
  • kedvencek: beállítás és megtekintés
  • DPOF nyomtatás
  • törlés elleni védelem
  • kép dátumának és időpontjának utólagos módosítása
  • képforgatás
  • leméretezés: 5M, 3M, VGA
  • képkivágás
  • hangmegjegyzés készítése
  • másolás belső memória és memóriakártya között

Képérzékelő

A Casio Exilim EX-Z1080 1/1,75″ típusú, 10,1 Mpixeles CCD-t használ. Legnagyobb felbontásban 3648×2736 pixeles képeket készíthetünk. A képek oldalaránya 4:3-as mellett 16:9-es és 3:2 formátumú is lehet.
A fotókat csak JPEG formátumban menthetjük el, a minőségi fok bármilyen felbontásban szabadon állítható 3 fokozatban.

Az érzékenységet a gép automatikusan is megválaszthatja ISO80 és ISO6400 között (egyes témamódokban), de kézzel is megadható ISO80/100/200/400/800/1600/3200 értékek közül.

LCD

A fényképezőgép hátuljára 14:9 oldalarányú, 2,6″ képátlójú LCD került. Ennek felbontása a négy tesztelt fényképezőgép közül a legkisebb, csak 114.960 pixel (R+G+B). Emiatt a kijelzett kép minősége sem az igazi, a nagy képméret a pixelességet is sokkal jobban láthatóvá teszi. A kis felbontás miatt a menük kezelése során sem szépek a szövegek. Úgy érzem, ekkora megjelenítő mérethez több pixel kellene, hogy szép, vagy legalább elfogadható képet kapjunk. Most az átlagosnál kiritikusabb vagyok, de engedjék meg ezt nekem, hiszen láthattuk, hogy a Casio igenis tud remek LCD-ket felhasználni. Jóllehet, a gép kategóriája ezt a gyengébb LCD-t is elfogadhatóvá teszi, a közel 80e Ft-os árért én személy szerint már többet várok.
A háttérvilágítás fényereje viszont itt is kiváló, a gyártó adatai szerint 1000 cd/m2 (összehasonlítás kedvéért a legtöbb LCD monitor 300-500 candela/m2 fényerővel bír). Ez a legerősebb napsütésben is elég lesz ahhoz, hogy tökéletesen látható képet kapjunk. Csak hogy szemléltessem, milyen nagynak számít ez, a maximális világosságnál egy sötét szobában nézve már-már zavaró az a fényerő. Vagy hogy kicsit fotósabb szemlélettel áljak hozzá: teljes fehér felületű LCD esetén 13,3 Fé világosságú (ISO100 érzékenységnél F4-es rekesszel 1/640 mp záridőt számol egy tükrös gép fénymérője).

A betekintési szög az olcsó LCD-kre jellemzően alacsony. Jó képet csak pont szemből nézve kapunk, fentebbről nézve kifehéredik a kép, lentről nézve pedig sötétebbé válik és megjelenik az inverz hatás. A fej fölüli fotózás így csak nehézkesen megvalósítható.

Az élőkép frissítése remek, még gyengén megvilágított témánál sem szaggat. A lefedettség közelítőleg 100%-os.

Optika, vaku

A képet 7,9-23,7 mm fizikai gyújtótávolságú optika vetíti a képérzékelőre. Az alkalmazott CCD-vel a használható látószög megfelel egy 38-114 mm-es optikával rendelkező kisfilmes gépével. Azt gondolhatnánk, hogy az EX-Z1200 és az EX-Z1080 optikája azonos, mert gyújtótávolságuk és vetített képük megegyezik, de a fényerőben van egy kis eltérés. Az EX-Z1080-é kissé jobb telében. A fényerő itt nagylátószögnél átlagos f/2,8 értékű, míg tele állásban hangyányit marad csak el az átlagtól: f/5,1 az f/4,8-cal szemben (EX-Z1200-é f/5,4).

