Kipróbáltuk: Nikon D90 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Bevezetés

Sűrű egy évük volt a Nikonosoknak, annyi szent. Ha jól számolom öt új fényképezőgép vázat jelentett be a japán cég nagyjából egy év leforgása alatt, ami azért elég szép teljesítmény, ha a csak a számadatokat nézzük. De nem puszta „gépszórásról” van itt szó, mert azért olyan modellek estek ebbe a szórásba, mint az új kategóriát képviselő D3, vagy a D700. Aztán itt van a régóta esedékes D80 utód is, amely a legutolsó a sorban. Egy olyan gép helyébe érkezik, amely az elmúlt két évben elég nagy kedvenccé nőtte ki magát azok között, akik a belépő szintnél többre vágynak, de mégis viszonylag elérhető áron. Néhány éve úgy tekintettünk a D80-ra, mint az akkori középkategória csúcsának számító D200 egyszerűbb változatára. Mára azért változtak az erőviszonyok, differenciáltabb lett a Nikon kínálata, így nem sütném rá a gépre egyértelműen a „D300-lite” címkét. Maradjunk annál, ami. Egy 2008-as igények szerint továbbfejlesztett DSLR.

Újdonságok

Ha a továbbfejlesztésről esik szó azonnal a videó lehetőség kerül előtérbe a D90-nél, hiszen ez a modell kétségkívül legváratlanabb húzása. A D90 a világ első, valódi videofelvétellel felvértezett digitális tükörreflexes fényképezőgépe. Időközben persze már a konkurencia is bejelentett egy gépet, méghozzá magasabb árkategóriában, úgyhogy ez a funkció nyilván szépen elterjed majd DSLR körökben, és nem csak a belépő-középkategóriás vázaknál. A D90 persze nagyon is a kézzelfogható jelen és azt hiszen a HD minőségű (1280 x 720 pixeles) mozgóképfelvételt nem is kell szégyellnie. Jó pár erre predesztinált videokamerát állva hagy ez a még gyermekcipőben járó újdonság.

A videóhoz persze kellett egy jól használható élőkép mód is, ami az elődből még hiányzott. A D90 Liveview szolgáltatása némi fejlesztéssel együtt érkezett. Egyszerűsítettek az eddigi gépek élőképnél használt AF szolgáltatásain, és bevezették az arcfelismerő AF módot, ami a videóhoz hasonlóan szintén a kompakt gépek felől lopódzott be a DSLR-ek közé. A gép megszokott AF-rendszere egyébként nem sokat változott, kivéve az új 3D tracking módot, ami az összes AF-ponton képes lekövetni a képmezőben elmozduló témát.

A jó élőképhez és videóhoz még egy fontos lépésre volt szükség, ez pedig az LCD minőségének javítása. Az elmúlt évben bejelentett magasabb szériás modellek mind komoly előrelépést tettek ezen a téren és csak reménykedhettünk, hogy a D90 is megkapja a közel 1 millió képpontos, és méretben is növelt LCD-t. Aki eziránt imádkozott, annak meghallgatták fohászát.

De kicsit előreszaladtunk és nem beszéltünk még a gép lelkéről a szenzorról. Méretben ugyanazt a DX-formátumú érzékelőt kapjuk, mint amit a D300-ig bezárólag minden gépében alkalmaz a Nikon. Az új szenzor azonban egy saját fejlesztésű CMOS, a korábbi CCD-vel szemben. Az előzetes pletykákkal ellentétben ez nem a D300-ban is használt érzékelő, pedig 12 megapixeles felbontásuk alapján akár meg is egyezhetnének. A CMOS 12, 9 millió érzékelőhelyet tartalmaz, amiből 12,3 megapixelt hasznosít a fényképezőgép. Ez közel 11%-os, lineáris felbontásnövekedést jelent a D80-hoz viszonyítva. A képeket az újabb gépekben már sűrűn használt EXPEED feldolgozórendszer veszi kezelésbe. Az szenzor alap érzékenysége egy lépéssel kitolódott, így a korai Nikonokhoz hasonlóan ISO200-ról indul és ISO3200-nál ér véget. Emellett a tartomány mindkét végén 1-1 fényértékkel kiterjeszthetjük az érzékenységet.

Az elmúlt évek az érzékelőtisztítás terén sem múltak el nyomtalanul, így a D90-ben már a Nikon legfrissebb, automata szenzortisztító rendszerét is megtaláljuk, de megmaradt az elődben is megtalálható manuális és szoftveres módszer is.

A korábbi modellnél még nem árulta el a gyártó a zárszerkezet tervezett élettartamát. A Nikon D90-ben ez 100 000 expozíció.

