Kipróbáltuk: Olympus PEN Lite E-PL7 teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Az Olympus ötödik éve futó rendszerkompakt sorozata a PL, azaz PEN Lite. Nevéhez hűen a PEN modellek kisebb, néhány funkcióban kevesebbet tudó változatáról van szó. A PEN modellek a cég kis méretű, kereső nélküli cserélhető objektíves kompaktjai, a Lite modellek tehát kompaktabbak a kompaktoknál, bár közel sem a legkisebb széria a MILC-eken belül. Ezt a szerepet az Olympus színpadon az E-PM sorozat tagjai játsszák.

Típusszámban tesztünk alanya a 2014 augusztusában bejelentett E-PL7 az utolsó a saját sorozatában, sőt egyelőre az Olympus MILC kínálatban is. A 7-es szám persze nem jelent hat korábbi elődöt, ugyanis elég nagy típusszám ugrásokkal halad a gyártó. Legutóbb 2012 szeptemberében kaptuk meg tőlük az E-PL5-öt. Az Olympus kínálatban otthonosan mozgók most biztos felhorkannak, „Hol marad az E-PL6?”. Igazuk van. Idén nyáron az ázsiai piac után az európain is tiszteletét tette az E-PL6, de nem sok új színt hozott a korábbihoz képest. Gyakorlatilag csak egy ráncfelvarrt utód.

balra: E-PL5; jobbra: E-PL7

Vegyük tehát elődnek az 5-ös modellt és állítsuk őket egymás mellé az alábbi táblázatban:

Az Olympus PEN Lite E-PL5 és az
E-PL7 közötti különbségek
Olympus PEN Lite E-PL5 Olympus PEN Lite E-PL7
Érzékenység ISO200 – 25600 (1/3 Fé lépésekben) ISO200 – 25600 (1/3 Fé lépésekben) (kiterjesztett: ISO100)
Feldolgozórendszer TruePic VI TruePic VII
AF rendszer kontraszt érzékelésen alapuló
35 pontos
kontraszt érzékelésen alapuló
81 pontos
MF segítség nagyítás nagyítás
élkiemelés (csúcsszint)
Expozíció korrekció +/-3 Fé, 1/3 lépésenként +/-5 Fé, 1/3 lépésenként
Sorozat max. 8 kép/mp
15 képig
max. 8 kép/mp
20 képig
Stabilizátor módok Fotó: S-IS1, S-IS2, S-IS3
Videó: M-IS1, M-IS2
Fotó: S-IS1, S-IS2, S-IS3, Auto
Videó: M-IS be/ki
Kijelző Érintésérzékeny LCD
460 ezer képpont
dönthető: 170/65 fok
Érintésérzékeny LCD
1,037 millió képpont
dönthető: 80/180 fok
Művészi szűrők Pop Art, Lágy fókusz, Halvány és világos szín, Világos tónus, Szemcsés
film, Pin Hole, Dioráma, Keresztbehívás, Finom szépia, Drámai színek, Vonalak,
Vízfesték
e-Portré, Pop Art, Lágy fókusz, Halvány és világos szín, Világos
tónus, Szemcsés film, Pin Hole, Dioráma, Keresztbehívás, Finom szépia,
Drámai színek, Vonalak, Vízfesték, Régies, Részleges szín
Témamódok Portré, e-Portré, Tájkép, Tájkép+Portré, Sport, Éjszakai felvétel, Éjszakai
felvétel+Portré, Gyermekek, Világos tónus, Sötét tónus, DIS üzemmód, Makró,
Természet makró, Gyertyafény, Naplemente, Dokumentum, Panoráma, Tűzijáték,
Vízpart és Hó, Halszem effekt (konverterrel), Nagylátószög (konverterrel),
Makró (konverterrel), 3D fotó
Portré, e-Portré, Tájkép, Tájkép+Portré, Sport, Éjszakai fények,
Éjszakai felvétel, Éjszakai felvétel+Portré, Gyermekek, Világos tónus, Sötét
tónus, DIS üzemmód, Makró, Természet makró, Gyertyafény, Naplemente, Dokumentum,
Panoráma, Tűzijáték, Vízpart és Hó, Halszem effekt (konverterrel), Nagylátószög
(konverterrel), Makró (konverterrel), 3D fotó, Pásztázás
Time lapse mód nincs van
HDR mód nincs van
Wi-Fi nincs van
Programozható
gombok száma
6 7
Hangfelvétel jelszintje 3 fokozat 21 fokozat (belső és külső mikrofonnál külön)
Akku kapacitás egy töltéssel 360 kép 350 kép
Méret 111 x 64 x 38 mm 114 x 67 x 38 mm
Tömeg 325 g 309 g
Egyéb – Diavetítésnél választható áttűnési effektusok és zenék
– automatikus HDR sorozat mód
– ART sorozattal kombinált RAW konvertálás
– Kikapcsolható AF keret
– Több programozható funkció rendelhető a gombokhoz
– Automatikus hangerő limit
– Kijelző fényereje B és Live Comp módokban külön állítható
– Egyedi sorozattal kombinálható folyamatos AF

Rendszertársként és persze riválisként itt van mindjárt a szomszédból érkező (vagyis szintén Micro FourThirds rendszert használó) Panasonic Lumix DMC-GF6, mely hasonló szenzorral, hasonló felbontást kínál, csaknem ugyanazon az áron, mint az E-PL7, ráadásul ugyanúgy 180 fokban felhajtható LCD-t kapott.

Árát tekintve a környéken jár a nagyobb (APS-C) szenzoros, de úgyszintén 16 megapixeles, és retro külsővel hódító Fujifilm FinePix X-M1, és a tőle nem sokban különböző X-A1. A Sony az új ILCE-A5100-at indítja ebben a kategóriában, egy picit drágábban, de APS-C szenzorral és 24 megapixeles felbontással.