A 3×-os zoomátfogású objektív 7 lencsét tartalmaz, 5 csoprotba rendezve, köztük egy aszférikus taggal. A geometriai torzítás csak nagylátószögnél érezhető, de ekkor elég jelentős.

Az optikai zoomon felül digitális zoom is rendelkezésünkre áll, maximum 4×-es mértékben.

f=38 mm ekv.
lefedett terület: 85 mm;
enyhe hordótorzítás
szférikus aberráció elhanyagolható

A fényképezőgépet makró módban 10 cm-es közelponttal használhatjuk, a zoom ekkor is rendelkezésünkre áll, de a legjobb nagyítás ezúttal is nagylátószögnél érhető el. Ennek során nagyjából 85 mm széles területtel tölthetjük ki a teljes képet, enyhe hordótorzítás mellett. A gömbi hiba nem jelentős.

Az automatikis élességállítást arcfelismeréssel is kombinálhatjuk, amelynek során arra is van lehetőség, hogy az előzőleg regisztrált (lefényképezett és prioritási sorba rendezett) családtagokra állítson élességet akkor is, ha más is van a képen. Ügyes és ötletes megoldás, s még egész jó hatékonysággal működik is.
Szintén újdonság az új Casio gépekben az AF Tracking, amely lehetővé teszi, hogy kövesse a gép azt a tárgyat, amelyre élességet állítottunk. Ez nem csak egy egyszerű folyamatos fókuszt jelent, hanem valódi tárgykövetést, akármerre is mozogjon a képen a cél. A folyamatos élességállításnál pedig mindig ezt a területet fogja figyelembe venni. A kiválasztott célpont követése egész jó, bár azt tudnunk kell, hogy a kontraszt alapú érzékelés miatt hajlamos lesz a kontraztos élek mentén elcsúszni a fókuszkeret. Az egész akkor lenne tökéletesen használható, ha a fénymérés folyamatosan igazodna az új körülményekhez, mert így a kép újrakomponálása során nem kellene attól tartani, hogy a megváltozott fényviszonyok miatt alul- vagy túlexponált képünk lesz.

Az élességállítás nem csak automatikus módon történhet, hanem kézileg is, de csak akkor, ha az arcfelismerést kikapcsoljuk. Ilyen esetben 2×-esre nagyított képrészletet látunk a kijelzőn, hogy könnyebb legyen a pontos fókuszt beállítani. A kis felbontás miatt nehéz eldönteni, hogy ez képkivágás eredménye, vagy interpolált részlet. Mindenesetre az élesség beállítását mindenképpen segíti és egész jó eredménnyel állíthatjuk be kézzel az élességet a kis felbontású kijelző ellenére.
Gyenge megvilágításnál narancs színű AF segédfény segíti a rendszer munkáját, ennek hatótávolsága nem túl nagy maximum 2 méter. Az AF segédfény videózásnál nem használható (szemben az EX-Z1200-zal).

A Casio Exilim EX-Z1080 fixen beépített vakuja nagyjából 4 cm-re került az optikai tengelytől. A vörös szemekre így nagy valószínűséggel számítanunk kell, ennek elkerülésére választhatunk elővillantással dolgozó vörösszem hatást csökkentő vakumódot. Sajnos a vörös szemeket utólag nem lehet javítani.

A vaku derítő, letiltott és vörösszem csökkentő módokon kívül „lágy” üzemmódban is használható, amely kissé hosszabb záridőt és enyhébb teljesítményt jelent. Az így készült képek valóban lágyabb fényűek, de a papírlapos diffúzorral még mindig jobb hatást érhetünk el.

normál vaku

lágy vaku mód

fehér papírlapot diffúzornak használva

A vaku teljes feltöltéséhez teljes kisülés esetén cirka 4-5 mp szükséges.

Akkumulátor, memóriakártya

A Casio Exilim EX-Z1080 is Li-ion akkumulátorról kapja az energiát. Az NP-40 jelű akkumulátor 3,7V-os, 1300 mAh kapacitású. Nem csoda ez a nagy kapacitás, hiszen méretei sem túl kicsik. Gyári adatok szerint CIPA ajánlású mérések alapján egy feltöltéssel mintegy 370 kép készíthető, standard LCD világosság mellett.