Szó volt az LCD-ről, de eddig hallgattunk az optikai keresőről, pedig ezen a téren is történt némi változás. Na persze nem akkora, mint a hátsó kijelzőnél. Egész pontosan a tükörreflexes kereső lefedettsége nőtt, 95%-ról 96%-ra, ami szemre talán alig észrevehető változás, de mégis csak cseppnyi előrelépés. Úgyszintén jobban járunk az új modell sorozat teljesítményével is, amely 1,5 kép/mp-cel növekedett. A Normál sorozatból így Gyors lett, mellette pedig megjelent a szabadon állítható Lassú sorozat opció. Szintén ide tartozik az újonnan megjelent ADL sorozat is, amely az Aktív világosság korrekció (Active D-lighting) beállításaira épül. E funkció utólag használható elődje már a D80 Retouch menüjében is jelen volt, és jelen van a D90-nél is, de az „aktív” változat nem a mentett képek egyenkénti feldolgozását végzi, hanem egy minden képre érvényes, előzetes beállítás.

Ezen kívül számos más szoftveres újítás is történt. Megjelent például a naptár nézet, és az eszerinti képrendszerezés vagy törlés. A fotókat lejátszáskor már 72 kis nézőképen is megtekinthetjük, a kinagyított képrészlethez pedig külön rendelhető hisztogram. A SlideShow szolgáltatás új alternatívája a Picmotion képvetítési funkció, mely többféle képáttűnés és aláfestő zene közül enged választanunk. A Retouch menü is több új lehetőséggel bővült, mint például a RAW konvertálás, a geometriai torzítás csökkentése, a dőlés kompenzáció, vagy az utólagos halszem hatás.

Az Nikon D80 és D90 közötti
főbb különbségek
Nikon D80 Nikon D90
Képérzékelõ

23,6 x 15,8 mm CCD
10,75 megapixel

23,6 x 15,8 mm CMOS
12,9 megapixel
Tényleges felbontás 10,2 megapixel 12,3 megapixel
Képméretek 3872 x 2592
2896 x 1944
1936 x 1296
4288 x 2848
3216 x 2136
2144 x 1424
Automatikus szenzortisztítás nincs van
Érzékenység ISO100-1600 (kiterjesztett: ISO3200) ISO200-3200 (kiterjesztett: ISO100 és ISO6400)
Zár élettartam (tervezett) nincs megadva 100 000 expozíció
Sorozat Normál: kb. 3 kép/mp (max. 6 RAW, 23 JPEG) Gyors: kb. 4,5 kép/mp
Lassú: 1-4 kép/mp
Keresõ pentaprizmás
95% lefedettség
0,94x nagyítás
19,5 mm betekintési távolság
-2,0 – +1,0 dioptria korrekció
pentaprizmás
96% lefedettség
0,94x nagyítás
19,5 mm betekintési távolság
-2,0 – +1,0 dioptria korrekció
Videófelvétel

nincs

van (max. 1280 x 720 pixel. Motion-JPEG)

Élõkép nincs van (3féle AF móddal)
Arcfelismerõ AF nincs van (max 5 arc)
AF módok egymezõs
dinamikus terület
automata terület
egymezõs
dinamikus terület
automata terület
3D követés (11 fókuszponton)
Aktív D-lighting nincs van (2 képes sorozattal is)
LCD kijelzõ 2,5″ képátlójú
230 000 pixeles
3″ képátlójú
920 000 pixeles
HDMI kimenet nincs van (C-típusú)
GPS nincs van (opcionális)
Tömeg 585 g 620 g
Egyéb

 

– EXPEED feldolgozórendszer
– 72 nézõképes lejátszás
– naptár nézet
– kinagyított képrészlet hisztogrammal
– hangszóró
– új Retusálás funkciók (Torzításcsökkentés,
Dõlés kiegyenlítés, Halszem hatás)
– Pictmotion diavetítés

A gép méretei és megjelenése szinte alig változott, tömege viszont némileg nőtt, bár nem hiszem, hogy a 35 grammos súlynövekedést komolyabban megérezné fotóstáskánk. Két új kimenet kapott helyet a gépen. Egyikük a nagy felbontású videók jó minőségű lejátszását lehetővé tevő HDMI aljzat, a másik pedig az opcionális GPS adapter csatlakozója. Külsején új még a hangos videókhoz elengedhetetlen beépített mikrofon és a hangszóró, és néhány gombot is átpakoltak, de egyébiránt ismerős lesz a használata azoknak, akik megszokták a D80-at.