Röviden: Nikon Coolpix P600 teszt

0

Bevezetés

Az ultrazoomok fejlődését már sok tesztünk elején taglaltuk, kezdve a kezdetek 8-10×-es zoomjának említésével, s befejezve napjaink zoomháborújával, amelyben a Nikon jelenleg a második helyen áll (holtversenyben a Samsunggal) a 63×-os optikai zoomot is kínáló Sony DSC-H400 mögött.

Aki régebb óta, s komolyabban foglalkozik a fényképezőgépekkel és objektívekkel, tudja, hogy a zoomátfogást nem lehet büntetlenül növelni. Az igen nagy zoomobjektívek többnyire feloldóképességben és fényerőben is elmaradhatnak a kisebb zoomos változatoktól. Ez azonban csak az elmélet, ugyanis senki sem garantálhatja azt, hogy egy 30-40e Ft-os kiskompakt objektívében is ugyanolyan minőségű üvegből készült lencsetagokat használnak fel, mint egy 100e Ft-os hiperzoomnál. Az elméletet mindig a gyakorlat igazolja, vagy éppen cáfolja. Az mindenesetre tény, hogy a Nikon Coolpix P600 fényerőben nem kiemelkedő, persze a hiperzoomok között az átlagot tudja.

Ami pedig a szolgáltatásokat illeti: van kihajtható és elfordítható LCD, elektronikus kereső, rekesz- és zársebesség előválasztás, különböző digitális képeffektek, no és persze optikai stabilizátor, amelyre a nagy gyújtótávolság miatt komoly szükségünk is lehet.

Az Nikon Coolpix P600 főbb tulajdonságai:

  • 16 megapixeles, 1/2,3″ típusú BSI-CMOS érzékelő
  • max. ISO6400 érzékenység (monokrüm témamódban ISO12800)
  • 60×-os optikai zoom, 24-1440mm ekv. gyújtótávolság, f/3,3-6,5 fényerő
  • 1 cm makró munkatávolság
  • optikai stabilizátor
  • programozható zoom vezérlő kar az objektív tubusán is
  • programozható Fn gomb a gép felső részén
  • automata és félautomata módok (rekesz- és zársebesség előválasztás), teljes kézi üzemmód
  • 7 kép/mp-es sorozat
  • FullHD videó 60 kocka/mp sebességgel
  • Slow-motion videofelvétel VGA felbontásban 120 kép/mp frissítéssel
  • 3″ képátlójú kihajtható, elforgatható LCD 921.000 képponttal
  • elektronikus kereső, 201 ezer képponttal
  • beépített Wi-Fi adapter okostelefonról való vezérléshez
  • digitális képi effektek
  • egyszerű panoráma készítés
  • SD/SDHC és SDXC kártyák támogatása
  • Li-ion akkumulátor, CIPA ajánlású gyári mérés szerint 330 képhez elegendő energiával

Fontos jeleznünk, hogy a Coolpix P600-nak létezik egy 24-1000 mm ekv. gyújtótávolságú, 41,7×-es zoomos visszafogottabb kistestvére is Coolpix P530 néven, amely az objektívet és a GPS-t leszámítva egyéb tulajdonságaiban megegyezik a P600-zal, ára viszont 90e Ft alatti.

Konkurencia

Az igen nagy átfogású hiperzoomok között az Coolpix P600 közvetlen vetélytársának tekinthető a Cyber-shot DSC-H400 20 Mpixeles CCD-vel és 63×-os zoommal, szintén a Sony-tól a Sony Cyber-shot DSC-HX400V 20 Mpixeles CMOS képérzékelővel és 50×-es zoommal, a Canon PowerShoz SX50 HS 12 Mpixeles CMOS képérzékelővel, 50×-es zoommal, vakupapuccsal, RAW formátummal, a Olympus SP-100EE 16 Mpixeles CMOS szenzorral és 50×-es zoomobjektívvel, illetve a visszafogottabb Nikon Coolpix P530 szintén 16 Mpixeles CMOS-szal, de „csak” 41,7×-es zoommal. Rajtuk kívül még e ligában játszanak a Samsung WB2200F 16 Mpixeles CMOS szenzorral, 60×-os zoommal és beépített portrémarkolattal, a Panasonic Lumix DMC-LZ40 20 Mpixeles CCD-vel és 42×-es zoommal, a Panasonic Lumix DMC-FZ72 16 Mpixeles CMOS szenzorral és 60×-os zoommal, valamint a Fujifilmtől a FinePix S9200 16 Mpixeles CMOS képérzékelővel és 50×-es zoommal és a FinePix S8400 hasonló szenzorral és 44×-es zoommal. Megjelent már a Fujifilm FinePix S1 is, amely remek fényerejű objektívvel készül, s vakupapucsot is kínál.

A fenti gépekhez egy fontos megjegyzés: a CMOS szenzoros modellek FullHD felbontásban képesek videofelvételre, a CCD-s változatok azonban csak HD-ben.