Dokkolóállomást ehhez a modellhez nem kapunk és nem is használhatunk. Cserébe az akku töltését külső töltőben végezhetjük, melyet természetesen a gyári csomagolás is tartalmaz.

A beépített memória 11 MB kapacitású, ami teljes felbontásban mindössze 1-3 kép tárolására elég. 3 Mpixeles képből is csak 8-10 db fér el benne standard tömörítést választva. Kevés, bár a semminél több.
A memória bővítéséhez SD, SDHC, MMC vagy MMCPlus memóriakártyát használhatunk.

A memóriakártyát és az akkumulátort az alul lévő ajtó mögé kell behelyeznünk. Az anyagában színezett műanyag fedlapot belül fémmel erősítették meg. Az akkumulátor cseréjekor egy rugós reteszt is el kell húznunk, ami megelőzi a fedlap kinyitása után, hogy az akku véletlen kiessen.

A műanyagból készült állványmenet az optikai tengely vetületéhez közel helyezkedik, nagyjából a gép egyharmadánál, de túl kis távolságra az akku fedlapjától. Ezért ha a gépet állványon használjuk, a memóriakártyát és az akkumulátort védő alsó fedél sajnos már nem lesz nyitható. Az állványmenet mélységével itt már nincs gond, minden további nélkül tudtam használni a Manfrotto nagy méretű talpat, anélkül, hogy az S880-hoz „kifejlesztett” karton lapomat alkalmazni kellett volna.

A fényképezőgépre egyetlen csatlakozó került, a gép jobb oldalán a kombinált USB/AV kimenet.

Sorozat, videó

A sorozatfelvétel sajnos ennél a Casio modellnél sem túl jó. Itt is minden egyes elkészített kép azonnal kikerül a memóriakártyára, s a sorozat következő képe csak akkor készül, ha a kártyaírás már befejeződött. Emiatt teljes felbontásban normál tömörítésű képeknél lassú kártyával (Kingston narancssárga 256 MB) 0,23 kép/mp érhető el, ami 4 mp-enként egy kép készítését jelenti. Tipp: lassú kártyával ne akarjunk sorozatot készíteni. Gyorsabb kártyával (Panasonic 512 Hi-Speed) 0,5 kép/mp sorozat sebességet mértem. Bár kétszer nagyobb sebesség, de összességében ez sem sokkal jobb, használhatósága megkérdőjelezhető.
Ennél gyorsabb sorozat is rendelkezésre áll, ekkor 5,9 kép/mp-et mértem, de a felbontás csak maximum 2 Mpixeles,az érzékenység minimum ISO400, a sorozat hossza pedig maximum 6 kép.

Automatikus expozíció sorozatot nem készíthetünk, viszont van vakus sorozat, amelynél mindegyik fotó vaku használatával készül, a sorozatban lévő képek száma 3, a sorozat sebessége pedig 1,5 kép/mp.
Szintén különleges a zoom sorozat, amely valójában csak 2 kép készítését eredményezi, egyiket teljes felbontással, másikat 3 Mpixelen, 2x-es digitális képkivágást alkalmazva. Ezáltal egyszerre készíthető nagylátószögű és belenagyított kép is. Főként azoknak lesz ez hasznos, akik nem szeretnének utólag képeket vagdosni.

QuickTime (MOV) videó
640×480 pixel 25 fps; 0:16 mp; 5 MiByte

QuickTime (MOV) videó
848×480 pixel 25 fps; 0:22 mp; 19,0 MiByte

A mozgóképeket maximum 848×480 pixeles felbontásban készíthetjük, de választható 640×480 vagy 320×240 pixeles is. A képfrissítés itt nem 30 kép/mp, hanem csak 25 kép/mp, ez azonban még bőven folyamatosnak látszik még monitoron is. A tömörítés H.264 kodekkel történik, amely igen tömör és kis méretű fájlokat eredményez.
A felvétel során optikai zoom nem, de digitális zoom használható. Az élességállítás sem működik, de a fénymérés aktív. Felvétel közben hangot is rögzít a fényképezőgép, méghozzá elég jó minőségűt, köszönhetően a 16 bites kavántálásnak és a 44,1 kHz mintavételezésnek. A felvételek hossza csak a kártyától függ.

