Röviden: KonicaMinolta Dimage X1 teszt

0


Külső

A KonicaMinolta-nak van némi tapasztalata ultrakompaktok terén: a 2002 elején piacra dobott Dimage X volt az első, alig kétcentis vastagságú ilyen gép. Ahhoz hasonlóan a most megjelent Dimage X1 is olyan rejtett optikával rendelkezik, amely fényképezéskor sem emelkedik ki az előlap síkjából, és további fél millimétert karcsúsodott, így maga a gép mindössze 19,5 mm vastag, legömbölyített sarkú fémházában pedig leginkább egy űrszappanra emlékeztet.

A Dimage X1 vékonyka tetején kapott helyet a módválasztó csúszka, a ki-/bekapcsoló gomb és természetesen az exponáló. Jobb oldalt, közös ajtó alatt találjuk a memóriakártya és az akku lakhelyét, alul, a középponttól balra a fém állványmenetet, mellette pedig a dokkolóegység csatlakozóját fogadó nyílást. A hátlap kétharmadát a 2,5″-es LCD uralja, amely mellé a zoom, a négyirányú navigációs gombok, illetve további négy gomb került: egy visszajátszáskor törlésre, fényképezéskor pedig a vaku állítására szolgál, eggyel a menübe léphetünk be, a harmadikkal válthatunk fényképezés és visszajátszás között, a negyedik pedig a kijelző feliratait kapcsolja be vagy tünteti el. A kijelzőt és a gombokat csillogó, tükröződő felület veszi körül, amely tovább erősíti az X1 futurisztikus kinézetét, viszont mágnesként gyűjti az ujjlenyomatainkat. Szintén különösen jól néz ki az emögé a felület mögé, a kijelző fölé rejtett zöld LED, amely a bemozdulás-védő működésbe léptét jelzi.



Kezelés

A nagyméretű LCD a készülendő kép 100 százalékát mutatja minden szaggatás nélkül, és normál fényviszonyok között szép képet ad. Erős fényben a kijelző feliratait eltüntető gombot hosszan megnyomva megnövelhetjük a fényerőt, a kijelző láthatóságával így ilyenkor sincs gond, viszont a környező tükröződő bevonaton olykor zavaróan megcsillan a napfény. Probléma inkább sötétben adódik: ilyenkor csaknem teljesen fekete, kontraszttalan kép alapján kellene kitalálnunk, mi is látszik majd a fotón.

A Dimage X három éve példa nélkül álló gyorsasága sajnos valahol elveszett fejlesztés közben: az X1 indítási ideje a 3 másodpercet közelíti. Tempó terén start után is kihívásokkal küzd: bár fókuszálás után egyetlen tizedmásodperc alatt elkattan, maga a fókuszálás időigényes művelet: nappali fényben 0,5-0,7 másodpercet szán rá, ami egy picivel meghaladja az átlagot, félhomályban és sötétben már viszont legalább egy másodpercet kér. De az igazi problémát nem is a sebesség jelenti az éjszakai képeknél, hanem az, hogy gyakran nem is találja vagy rögzíti a fókuszt. Állványról készült kültéri képeink többsége így elmosódottra sikerült, köztük egészen logikátlanul félrefókuszált fotókkal, és beltérre, közelebbre és vakuval fényképezve sem sokat javult a találati arány: az X1 komolyan megérzi az AF segédfény hiányát.



A csalódást keltő éjszakai képekért az Anti-Shake bemozdulásvédő funkció kárpótol minket, amelyet ilyen kis méretű gépnél a Dimage X1 szerepeltet elsőként, és nappal valóban jó szolgálatot tesz: a gyári adatok szerint akár meglepően hosszú, 1/6 másodperces záridőnél is éles képeket produkál (persze csak nagy látószögnél). A gépen a kis méret dacára egyébként is meglehetően stabil fogás esik, egy kézzel is vidáman kezelhető, és így kikerülhetjük azt is, hogy a gyakorlatilag teljesen balszélen levő optika elé kerüljön a bal kezünk mutatóujja. Nincs gond a kezeléssel sem, a gombok kézreállnak, sőt: azáltal, hogy a legtöbb gépnél fényképezéskor különböző beállításokra használható navigáló-gombok egyes funkcióit, például a vakut a külső gombokra szervezték ki, lehetőség van arra, hogy a fel/le, illetve a balra/jobbra gombpár funkcióját is a menüből válasszuk ki (a szimpla/időzítő-/sorozatmód, az expozíció kompenzáció, a fehéregyensúly, illetve az érzékenység közül csemegézhetünk), ami szokatlan, de hasznos újítás. (Áldozatául esett viszont a makró-gomb, így ez a funkció csak a gyári témák közül érhető el.) A menü maga szintén pirospontot érdemel: logikusan és átláthatóan felépített, ráadásul szokatlanul szép és könnyen olvasható.

