Archívum

A manapság felkapott 3D bizony nem valami modern passzió. A fényképek világában körülbelül 180 éves múltra tekint vissza. Ha a magyar gyökereit keressük, Strelisky Lipóttal kell kezdenünk, aki nem csak e téren de a megszülető magyar fényképészet vonatkozásában is megkerülhetetlen.

Escher Károlyt nem hiába tekinti az utókor az újkori magyar szoció-, és riportfotó úttörőjének, a kisfilmes fotózás egyik hazai előfutárának. Magyarország „szemeként” évtizedeken keresztül volt jelen minden fontosabb hazai történelmi eseményen.

Repüljünk most vissza a magyar fotográfia első lépéseiig, melyek még nemzetközi mércével is a fényképezés útkereső korszakában estek meg. Az új hóbort világméretű terjedése az 1840-es évek elejére esik, a hazai színtéren pedig elsőként Marastoni Jakab nevét kell megjegyeznünk.

A XIX. század átmeneti generációjának, a festőből lett fényképész nemzedéknek egyik jeles alakja volt Borsos József. Ünnepelt festőből lett egyik pillanatról a másikra fényképész, mely hivatást szintén sikerrel végezte, hogy élete végén ezt is sutba dobja. Ki volt ez a látszólag kiismerhetetlen alkotó, akinek három élete volt?

A XIX. század közepének azon generációjához tartozott, akik a festészet műfajáról nyergeltek át az egyre népszerűbb fotográfiára. Kiváló művészi látásmódja és ízlése révén, néhány évtized alatt a legnagyobbak közé küzdötte fel magát.

120 éve született az amerikai színes fényképezés egyik úttörője, a reklámfotó sablonok, és nem utolsó sorban a művészportrék egyik ikonikus alakja Nickolas Muray, vagy ahogy mi ismerjük, Muray Miklós, aki fiatalon került el Magyarországról, hogy sok más hazánkfiával együtt felvésse nevét a fotózás nagyjainak képzeletbeli márványtáblájára.

A XX. század elejének művészeti élete sokkal szegényebb lenne Rónai Dénes nélkül. Nem csak íróink, költőink és zeneszerzőink jól ismert arcképeivel lennénk így szegényebbek, de egy olyan egyéniséggel, kinek műterme a kor művész elitjének találkozóhelye volt, és aki a hazai filmgyártás, és bábszínházi élet első lépéseinél is bábáskodott.

Ady, Babits, Móricz, ahogy ma élnek emlékezetünkben, ahogy elképzeljük őket egy iskolai tankönyv illusztrációjára, vagy egy régi bankjegyre visszaemlékezve. A róluk élő kép alakításában nagy szerepe volt az általa készített képeknek. Székely Aladár, a XX. század elején élt művészeink egyik „udvari” fotográfusa.

A Magyar Fotográfusok Házának egykori tulajdonosa, és jelenlegi névadója, a hazai portré- és gyermekfényképezés meghatározó alakja volt a XIX. és XX. század fordulóján. A császári és királyi udvari fotográfus szakmai életútját számos - köztük külföldi – elismerés, valamint az általa alapított és vezetett Fény című lap fémjelzi.

Ha a magyarországi városfotózásról esik szó, az elsők között merül fel Klösz György neve. A XIX. század második felében, és a következő évszázad elején, vagyis Budapest felvirágzásának idején dolgozott és hagyott hátra felbecsülhetetlen értékű fotóanyagot fővárosunkról. Életrajzi sorozatunkban most neki szentelünk egy fejezetet.