A már felvett videókat a fényképezőgéppel utólag megvághatjuk, törölhetjük a felvétel elejét, közbenső részét, vagy végét. Készülhet a mozgóképből 9 képkockás indexkép, vagy kimenthetjük az első képkockát JPEG fájlba.

A BestShot témamódok között előre megadható hosszúságú rövidfilm, „előző film” és youtube-hoz optimalizált felbontású és erősebb tömörítésű formátum is választható.
Rövidfilmnél a felvétel gomb megnyomása előtti 4 mp is elmentésre kerül, a kisfilm hossza maximum 8 mp lehet (tehát az exponáló gomb teljes megnyomása után még 4 mp-ünk van).
Az „előző film” módban is azonnal elkezdődik a mozgókép pufferbe történő felvétele, majd amikor a felvétel gombot megnyomjuk, az előzőleg már pufferbe mentett videó a kártyára kerül és folytatódik a videófájl rögzítése. Ennek segítségével érhetjük el, hogy akkor se maradjunk le egy pillanatról, ha a felvételgombot kissé késve nyomjuk meg.

A videófelvételek előtt beállíthatjuk a fehéregyensúlyt, a fénymérés módját, az exp. kompenzációt, a felbontást, és az önkioldót. Az erős tömörítés miatt 512 MB-os kártyára is 9 perc 10 mp-nyi 848×480 pixeles UHQ videó vehető fel.

Extra szolgáltatások

A Casio Exilim EX-Z1080 is sok különleges szolgáltatást nyújt, melyeket már a négyes fogatunk korábbi tagjainál már megismertünk.

Arcfelismerés – Face Recognition

Bár manapság már egész sok fényképezőgép támogatja ezt a lehetőséget, mindenképpen extrának kell betudnunk. Főleg akkor, ha mindez kiegészül a családtagok felismerésével. A fényképezőgépben ugyanis regisztrálhatunk 6 arcot, amihez neveket is rendelhetünk: Apa, Anya, Gyermek, Baba, Nagyapa, Nagyanya, Család, Barát, Munka, Egyéb. Ezen kívül az egyes arcok prioritása, fontossága is beállítható 0-3 csillag között.
Az arcfelismerés során, ha családprioritás üzemmódban dolgozunk, a fentiek alapján fogja figyelembe venni az arcokat és aszerint fog élességet állítani. Ha például 3 arc van a képen, az apa, az anya és egy barát, és az anya prioritását magasabbra állítottuk, mint az apáét (3 csillag a 2-vel szemben), akkor az anya arcára fog élességet állítani a gép. Ha viszont az apa prioritása a nagyobb, akkor az apára. Ha egyik családtag prioritása sem nagyobb, mindkettőt figyelembe veszi. Ha kikapcsoljuk a család prioritást, akkor a barát arca is szerepet játszik az élességállításban. Jó ötlet és ügyes megoldás, de a hatékonyságán még lehetne javítani, elég sokszor téveszti el az arcok tulajdonosait.

Követő fókusz – Tracking AF

Nem csak a hagyományos értelemben kell itt a követő fókuszra gondolni, vagyis nem cask arról van szó, hogy az élességállítást megpróbálja a gép folyamatosan használni, így követve a fókuszterületen lévő témát, hanem valóban arról, hogy a témát is követi a képen.
Amikor ezt a fókuszmódot választjuk ki, arcprioritás nélkül a kép középső részére fog a gép fókuszálni, arcfelismerés esetén nyilván az arcra. Az élességállítás után a készülék képes a felismert témát követni, akkor is, ha az nem arc. Akár áthúzhatjuk a kép másik oldalára is, a fókuszt rajta fogja tartani, ha közelebb, vagy ha távolabb kerül a géptől akkor is.
Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a fénymérés által kapott expozíciós adatok sajnos az exponálógomb félig történő megnyomásakor rögzülnek, így ha változnak a fényviszonyok az átkomponálás vagy témamozgás során, a kép nem biztos, hogy helyesen exponált lesz.

