Manfrotto Pro Light CC videós válltáska sorozat

0

Ritka, hogy egy táska szériából több is jár nálunk, most azonban a Manfrotto profi videós válltáska sorozatából egy híján mindet kipróbálhattuk. Csak a legnagyobb méretűhöz (CC-197) nem volt szerencsénk, de egymás mellett nézhettük meg a CC-191, CC-193 és CC-195 modelleket.

Mindhárom a PL, vagyis Pro Light kollekció része, mely az egykori Kata cég termékvonalát erősítette. A Manfrotto 2014 nyarán olvasztotta magába a jó nevű, egyébként korábban azonos konszernhez tartozó táskagyártót és illesztette be saját kínálatába termékeit.

Ezt a sorozatot videokamerákhoz ajánlja gyártója, de ezek hiányában tesztképeinken a kezünk ügyében lévő DSLR fényképezőgépeket tettük melléjük, hogy nagyjából érzékeltessük a méretüket. Természetesen fotóstáskaként, DSLR gépekhez is használhatók.

Manfrotto CC-191 PL

A széria legkisebb darabja, mely azért nem is olyan kicsi. Nem annyira akciókamerákhoz, inkább kisebb-közepes méretű videokamerákhoz ajánlott. Mint a képeinken látható, két darab nagyobb DSLR-t kisebb, vagy közepes objektívvel is belepakolhatunk. Külső méretei: 24 x 44 x 22 cm, tömege pedig valamivel több mint 1 kiló.

A Pro Light szériához méltó anyag- és összerakási minőséggel rendelkezik. Külseje a sorozattól megszokott, szép struktúrájú műanyag vászon anyag, mely vízlepergető. Díszítésként csak néhány piros berakás ékesíti, amúgy a PL táskákra jellemző matt fekete színben kerül forgalomba. A sorozat jellemzője ezen felül a kényesebb helyeken plusz belső erősítést kapott borítás (Camera Protection System). Itt is megtalálhatók ezek a jegyek. Keményített alj, oldalfal erősítések, és a fő rekesz szájánál található merev keret is része ennek a védelemnek. Ez nem csak szilárd tartást ad a táskának, de komolyabb behatásoktól is védi a benne tárolt felszerelést. A merev, és a belsővel megegyező szürke textilborítást kapott keret egyébként kivehető, mindössze egy körbefutó tépőzár rögzíti a főfedél cipzára alatt.

Az említett fedél egyébként két cipzárral, a köztük lévő fogantyú segítségével akár egy mozdulattal is nyitható és zárható. Extra biztonságként egy pántos műanyag csattal zárhatjuk le ezt a nyitási mechanizmust és a fedelet is, így az csak a csat kioldása után nyitható, a videós táskákra jellemzően a hátunk felé (vagyis a táska jobb oldala irányába). Ha csak időlegesen csukjuk be, egy nagyobb tépőzár tartja helyén.

A belső 17 x 40 x 20 cm-es pakolóteret kínál, minden oldalon vastag párnázattal, az oldalfalak és a fedél felől világosszürke, alul piros, puha textilborítással. Elválasztóként egy rövidebb és egy hosszú tépőzáras párnát kapunk, melyek a belső borítás anyagának köszönhetően bárhová feltapadnak. Ezáltal három rekesz képezhető ki odabenn. Az alsó részre egy csatos, gyöngyvászon szíjat is felerősítettek, melynek segítségével a felszerelés nagyobb darabjai (például a kamera) fixen rögzíthető a táskához. A „kirakós játék” része egy lazán tömött alátámasztó párna is, mely az objektív alá tehető plusz védelemként, vagy a kamera oldalra csúszkálása akadályozható meg vele.

A táskához egy nagyon kényelmes, párnázott és kellően széles vállpánt jár, melynek karabinerei műanyagok a táska pirosra színezett felfogató csatvégei azonban fémből készültek.