Alapesetben az X1 fényképezés után nem villantja fel az elkészült fotót, mielőtt visszaadná az élőképet: ez némiképp zavart, amíg fel nem tűnt, hogy a menüben bekapcsolható (instant playback). Visszajátszáskor 6-szoros mértékig, 21 állásban nagyíthatunk bele a képekbe, ami nagyjából átlag körüli mérték, tekintettel viszont a kiemelkedően nagy felbontásra, jól jött volna még némi nagyítás. Hisztogram sem fényképezéskor, sem ilyenkor nincs, lehet viszont hangmegjegyzéseket fűzni a képekhez. A gyenge pont itt is a tempó: bár az X1 a képek között elfogadható sebességgel váltogat, amikor fényképezésből visszajátszásra váltunk, két másodpercet kell várnunk, mire átadhatjuk magunkat a nézegetés örömeinek.



Érzékelő, optika, vaku, makró

A képstabilizátor technológia mellett a Dimage X1 másik nagy újítása az érzékelő-méret: az új CCD-nek köszönhető 8 megapixeles felbontás egyedülállónak mondható ekkora gépméret mellett. A legnagyobb kép 3264×2448 pixeles lehet, emellett 2560×1920, 2048×1536, 1600×1200 és 640×480 választható.

A kisfilmes tartományban számolva 37 és 111 mm között dolgozó optika 3-szoros nagyítást biztosít, viszont a zoom csak 6 lépésben állítható. A vaku hatótávolsága 5 méter körül van, ami kiemelkedőnek számít, és amikor az X1-nek sikerül megtalálnia a fókuszt, átlagon felüli megvilágítású éjszakai portrékat vagy csoportképeket eredményez. A ki- és bekapcsolt állás mellett slow (hosszú szinkron), automatikus és automatikus vörösszem-hatás csökkentéssel módok közül választhatunk, utóbbi tesztjeink során szintén messze átlagon felül teljesített. A makrófunkció 5 cm-es közelségtól már éles képeket készít..



Beállítások

A kézi beállítások közül a legáltalánosabbakat találhatjuk meg az X1-en. Az érzékenységet ISO 50, 100 és 200 között állíthatjuk, az utóbbinál már számolnunk kell némi képzajjal a sötétebb részeken. Ha automatán hagyjuk, a gyári adatok szerint ISO 50 és 160 között dolgozik. Fehéregyensúlyt automata, nappali, felhős, izzófény és fluoreszcens közül választhatunk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy éjjel nemigen fedeztünk fel különbséget a különböző módok között. A fénymérés módját is állíthatjuk: többpontos és szpot közül választhatunk, és ki-be kapcsolhatjuk a bemozdulásvédőt, illetve eldönthetjük, hogy „display+exposure” vagy „exposure” módban használjuk. Expozíció-kompenzációra ±2 mértékben van lehetőségünk, ezt 1/3-os léptékenként állíthatjuk.

Témák

Az X1 leendő vásárlói feltehetően inkább a gyári témákat preferálják majd, és jól is teszik. Portré, szuper makró, tájkép, naplemente, éjszakai tájkép, éjszakai portré és szöveg mód áll a rendelkezésükre, azaz a Konica nagyjából lefedte a legtöbb felhasználási területet. (Talán csak a gyors mozgások fényképezésére szolgáló téma maradt ki, de automata beállításokkal jó eredmény érhető el a bemozdulásvédőnek és a legfeljebb 1/1250 másodperces záridőnek köszönhetően.) Az éjszakai fókuszálási problémákon sajnos ezek a módok sem segítenek, és ezeket a témákat használva a fehéregyensúly-beállítások sem elérhetőek. Jól teljesített viszont a szöveg üzemmód, amely a nyolc megapixeles felbontással párosítva kvázi kéziszkennerré alakítja az X1-et (lásd tesztképünket). A témák között a balra/jobbra navigációs gombokkal léptethetünk, így az alapbeállításban itt található időzítő funkciót a menüből kell elérnünk.