Remegés szűrő – Anti Shake

A Casio Exilim EX-Z1080-ban nincs CCD eltoláson alapuló stabilizátor, csak az érzékkenység növelésen alapuló megoldás használható. Az automatikus (vagy nevezzük intelligensnek) érzékenység állítás során ha a gép érzékeli a téma elmozdulását a képen, képes kiszámolni a sebességét és ennek megfelelően ha szükséges, növelni az érzékenységet a bemozdulás elkerülése érdekében.
Mindez jól hangzik, de a gyakorlatban, próbáim során nem akart igazán működni. Egyrészt a témakövetés sebessége még nem elég gyors, így csak akkor tudja követni a tárgyat, ha az min. 2 mp alatt ér át a képen, ilyen sebességnél viszont alig emel az érzékenységen, legjobb esetben is csak ISO100-ra emelt ISO64 helyett, ami éppen jobb, mint a semmi, de a bemozdulást nem kerülte el, pedig „filmsíkkal” párhuzamosan mozgott a téma, ami könnyebb felismerést tenne lehetővé.

Kár, hogy nincs CCD stabilizálás. Talán már ezért is megéri az EX-Z1200-at választani az EX-Z1080-nal szemben?

Dinamika tartomány – Dynamic Range

Segítségével elérhetjük, hogy az egyébként igen sötét, nagyon árnyékos helyek is kissé világosabban jelenjenek meg a képen. Hasonló elv alapján működik, mint a HP adaptív megvilágítása (Adaptive Lighting), amely a gradációs görbe alsó szakaszának emelésével éri el a sötét részek kivilágosítását. Ez persze azt is eredményezi, hogy ezek a területek zajosabban fognak megjelenni a képen.

Dinamika tartomány

eredeti felvétel

dinamika tartomány +2

Portré lágyítás – Portrait Refiner

Két lépésben állítható zajszűrő a portré képek bőrfelületének lágyításához.

Színszűrő – Color Filter

Fekete-fehér, szépia, vörös, zöld, kék, sárga, rózsaszín és lila szűrőket használhatunk a különleges hatások eléréséhez.
A Casio Exilim EX-V8 képei:

eredeti felvétel

fekete-fehér szűrő

szépia szűrő

vörös szűrő

zöld szűrő

kék szűrő

sárga szűrő

rózsaszín szűrő

lila szűrő

További képi paraméterek

±2 értékkel módosítható a képkeménység, a színtelítettség, a kontraszt és a vakuteljesítmény is.

Vaku kisegítő – Flash assist

Szintén digitális utómunkát végez, ahogy a Dinamika tartományt módosító funkció. Abban az esetben használható, ha az érzékenység automatikusra állított, a vaku teljesítmény is automatikus, s a fotón lévő téma túl távol van ahhoz, hogy kellő világosságú legyen a képen.
Ilyen esetben a fényképezőgép utólag világosítja a képet, hogy ne tűnjön alulexponáltnak. Ennek a következménye is a zaj megnövekedése, melyre a kezelési útmutató is felhívja a figyelmet.

Képek utólagos módosítása

A lejátszás menüben több olyan lehetőséget is találunk, amely a képek utólagos módosítását teszi lehetővé. Így a kész képeken is módosíthatjuk a dinamika tartományt, a fehéregyensúlyt (!), a fényerőt, kérhetünk keystone korrekciót (egyfajta perspektíva korrekció), perspektíva és színkorrekciót együtt.