A CC-191 tetején és két oldalán is találunk egy-egy méretes, komfortos fogófület, így bárhol megragadható, ahol a kényelem, vagy a praktikum diktálja. A táska húzható kerekes bőröndre is felerősíthető, erre szolgál a hátulján lévő gumis pánt.

Zsebekből csak az elején találunk egy nagyobb, cipzárral nyithatót, melyen belül több kisebbet képeztek ki. Ezekben apróságok, legfeljebb mobiltelefon méretű kiegészítők, használati tárgyak tarthatók. A cipzárak húzóvégeit itt is piros hímzéssel tették láthatóbbá.

A táska alja a merevítés mellett négy gumitalpat is kapott, így nyugodt szívvel letehető a padlóra is. Nem kell tartanunk az koszolódásától vagy kopásától.

A Manfrotto CC-191 PL hazai bruttó fogyasztói ára 37 ezer Ft.

Manfrotto CC-193 PL

Külsőre nagyon hasonló az eggyel nagyobb darab, leszámítva persze a méretét, ami nem is kis különbség. Külsőleg 31 x 57 x 26 cm-es, azaz csaknem kétszer akkora mint az előbbi modell.

Anyagminősége, kialakítása és szolgáltatásai teljesen megegyeznek a CC-191 táskáéval. Elülső cipzáras zsebében ezúttal egy kisebb tablet is helyet kaphat, hiszen amellett, hogy nagyobb, nem osztották középen kétfelé. Gyártója nem csak kamerákhoz de kisebb videós riggel kiegészített tükörreflexes fényképezőgépekhez is ajánlja. Bár viszonylag tágas a belső, de ez szerintem csak az összecsukható rigek esetében működőképes és kényelmes megoldás.

Belül három elválasztó párnát és jóval tágasabb teret kapunk, ami 22 x 52 x 22 cm-es. A nagy pakolótér nyílása itt is merev kerettel védett, melynek köszönhetően gyorsan hozzáférhetünk tartalmához anélkül, hogy maga a táska lenne útban. A fedél ugyanazzal a mechanizmussal nyitható mint kisebb testvérénél. Az alsó rész is ugyanaz, a hátlap azonban nem. A kisebb táskánál itt találjuk a kézikocsira húzható pántot, ennél a típusnál azonban az aljára került, így állítva erősíthető a fogantyúra. Így egy fokkal nagyobb értelmet nyernek a két oldalra erősített plusz hordfülek is.

A Manfrotto CC-193 PL bruttó 44 450 Ft-os áron vásárolható meg.

Manfrotto CC-195 PL

A Pro Light videós válltáska széria csaknem legnagyobb darabja is jobbára ugyanazt a kialakítást kapta mint az előzőleg bemutatott két modell. A kézikocsi tartópántok az előzőhöz hasonlóan itt is az aljon találhatók.

Méretei persze mások. Ennél a táskánál 34 x 64 x 31 cm-es külső mérettel számolhatunk, ami közel háromszorosa a sorozat legkisebbjének, és csaknem 50%-kal nagyobb a CC-193-nál. A belső nagy pakolótér 24 x 58 x 27 cm-es. Ebben már több DSLR is elveszik, de közepes vagy nagyobb kamkorderekhez is jó választás, és marad még hely a kiegészítők, rigek, objektívek számára is. Elválasztóként egy hosszabb és két keresztben feltapasztható párnát kapunk. Ha a képeken látható módon alakítjuk ki a teret, a hosszú párna mellett egy keskeny nagy rekeszt képezhetünk ki (ugyanígy kialakítható a másik két táskánál is), melynek mérete ennél a modellnél egy laptop, vagy netbook tárolására is elegendő. A kivehető merevítőkeret persze itt sem maradt el.

Mindez persze valamivel nagyobb saját tömeggel jár, így a legkisebb modell valamivel több mint egy kilójának itt már a duplájával kell kalkulálni. A háromszor nagyobb pakolótérért ez nem is olyan rossz kompromisszum.

A Manfrotto CC-195 PL hazai bruttó ára 62 395 Ft.

A válltáskákat a Triponttól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!