Jinbei Beauty Box 80

0

Az úgynevezett beauty dishek népszerűek a portréfotósok körében, hiszen szépen bevilágítható velük az arc és gyönyörű gyűrűs fénykörük életteli becsillanást visz a szemre. Akad azonban egy nagy hátrányuk, mégpedig a méretük. A műteremben használt darabok többnyire 40-70 cm-esek, ami egy fémtányérból már elég kényelmetlen méret ahhoz, hogy normál méretű táskákban szállíthatatlan legyen. Ráadásul akadhat olyan helyzet, amikor még nagyobb méretre lenne szükség.

A megoldást az octabox jelentheti, ami átmenet a szoftbox és a beauty dish között. Ilyen például a Jinbei Beauty Box, melynek nevéből azonnal kitalálható, hogy ismét a kínaiak tették le az asztalra. Magyarországon kétféle méretben forgalmazzák, 80 és 120 cm-es átmérővel, illetve kétféle belsővel, mely ezüst és fehér lehet. Nálunk a 80 cm-es fehér járt. Méretre tehát ez is nagyobb valamivel, mint a gyakorta használt fémtányérok, ráadásul olcsóbban is beszerezhetők, mint a márkás beauty dishek.

A készlet egy fekete, gyöngyvászon táskában érkezett, mely egy jellegtelen kartondobozból került elő. A táska semmi különös; fekete színű, cipzáras, oldalán márkajelzéssel. A cipzár az egyik végén hosszabban nyitható, hogy könnyen elővarázsolhassuk tartalmát. Tartalma az octabox (vagy beauty box) félkészre, vagyis nyitható állapotra szerelve, egy mindkét oldalán fehérre festett fémtányér, más néven deflektor, valamint egy tépőzáras, félig áttetsző, fénylágyító fólia.

A viszonylagos hordozhatóságnak persze megvan az ára. A beauty boxunkat ki kell nyitnunk és össze kell csuknunk ha ki akarjuk használni ezt az előnyét, és bár a szoftbox merevítése esernyő-szerű, a nyitása és összehajtása cseppet sem ilyen egyszerű. Tanfolyamot azért nem kell végeznünk hozzá. Hajlított merevítőpálcái már gyárilag a helyükre kerültek, csak szét kell nyitnunk a nyolcoldalú ernyőt és a nyolc merevítőt egyenként belefeszíteni a számukra kialakított lyukakba. Egy erőteljesebb hátrahúzással mindegyik engedi magát, ha pedig mégsem, akkor a box belső részének tépőzáras nyitásával enyhíthetünk a feszültségen. A merevítő pálcák befeszítgetését recés végük is segíti, így könnyebben megfoghatók, de ez a néhány perces művelet a kapott segítséggel sem való gyerekeknek és legalább másfél éves MMA előélettel nem rendelkező nőknek. Nekem elsőre pár perces birkózást jelentett, melyben végül győztem, de volt egy-két pillanat, amikor kiegyeztem volna döntetlenben. Aki minden nap megküzd az beauty boxszával, annak rövid idő után sokkal gyorsabban is menni fog.

A nyitással túl vagyunk a nehezén. A fehér deflektor tányér felcsavarozása pofonegyszerű az előre felszerelt fémpálcájára, és a fénylágyító műanyag előtét is gyorsan a helyére tépőzárazható. A deflektor domború kiképzésű, de mindegy milyen irányban (domború felével a vaku felé, vagy fordítva) erősítjük fel.

A Jinbei Beauty Box nagyon egyben van. Összeszerelve masszív, komoly tartású jószág. Ha azt képzelnénk, nyeklő-nyakló távol-keleti tákolmány, akkor tévedünk. A vastag fémpálcák igen komoly feszítőerővel tartják az ernyő vastag anyagát, melynek belseje – mint említettem az elején – fehér vagy ezüstös anyag lehet. Az ezüst valamivel hűvösebb megvilágítást jelent. Minden egyéb porcikája is jórészt fémből készült, kivéve persze a műanyag ernyő anyagot, mely kívül piros szegélyekkel jól megerősített, fekete műanyag szövet.

A belső felfogató gyűrű Bowens csatlakozású stúdióvakukhoz, vagy ilyen bajonettes fényformáló tartókhoz használható. Szintén fémből van és kellően vastag, strapabíró. Ha fényformáló tartóra erősítjük a beauty boxot rendszervakukkal is használhatjuk.

A Jinbei Beauty Box ezüst (silver) és fehér (white) 80 cm-es változata azonos áron, bruttó 33 480 forintért kapható. A 120 cm-es verzió 39 088 forintba kerül.

A beauty box a kipróbálás idejére a Mikrosattól érkezett.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!