Keystone korrekció és régi fotó téma mód

eredeti felvétel

Keystone korrekció

Keystone és színkorrekció

Régi fotó témamód

Külön érdekesség és ritkaság, hogy a kész képek fehéregyensúlya is módosítható, amely véleményem szerint igen hasznos szolgáltatás, hiszen így könnyedén javíthatjuk a rossz WB értékkel készült képeket.

BestShot témamódok

Rengeteg témamód közül választhatunk, melyek között igen érdekesek is találhatók. A teljes lista:
Portré, tájkép, portré és tájkép, gyermekek, sport, gyertyafény portré, parti, háziállat, virág, természetes zöld, őszi levelek, lágyan áramló víz, fröccsenő víz, naplemente, éjszakai, éjszakai portré, tűzijáték, étel, szöveg, gyűjtemény, internetes eladás, hátsó megvilágítás, remegés szűrő, magas érzékenység, víz alatti, monokróm, retro, szürkület, elrendezés1, elrendezés2, auto keret, igazolványkép, régi fotó, névjegy kártya, fehér tábla, rövid film, előző film, youtube videó, hangfelvétel saját bestshot regisztrálás.
Ezek közül ami külön emlétésre méltó:
Magas érzékenység módban akár ISO6400-at is használhat a gép.
Elrendezés témamódnál 2 vagy 3 képet készíthetünk, melyet egy 2 Mpixeles képre fog illeszteni a fényképezőgép.
A Casio Exilim Ex-V8 képei:

Elrendezés

két képes elrendezés

három képes elrendezés

Auto keret: A gép automatikusan követi a témát és a felvételhez keretbe foglalja. A mozgó témáknál hatásos, mert a digitális képkivágás lehetővé teszi, hogy ugyanazt a képet lássuk elmozdult téma esetén is, mint amit a komponáláskor. A felvételek ekkor 3 Mpixelesek lesznek.
Régi fotó: reprózásnál segítségünkre lesz a gép, akár erős perspektív torzítást is képes javítani. Ehhez homogén háttérre van szükségünk, vagyis tegyük a reprózandó fényképet fehér papírlapra. Szükség esetén a színeket is képes korrigálni. A felvételek ekkor 2 Mpixel felbontásúak. Ezt a lehetőséget a nagyfelbontású képből is elérhetjük utólag, a korábban említett keystone korrekciót kiválasztva.

igazolványkép többféle méretben

Igazolványkép: egy expozícióból készít 5 különböző méretű kis fotót, melyeket egy 5 Mpixeles képre helyez.
Névjegy kártya és fehér tábla módban hasonlóan a keystone korrekció a lényeg, de itt nincs színkorrekció.

Egyéb

Ami pedig az előzőekből kimaradt, de meg kell említeni:
Digitális képstabilizálás videóknál, akár utólag lejátszáskor is.
Képek dátumának módosítása (a fájl dátum megmaradt, de az EXIF adatoknál mindhárom mezőt módosítja)
Képek leméretezése 5 Mpixel, 3 Mpixel vagy VGA felbontásúra.
Fotókból képkivágás készítése.
Hangmegjegyzés készítése max. 30 mp hosszban exponálás után, vagy akár utólag is.
Másolás belső memória és memóriakártya között bármilyen irányban.

Képminőség

A tesztfotók megtekintése után elégedettség töltött el. Semmiféle komoly probléma nem jelentkezik a képeken, sem gömbi hiba (sarkok homályosodása), sem erős torzítás, sem kromatikus aberráció nem rontja a minőséget. Persze nem vetekszik egy tükrös géphez vehető fix objektívvel, de úgy gondolom, hogy a kompakt gépek között remekül teljesít, képélesség is rendben van.

ISO80-ban talán a tesztelt gépek közül ez egyik legrészletgazdagabb képet produkálja (csak a Z1200 előzi meg). Zaj minimális, képélesség rendben, mosottság ISO80 és ISO100-nál nem észrevehető. ISO200-nál kezd láthatóvá válni a vájtszeműek számára a zajszűrés okozta minimális részletvesztés, amely ISO400-nál már jól látható. Képzaj ISO800-tól kezd látszani. ISO1600 és ISO3200 itt is csak legvégső esetben javasolt.



