Kipróbáltuk: Olympus OM-D E-M5 Mark II teszt

0

Bevezetés

Bevezetés, újdonságok

Az Olympus három éve egy olyan fényképezőgépet tett le az asztalra, amire szinte mindenki felkapta a fejét. A rendszeres PEN adagunk után ez volt az első OM-D sorozatú modell, és úgy hívták E-M5. Kinézetét a 70-es évek mára ködbe vesző, kisfilmes Olympus OM tükörreflexesei inspirálták. Megszületett a japán cég elit MILC szériája.

De a szép külső nem minden. A múltidéző, csúcskategóriát indító vázat ennek megfelelő belsővel kellett megtölteni, és a gép díjerdejét, valamint a sorozat azóta elért nimbuszát nézve azt hiszem sikerült is nekik. Az E-M5 egy kiváló képminőségű, kiemelkedő videó teljesítményű, széleskörűen személyre szabható gép lett. Sokak kedvence.

Az OM-D sorozat azóta két újabb modell szült, az E-M5-nél egyszerűbb, és valamivel kisebb E-M10-et, valamint az E-M1 csúcsgépet, mely egy picit elhomályosította az elsőként megjelent testvért.

balra: E-M5; jobbra: E-M5 Mark II

Három esztendő után azonban új testvér helyett a régi megújítására került sor, E-M5 Mark II néven. A gépet február elején jelentette be gyártója a következő főbb képességekkel:

  • Por és cseppálló magnézium váz
  • 16 megapixeles, 4/3″-os Live MOS szenzor
  • Cserélhető mikro4/3-os objektívek
  • TruePic VII feldolgozórendszer
  • Továbbfejlesztett 5-tengelyes stabilizátor (5 Fé előnnyel)
  • Nagy felbontású mód, 40 megapixeles kompozit képpel (8 felvételből)
  • Kompozit sorozat
  • 81 pontos AF rendszer, követő fókusz móddal
  • Elektronikus és mechanikus zár
  • Max. 1/16000 mp záridő
  • Csendes expozíció
  • 10 kép/mp sorozat
  • HDR mód
  • Trapéztorzítás korrekció
  • 1080p (Full HD) videó, 24, 25, 30, 50 és 60 fps sebességgel (77 Mb/mp)
  • 3″-os, 1,04 millió képpontos, kihajtható-forgatható LCD
  • 2,36 millió képpontos elektronikus kereső
  • Wi-Fi (mobil eszközről távvezérelhető)

Mint látható jó pár dologban történt változás, de az alábbi táblázatban sokkal részletesebben kigyűjtöttük a legkisebb változásokat is. Hasonlítsuk össze az elődöt és mostani tesztalanyunkat!

Az Olympus OM-D EM5 és E-M5 Mark
II közötti különbségek
Olympus OM-D EM5 Olympus OM-D EM5 Mark II
Max felbontás

16 megapixel

16 megapixel
40 megapixel (JPEG, sorozattal)
64 megapixel (RAW, sorozattal)
Feldolgozórendszer TruePic VI TruePic VII
Érzékenység ISO200-25600 ISO200-25600 (ISO LOW: ISO100 ekv.)
Zár mechanikus mechanikus és
elektronikus
Max. záridő 1/4000 mp 1/8000 mp
1/16000 mp (elektronikus zárral)
Videó 1920 x 1080, 30 fps (max. 20 Mbit/mp)
1280 x 720, 30 fps
640 x 480, 30 fps
1920 x 1080, 24/25/30/50/60 fps (max. 77
Mbit/mp
)
1280 x 720, 24/25/30/50/60 fps
640 x 480, 30 fps

Három tömörítési fokozat (IPB módban)

Időkód

HDMI kimeneten továbbítható videójel (hang nélkül)

Sorozat 9 kép/mp
3,5 kép/mp
(20 RAW, 70 JPEG N)
10 (11) kép/mp
5 kép/mp
(16 RAW, JPEG: kártya kapacitásáig)

engedélyezhető stabilizátor

Stabilizátor 5-tengelyes
(4 Fé előny)
5-tengelyes
(5 Fé előny)

IS prioritás

Kijelző 3″-os, dönthető OLED
érintőpanel
610 000 képpont
3″-os, kihajtható LCD
érintőpanel
1 037 000 képpont
Kereső 1,44 millió képpontos LCD
100% lefedettség
1,15x nagyítás
2,36 millió képpontos LCD
100% lefedettség
1,48x nagyítás
Vaku külső (mellékelve)
10-es kulcsszám
külső (mellékelve)
12,9-es kulcsszám
Trapéztorzítás korrekció nincs van (élőképes)
HDR mód nincs van
Csendes expozíció nincs van (sorozattal is)
Kompozit mód nincs van
Programozható kezelőszervek száma 4 8
Élkiemelés MF-nál nincs van
Művészi képhatások Pop Art
Lágy fókusz
Halvány és világos szín
Világos tónus
Szemcsés film
Pinhole
Dioráma
Kereszthívás
Drámai tónus
Lágy szépia
Key Line
Pop Art
Lágy fókusz
Halvány és világos szín
Világos tónus
Szemcsés film
Pinhole
Dioráma
Kereszthívás
Drámai tónus
Lágy szépia
Key Line
Akvarel
Vintage
Részben színes
Wi-Fi nincs van
Tömeg (csak a váz) 425 g 469 g
Méret 121 x 89,6 x 41,9 mm 123,7 x 85 x 44,5 mm
Egyéb  

– Szelfi-segéd
– Quick Sleep mód
– sztereó mikrofon- és fejhallgató aljzat
– vaku szinkronkimenet
– érintéses státuszmenü
– módválasztóhoz rendelhető egyedi üzemmódok
– újratervezett bekapcsolókar
– Story állás a módválasztó tárcsán
– áttervezett kezelőszervek
– kétpozíciós Fn kapcsoló
– mélységélesség ellenőrző gomb
– kikapcsolható AF pont jelzés
– aktiválható hangerő korlátozás
– állítható elektronikus zoom sebesség

Ha az ára szerint választunk mellé konkurenst, legközelebb valószínűleg a Panasonic Lumic DMC-GH4 áll, mely ugyanazt a bajonettet és hasonló méretű, valamint felbontású szenzort használ. A GH4 nagy előnye viszont, hogy 4K videóra is képes.

Árban az E-M5 Mark II váz közeli kategória az APS-C szenzoros Fujifilm FinePix X-T1-hez, mely nagyobb érzékelőjén szintén 16 megapixelt kapott. Szintén ellátták Wi-Fi-vel és 60 fps sebességű FullHD videofelvételi lehetősséggel is.

Szintén ezen az áron fut a Sony Alpha ILCE-A7 is, mely egy kicsit már éltes modell. Ilyen sokrétű szolgáltatást nem kapunk ugyan tőle, de azért mégis csak egy fullframe, 24 megapixeles fényképezőgép.