Röviden: Fujifilm FinePix F610 teszt

0

Ahogy nőtt az elvárt tudás és csökkent az ár, úgy kezdte egyre magasabbra pozicionálni álló formátumú gépeit a Fuji. A fém borítás, a nagy felbontású CCD és a nagyon elegáns külső állandó jellemzője lett ennek a sorozatnak. Mint ahogy a Magyarországon magasnak számító ár is.



Pedig az ár maximum abszolút értelemben nevezhető magasnak, ha a fényképezőgép tudásához mérjük, akkor semmiképpen sem. A 6 megapixeles, 4. generációs SuperCCD legnagyobb felbontásban 12 megapixeles képeket készít, az érzékenység akár ISO 800-as értékig emelhető, videó módban pedig 640×480 pixeles felbontású felvételek készítésére is képes.

Kívülről: elegáns, masszív és fém
A FinePix F610 ugyan pici, de a lekerekített élek és sarkok miatt viszonylag nagynak tűnik. A ma kapható gépek között közepes méretűnek mondható. Egy nagyobb nadrágzsebben vígan elvan. A nagyon szép fém burkolat nem csak elegánssá, de masszívvá is teszi a gépet.

Az előlap közepén kiemelt helyen van a háromszoros zoomtartományú optika, amit két oldalról a markolat díszléce és a kereső ablaka vesz közre. A vaku és az optika közötti kellő távolságot a felugró vakus kialakítással oldották meg a mérnökök, bár ez még nem jelenti azt, hogy a vörös-szem effektussal nem kell számolni, az ugyanis minden kompakt fényképezőgépnél előfordulhat.





A fényképezőgép tetején a már említett felugró vakué a főszerep. Az exponáló gomb és a módválasztó tárcsa a felső lap oldalára került. A gép alján található a fém állványmenet és a dokkoló egység csatlakozója. Ez utóbbiról két pozitív dolog is elmondható: 1. a porosodástól egy elhúzható ajtó védi; 2. szabványos USB csatlakozó, így akár dokkoló nélkül is csatlakoztatható a számítógéphez vagy a nyomtatóhoz.


Mint ahogy a fényképezőgép felépítése, úgy a hátlapja sem szokványos. Elsőre feltűnik a két LCD kijelző. A nagyobb méretűn egyértelműen látszik, hogy a képek komponálására és visszanézésére szolgál, de az alatta lévőről már csak a tükörreflexes Fuji digitális fényképezőgépeket ismerők tudják elsőre megmondani, hogy mire használható. Árulkodó jel az LCD alatt lévő négy gomb. Az alsó kijelző ugyanis egy nagyon jól használható információs LCD, amin a megjelenő ikonok különböző funkciókat rendelnek az alsó gombokhoz. A kijelző használhatóságát egy nagyon jó kék háttérvilágítás segíti.

A fényképezőgép kezelését biztosító többi gombot a hátlap jobb oldalára tették. Nem volt szimpatikus a főkapcsolóként szolgáló csúszka és a négy irányba billenő tárcsa: dizájnosak ugyan, de nem a a legpraktikusabbak. A többi gombbal nem volt gond.

A nagy LCD képátlója 1,8″, felbontása pedig 134.000 pixel. Mindkét érték átlagosnak mondható ebben a kategóriában. A két kijelzőt együtt borító fényes, átlátszó műanyag csillog ugyan, de az LCD képe, nyilván a nagy fényerőnek köszönhetően, erős napsütésben is korrektül látható.

A gép markolat felőli oldalán található a kártyanyílást és az akkumulátornyilást takaró ajtó, aminek kialakítása nagyon jól sikerült. Kár, hogy a másik oldalon lévő hálózati adapter bemenetre már semmilyen porvédelem nem jutott.

Optika: háromszoros zoom, automatikus objektívvédő, kompakt felépítés
A FinePix F610-es objektívjének gyújtótávolsága 7,7 mm és 23,1 mm között állítható. Ez a tartomány olyan látószöget ad, mint a kisfilmes gépek 35 mm és 105 mm között állítható objektívjei. A nagyítás 9 lépésben állítható, ami átlagos érték. Nincs viszont igazi makró módja, hiszen makrózni csak egy rögzített zoom állásban lehet. Ilyenkor a téma 9 cm-re közelíthető meg és ha nem szélesebb, mint 6,9 cm, akkor teljes szélességében rajta lesz a képen.



Képminőség: nagy felbontás, kis fájlméret, a 12 megapixel felesleges
A FinePix F610-esben egy 4. generációs SuperCCD HR érzékelő dolgozik. A HR a nagy felbontást jelöli, tehát a korábban megszokott SuperCCD generációkhoz hasonlóan ebből a lapkából is a fizikai piexlszámhoz képest dupla felbontást hoznak ki.

De minek? Ki akar a nyaraláson készült fotókból 12 megapixelnyit? Pláne, ha azok a képek nem is igazán tartalmaznak 12 megapixelnyi információt? Erre a kérdésre valószínűleg sosem kapunk választ (bár idén szeptemberben is lesz Photokina, talán kérdésként fel lehet vetni). A képek részletgazdagsága még 6 megapixelen is megkérdőjelezhető, de a 12 megapixel végképp felesleges. A kis fájlméretek (1,5-1,7 MB/kép) miatt a 6 megapixeles méretet még elfogadható, de valószínűleg sokan inkább 3 megapixeles módban használják majd. Ezeken kívül a fényképezőgép 2 és 1 megapixeles felbontásokra is beállítható. Példás állíthatóság, amit ront a tömörítési fokok rögzítettsége.