ISO80; F4,8; 1/13 mp


ISO100; F4,8; 1/15 mp


ISO200; F4,8; 1/30 mp


ISO400; F4,8; 1/60 mp


ISO800; F4,8; 1/125 mp


ISO1600; F4,8; 1/250 mp


ISO3200; F6,9; 1/250 mp


ISO80; F4,8; 1/13 mp


ISO100; F4,8; 1/15 mp


ISO200; F4,8; 1/30 mp


ISO400; F4,8; 1/60 mp


ISO800; F4,8; 1/125 mp


ISO1600; F4,8; 1/250 mp


ISO3200; F6,9; 1/250 mp


ISO80; F4,8; 1/13 mp


ISO100; F4,8; 1/15 mp


ISO200; F4,8; 1/30 mp


ISO400; F4,8; 1/60 mp


ISO800; F4,8; 1/125 mp


ISO1600; F4,8; 1/250 mp


ISO3200; F6,9; 1/250 mp


ISO80; F4,8; 1/13 mp


ISO100; F4,8; 1/15 mp


ISO200; F4,8; 1/30 mp


ISO400; F4,8; 1/60 mp


ISO800; F4,8; 1/125 mp


ISO1600; F4,8; 1/250 mp


ISO3200; F6,9; 1/250 mp

A fotók 23 °C hőmérséklet mellett készültek.

Gyári tartozékok

  • Szoftvereket és driver-t tartalmazó CD
  • Li-ion akkumulátor (NP-40 3,7V; 1300 mAh)
  • Külső akkumulátor töltő (BC-31L)
  • USB kábel
  • A/V kábel
  • Csuklópánt

Ajánló

A Casio Exilim EX-Z1080-at tekinthetjük a Z1200 olcsóbb kistestvérének. Bár a Z1200 alig drágább, mint a Z1080, egy-két dologban elmarad tőle: nem rendelkezik ISO3200 érzékenység lehetőségével és a videó képfrissítése is kicsit alacsonyabb. Aki tehát sűrűn fotózik gyenge fényben kézből, s nem zavarja az ISO3200 lágysága, zajossága és szín hibája, az inkább ezt a modellt válassza a Z1200 helyett. Már ha az ISO1600 nem elég, igaz az Exilim EX-Z1200 ISO1600-on is gyengébben produkál, mint tesztünk alanya az EX-Z1080. Ha pedig az EX-Z1200 20 kép/mp frissítése lenne kevés videófelvétel során, akkor is jobban járunk a Z1080-nal. A gépváz színválasztékáról nem is beszélve.

A kis méretű, stílusos külsejű gép könnyen megszerethető. Kezelése könnyed, képei pedig szépek. Ha a Z1080 és a Z1200 között kellene döntenem, nehéz volna. Az ISO3200-at még talán könnyen feladnám, de a videó 25 kép/mp-es frissítése még pont a határon van, a 20 kép/mp már lehet kevés volna. Aki nem óhajt videózni, annak könyebb a választás (egyébként is videóban a Casio gépek közül a V8-as verhetetlen).

A Casio Exilim EX-Z1080-at a kreatívabb hobbifotósoknak ajánlhatjuk, akik a felvonultatott szolgáltatások javarészét képesek kihasználni. Persze azok is jól tudják használni majd a gépet, akik csak egyszerűen a pillanat megörökítéséért fotóznak. Nekik a remek képminőség lesz az a pont, amely a döntésnél e gép felé billentheti a mértleg nyelvét.

A fényképezőgép kipróbálását a Fast Hungary Kft. tette lehetővé. Köszönjük!

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja az oldal működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az egyes képekre, a képekről expozíciós információk is leolvashatók. A fájlnevekben a kisfilmes formátumba átszámolt gyújtótávolság értékek is szerepelnek.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!