Röviden: Samsung Digimax L55W teszt

0


Külső

A Digimax L55W szögletes formáival mintha a jövőből érkezett volna; a bekapcsológomb körül lévő zölden világító rész, vagy az akkumulátortöltő pirosan izzó háromszöge minden technokrata sci-fi rajongót azonnal levesz a lábáról – a gép hátulján lévő szélesvásznú kijelző már csak hab a tortán.





A kezelőszervek jól vannak elhelyezve, szinte mindent el lehet érni hüvelykujjal – egyedül a vörösszem-hatás kiküszöbölésére való, illetve a szélesvásznú és 4:3 képarányú felvételek között váltó gombokat nem. Ezek a gombok egyébként igen aprók, fényképezés közben szinte esélytelen őket véletlenül lenyomni. A memóriakártya és az akkumulátor fedele az L55W jobb oldalán kapott helyet, ezért a gépet nem kell leszerelnünk az állványról, ha bármelyiket cserélni szeretnénk.

LCD

A gép hátulján lévő méretes LCD kijelző átmérője 2,8″, felbontása 195,840 pixel. A 8:5 képarányú monitoron keresztül egészen új élmény fotózni, az ember mozifilmet lát, akármerre néz. Fényképezéskor az LCD elhalmoz minket számos hasznos információval a memória állapotára, vagy a készülő fénykép tömörítésére vonatkozóan, sőt, még az expozíciós beállításokat is láthatjuk a kioldógombot félig lenyomva tartva – bár hisztogramot sehogy nem tudunk előcsalogatni.



A fényképeket a kijelző tanúsága szerint legfeljebb kilencszeres (vagy a szélesvásznú képeket 4,6-szoros) nagyításban nézhetjük vissza; ez általában elég, hogy a kép élességéről következtetéseket vonjunk le. Lejátszáskor természetesen megnézhetjük, hogy az elkészült fotót milyen expozíciós beállításokkal és érzékenységgel készítette a fényképezőgép.

Optika

A szélesvászonhoz nagylátószög jár, hogy a széles képbe a külvilág lehető legnagyobb szeletét befoghassuk. A Digimax L55W objektívje ennek megfelelően 28 mm-es gyújtótávolságtól indul, és egészen 135 milliméterig tart – a nagylátszóg és a tele állás között tizenöt képkivágást állíthatunk. A 4,8-szoros zoomátfogású optika legnagyobb fényereje a gyújtótávolság függvényében F3,3 és F4,8 közötti lehet.



A legkisebb tárgytávolság nyolcvan centiméter, makró módban pedig akár két centire is megközelíthetjük a témát az objektívvel. Ilyenkor a zoom is működik, a makró átfogása mintegy két és fél centiméteres.

Beállítások

Az expozíciót a fényképezőgép állítja be 1/2000 és 16 másodperc között, ebbe legfeljebb a ±2 blendés expozió korrekcióval szólhatunk bele, 1/3 fényértékenként. A fénymérés lehet mátrixos, középpontosan súlyozott, a szpot mód használatakor pedig az L55W csak a kép középső területét veszi figyelembe a megfelelő beállítások kiszámításakor.



A legkézibb módban van lehetőségünk a színek finomhangolására (piros, kék és zöld csatornán), az érzékenység kiválasztására és a fehéregyensúly beállítására – éjszakai programmódban ezeket nem tehetjük meg, viszont cserébe mi választhatjuk ki a blendét és a használni kívánt záridőt. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, készíthetünk automatikus expozíció sorozatot, mellyel egyszerre három kép készül: egy a gép szerint megfelelően, egy alul-, egy pedig túlexponálva.

Az érzékenység megadására ISO 50 és ISO 400 között van lehetőség, illetve hagyhatjuk a gépet, hadd találja ki ezeket az értékeket saját maga. A fehéregyensúly megállapítását csak különös esetekben kell az öt választható mód közül kiválasztani, a fényképezőgép auto módban szinte tökéletesen működik – ha mégsem, akkor a fehéregyensúly kézi beállítására is van lehetőség.

Az automatikus élességállítás általában jól működik, éjszaka viszont a fényképezőgép még az AF segédfény ellenére is inkább csak szól, hogy több fényt kér. Ez rém bosszantó lehet, különösen mivel kézi élességállításra nincs lehetőség.

Extrák

Ha nem volt elég a vaku vörösszem-hatás csökkentő módja, a bepirosodott szemeket még a gépen belül, egyetlen gomb megnyomásával küszöbölhetjük ki az elkészült fényképeken. Utólag lehetőségünk van az elkészült fotók képkivágásának megváltoztatására, a forgatásra, vízszintes és függőleges tükrözésre, a képek letömörítésére, vagy a megfelelő színmód kiválasztására. Utóbbira még a fényképezés előtt is sort keríthetünk, így már a kijelzőn látjuk, hogy fog kinézni a kép mondjuk fekete-fehérben, vagy negatívban.



Ha hangrögzítésre vetemednénk, a fotókhoz egyrészt rögzíthetünk hangos megjegyzéseket, vagy ha nem érjük be ennyivel, a Digimax L55W diktafon funckióban is használható. A legfeljebb egy órás felvételeket 8kHz-es, mono wav fájlban tárolja a fényképezőgép.

Videó, sorozatfelvétel

A fényképezőgé


MP4 videó
640×480; 0:07 mp; 2,01 MByte

A fényképezőgép segítségével készíthetünk videófelvételt – mind szélesvásznú, mind hagyományos, 4:3 képaránnyal – a kártya teljes kapactására. A felvételeket 30, vagy 15 fps sebességgel, legfeljebb 640×480 méretben menthetjük, 8:5 képaránnyal a legnagyobb felbontás 640×360 pixeles lehet. A felvételt időközben megállíthatjuk, majd újra elindíthatjuk, de a kész klipet utólag is szerkeszthetjük, még a fényképezőgépben.

A Digimax L55W sorozatfelvételek készítésére is képes: ebben a módban körülbelül egy másodperc alatt készül négy (legnagyobb minőségű jpeg) fotó gyors egymásutánban, majd a gép pihenőt tart a képek elmentésének idejére.

Akku, memóriakártya

A szélesvásznú, a 8:5 képarányú felvételeket 2944×1656 pixeles legnagyobb felbontásban, a 4:3 képarányú fotókat pedig legfeljebb 2272×1704 méretben menthetjük el SD kártyára, vagy a Digimax L55W beépített, 24 MB-os memóriájába. A fényképek tárolására tömörítetlen TIFF formátumban, vagy JPEG-ben, háromféle tömörítési fokban van lehetőség.



Összegzés

A 8:5 képarányú LCD és a nagylátószögű objektív segítségével egészen új dolgokat lehet felfedezni a világban – a Samsung fényképezőgépével még az is egyfolytában fotózni fog (méghozzá hatalmas mosollyal az arcán), akinek már rég nem újdonság az fényképezés. Érdekes, hogy a szélesképernyőt épp videófelvétel közben nem éri meg használni: ilyenkor ugyanis a pixelszám jóval nagyobb, ha 4:3 képaránnyal forgatunk.
Külön jó, hogy a fotókat tömörítetlen formátumban is elmenthetjük, így az öt megapixeles TIFF képek még jobb minőségben köszönhetnek vissza például a szobánk faláról.

A fényképezogépet a teszthez a Leitz Hungária Kft. biztosította.

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen errol említést a kereskedonél is! Ezzel támogathatja a melléklet muködését. Köszönjük!