Az érzékenység ISO 160, ISO 200, ISO 400 és ISO 800 értékekre állítható. Ez utóbbi állásban viszont a felbontás maximum 3 megapixel lehet. Az érzékenységet természetesen az automatika is be tudja állítani, ilyenkor az értékek a fény mennyiségétől függően várhatóan ISO 125 és ISO 400 között lesznek.


A FinePix F610 a mai kor szellemének megfelelően PictBridge kompatibilis. Ez sok géphez hasonlóan itt is a 10×15-ös képek nyomtathatóságában merül ki. Egyedül a nyomtatandó képek és a példányszám állítható be rajta. A szerkesztőségi Canon i965-ös nyomtatón kinyomtattunk azért egy képet A4-es méretben is, de nem voltunk nagyon elájulva az eredménytől. A részletgazdagság nagyon jól megfigyelhető, de a kellemes élményt a zajosság jelentősen rontja.

Manuális állítási lehetőségek témamódok, manuális rekesz és záridő, fénymérés, élesség, stb.
Ugyan egy flancos kompakt gépnek tűnik, de mégis szinte minden beállítható rajta manuálisan is. Így a rekeszérték és a záridő is széles skálán állítható, de ha az automatikára hagyatkozunk, akkor is befolyásolható az expozíció a megfelelő fénymérés kiválasztásával. Aki további biztosítékot akar arra, hogy az automatika a lehető legtöbbet hozza ki a témából, annak ajánlatos megfelelő időpontban a megfelelő témamód kiválasztására. Ezeket szűkösen mérték a Fujinál, összesen négyet találtunk: portré, tájkép, sport és éjszakai.

A fehéregyensúly ugyan teljesen manuálisan nem állítható, de az átlagosnál több előre rögzített érték közül lehet választani. Így az automatikus módon kívül van napsütéses, felhős, izzós és fénycsöves megvilágításhoz is megfelelő fehéregyensúly. Ez utóbbihoz (fénycső), rögtön három érték is, attól függően, hogy milyen típusú fénycső világít.

Az élességállítás rábízható az automatikára, de manuálisan is megadható. Sajnos ilyenkor a legnagyobb segítség a tippelés, mert az LCD-n, kinagyítás hiányában nem állapítható meg, hogy mi mikor éles és mikor nem. Az automatika a középpontos állításon túl multi pontos és terület AF módban is használható. Ez utóbbinál a fotós egy rács 49 pontján mozgathatja az AF pontot.

Sorozat, videó: VGA felbontás, első és utolsó 5 képes sorozatok
Sorozatfelvételeket két módban lehet készíteni. Az elsőben az exponálógomb lenyomásakor (és lenyomva tartása mellett) a gép 5 fényképet készít, amit elment. A másik módban a gomb folyamatosan nyomva tartható, majd a felengedés előtt készült utolsó 5 kép kerül a kártyára. Ez utóbbi akkor lehet érdekes, ha tudjuk, hogy valami történni fog, de nem tudjuk, hogy pontosan melyik pillanatban kezdődik.

Videó módban a 640×480 és 320×240 pixeles felbontás használható. A videó hosszának csak a kártyán lévő szabad hely mérete szab határt. A képfrissítés mindkét felbontásnál 30 kép/mp. A zoom és az élességállítás a felvétel során nem változtatható, de a fénymérés működik. Az F610-es a felvételhez hangot is rögzít, de ennek minősége a sok beszűrődő zaj miatt nem túl jó.

Extra szolgáltatások: vetítés átúsztatással
Extra szolgáltatások terén nem sok mindent kínál a Fuji ebben a modellben. Ide lehet talán sorolni a képkeménységet és a színtelítettséget. Az előbbi 3 fokozatban állítható, a szín néven futó utóbbit pedig standard, chrome és fekete-fehér módba lehet állítani. Itt a chrome állás szorul némi magyarázatra: ez egy olyan színmód, ahol a színek a szokásosnál teltebbek, erősebbek, leginkább a diafilm színvilágához próbálnak közelíteni. Tapasztalatunk szerint bizonyos témáknál jól kijön a különbség és a színvilág szép lesz, máshol nem tapasztalható előny a standard beállításhoz képest.

Akkumulátor, memóriakártya: lítium-ion akkumulát, xD kártya
Az áramellátásról egy 3,7V-os 710 mAh-ás lítium-ion akkumulátor gondoskodik. A fogyasztást konkrétan nem mértük, de nem volt vele gond. Nagyobb túrákhoz azért nem árt egy tartalék akku beszerzése, hiszen az info LCD és a háttérvilágítás számottevő fogyasztóként értékelhető.



Az elkészült képeket a fényképezőgép xD kártyára tudja menteni. Ez a kártyatípus a Fuji és az Olympus közös fejlesztése. Adapter nélkül ma még viszonylag kevés kártyaolvasó képes kezelni, és az áruk is kicsit magasabb, mint a többi kártyáé.

A doboz tartalma


A fényképezőgép mellett a dobozban a következő tartozékokat találtuk:

  • 16 MB-os xD kártya
  • csuklószíj
  • dokkoló
  • AV kábel
  • hálózati adapter
  • USB kábel
  • CD-ROM
  • használati útmutató

Értékelés: megéri az árát


Az ár megítélésénél és a döntés meghozatalakor a következőket érdemes figyelembe venn:

  • jó dizájn és felépítés
  • a kártyát leszámítva jó tartozéklista (adapter, dokkoló)
  • nagy tudás, manuális beállíásaok
  • nagy felbontás (6 megapixel)
  • jó részéletgazdagság, de zajos képek

A fényképezőgép a cikk megjelenésének idején bruttó 130 ezer forintért kapható. A FinePix F610-est a teszt idejére a Mediker – Digifénykép-től kaptuk kölcsön. Köszönjük.