Sorozat, videó

Azért van olyan terület, ahol az X1 kitesz magáért sebesség terén, és ez a sorozatfényképezés: 6 másodpercig lankadatlan tempóban rögzít, tesztünk során 15 képet a legnagyobb felbontás mellett, azaz 2,5 kép/mp-es ütemet diktál, csak a mentésre kell utána várni egy keveset.


QuickTime MOV videó
640×480; 0:13 mp; 14,0 MB

Kiemelkedő képességekkel bír a videó funkció is, ugyanis rögzítés közben is állíthatjuk a zoomot, az optikait és a digitálisat egyaránt. (Sajnos ha folyamatosan nyomvatartjuk, akkor is lépésenként változtat a zoomon, mint komponálás közben, nem pedig „belehasít” a képbe, mint egy videókamera.) QuickTime MOV formátumba rögzít, hanggal együtt, 640×480-as vagy 320×240-es felbontásban, ameddig a kártya kapacitása engedi. Itt is használhatjuk a kézremegést kiküszöbölni igyekvő Anti-Shake-et, sőt az expozíció-kompenzációt is, mint ahogy a fehéregyensúlyt is állíthatjuk, és a fekete-fehér vagy szépia színhatásokat is alkalmazhatjuk. Van emellett külön éjszakai mód, és az autófókusz esetében is választható, hogy folyamatosan dolgozzon, vagy a felvétel kezdetekor rögzítse magát. Folyamatos a fénymérés is, bár tapasztalataink szerint ez zoomolás közben jól észrevehetően késik.

Memória, akku

A Dimage X1 SD kártyával üzemel, alapban 32 MB-os jár hozzá, ami kedves gesztus – el is fér rajta vagy kilenc kép a legnagyobb felbontásúból. Tekintettel a 8 megapixelre, mi minimum 512 MB-os, de inkább 1 GB-os kártya beszerzését tanácsoljuk hozzá. Ami az akkut illeti, a gyártó adatai szerint 200 kép készítésére elég egy feltöltéssel, amihez annyit tennénk hozzá, hogy az éjszakai küzdés komolyan megizzasztja. A töltés a gép mellé érkező dokkolóegységen keresztül zajlik.



A doboz tartalma

  • a fényképezőgép

  • NP-1 lítium-ion akkumulátor

  • CA-1 dokkolóegység

  • 32 MB-os SD memóriakártya

  • CD a driverrel

  • használati útmutató

  • hordszíj

  • kábelek: USB-, videó- és táp-


Összegzés

Képtelenség volna rövid és határozott ítéletet mondani a KonicaMinoca Dimage X1 fölött. A gépet a mezőnyből kiemelő bemozdulásvédelem és a 8 megapixeles felbontás mellett a nappali képek színhűsége, kontrasztja és részletgazdagsága is kiváló. A vonzó kinézet és kis súly, a szokatlanul sokoldalú videófunkció és a remek makró újabb érveket jelentenek, így akinek nincs másra szüksége, annak jó szívvel ajánljuk figyelmébe ezt a gépet, amely jól teljesít majd a mindennapi élethelyzetekben. Aki azonban éjszakai fotózásra is használná – beleértve a partyfotókat, ahol ugyan összejön majd a kívánt eredmény, de alkalmasint csak többedik próbálkozásra -, vagy akit zavar a készülék relatív lassúsága, annak azt javasoljuk, más gépeket is próbáljon ki, mielőtt az X1-et választja.

A KonicaMinolta Dimage X1 ára jelenleg bruttó 110 000 forint.

A tesztgépet a Extreme Digitaltól kaptuk kölcsön, köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!