Röviden: Pentax Optio S45 teszt

0


Külső

A Pentax ez év májusában jelentette be az ultra-kompakt kategóriában már jól bevált S40-es utódját, a Pentax Optio S45-öt. Nem tudom, meddig fognak ezek a kis gépek miniatürizálódni, de már az S45-ös sem sokkal nagyobb egy cigarettásdoboznál. Kis túlzással egy női retikülben mérete miatt nehéz megtalálni.
A gépet kézbe véve rögtön kellemes meglepetés ért, mert a gép jobb, és bal elülső oldalán úgy képezték ki az új alumínium gépvázat, hogy a kidomborodó részeken kényelmesen meg tudnak kapaszkodni az átlagember, meg az én ormótlanul hosszú virsli ujjaim is, és ezáltal kényelmes fogást biztosítanak. Az előző modellnek, az S40-nek a fogása korántsem volt ilyen jó. Csak úgy megjegyzem, hogy ezt a fajta kialakítást jó pár kompakt gyártó követhetné, de hát ugye mindenkinek megvan a saját kialakítása. A másik nagy újítás, ami szintén belopta magát a szívembe, hogy míg a régi modell LCD-je 1,6″ méretű és 85,000 pixeles volt, addig az új jövevény hátulján egy óriási (!) 2,5″-os méretű, de nem túl
nagy felbontású LCD kijelző kapott helyet. A rögzített kép csaknem 100%-át mutatja, mint valami nagy plazma képernyő, csak kisebb felbontásban. Ezzel kapcsolatban voltak fenntartásaim, hogy vajon hogy viselkedik erős napsütésben, hiszen a (mamut) kijelző miatt már nem maradt hely a gépen az átnézeti keresőnek. Azonban kételyeim nem állták meg helyüket, mert remekül látjuk a fotózandó témát akkor is, ha hátunk mögül erősen tűz a nap. Tehát kapott tükröződésmentesítő bevonatot is az LCD. Valamint újítás még a hátlapon, hogy a display és delete gomb átkerült az átnézeti kereső ex-helyére, a gép bal felső sarkába, ezzel is csökkentve a zsúfoltságot. Vagyis bal hüvelykujjunknak csak akkor kell megmozdulnia, ha a kijelző megjelenítésén szeretnénk változtatni, vagy a visszanézet képek közül szeretnénk törölni. Az állványcsavar helye műanyagból készült és a gép jobb sarkára helyezték el, de a gép olyan könnyű – elemekkel és memóriakártyával együtt mindössze 185 gramm -, hogy ebben az esetben ez nem hátrányt, hanem inkább előnyt jelent, mert az állványon is tudunk elemet és memóriakártyát is cserélni. A memóriakártyát a gép oldalán helyezhetjük a készülékbe.


Képérzékelő, optika

Az érzékelő lapka maradt az elődnél bevált 4,23 megapixeles, 1/2,5″ méretű CCD, aminek képaránya 4:3. Úgyszintén megmaradtak a választható képfelbontások is: 640×480, 1024×768, 1600×1200, 2048×1536, 2304×1728 és a három tömörítési fok: Best, Better, és Good, amiket a gép menüjében 1-3 kis csillag jelöl. Értelemszerűen a legjobb minőséget, a legveszteségmentesebb tömörítést akkor kapjuk, ha a 3 db csillagra állítjuk. A gépen négyféle érzékenységet találunk: ISO 50, ISO100, ISO 200, ISO 400. ISO 200-ig amennyire a kategóriájától elvárható, szép, zajmentes, kontrasztos képeket kapunk. ISO 400-nál már erősen észrevehető a képzaj. Az optika is maradt a Pentax jól bevált 3x-os nagyítású, 5,8 mm-17,4 mm-es szuper miniatűr SMC-je, aminek a látószöge azonos a 35,6 mm-107 mm-es fókusztávolságú optikával. A 6 lencseelem 5 csoportban helyezkedik el, ebből kettő aszférikus lencse. A lencsét kikapcsoláskor két elektronikusan vezérelt műanyag lamella összezáródása védi meg a nem kívánt szennyeződésektől. Zoomolni hat lépésben tudunk, ami átlagosnak mondható. A 3x-os optikai zoom mellett igénybe vehetünk még digitális zoomolást, aminek mértéke 2,6x-os. Szerencsére itt a miniatürizálás nem megy a minőség rovására, bár kis „vinyettálás” érezhető a sarkokban. Torzítása főleg makró módban jelentős. De ez bőven belefér a kompaktoknál megszokott minőségbe. Kromatikus abberáció viszont ritkán jelentkezik.



Vaku

A beépített vaku hatótávolsága ISO400-nál nagylátószögnél közel 5 méter, tele állásban 2 méter. Üzemmódjai: automatikus, derités, derités vörösszem-csökkentéssel, vörösszem-csökkentés automatikusan, illetve a kikapcsolt állapot. Ugyan a vaku mindössze 3 cm-re helyezkedik el az optikától, de meglepően kevés volt a vörös, nyúlszemű családtag a tesztelés folyamán, pedig próbálgattam vaksötétben is.



A gép sebessége

A bekapcsoló gomb lenyomása után kb. 3 másodperc múlva lesz használatra kész a gép. Kikapcsolás kb. 2 másodperc. A fókuszálás ideje normális fényviszonyok mellett nagylátószögnél kb. 0,8 másodperc, tele, és makró módban kb. 1 másodperc. Szupermakró üzemmódban ez kitolódik kb. 2 másodpercre. A vaku feltöltése már korántsem ilyen gyors. Elem illetve akkumulátor függvényében ez 4-8 másodperces határok között mozog. A gép rendelkezik ugyan sorozat móddal is, bár nem nevezhető egy gyorstüzelőnek. 0,75 kép/másodperc telik tőle, viszont ezt nagyon kitartóan tudja: az exponáló gombot nyomva tartva addig lövi a képeket folyamatosan, míg a kártya be nem telik! Ezeket viszont nem a pufferba teszi, hanem villámgyorsan elmenti, mint egyképes üzemmódban.



Extrákból nincs hiány

A gép tud mozgóképet is rögzíteni 320×240-es AVI formátumban, ilyenkor használhatunk digitális zoomot is, de az élességállítás felvétel közben nem működik. Állókép visszanézése során van képelforgatás, átméretezés a gép által támogatott összes képfelbontásra és tömörítésre. A képeket nem csak felülírhatjuk, hanem újként is elmenthetjük. Maximum 30 másodperces hangmegjegyzést is vehetünk fel a képekhez. Fontos megjegyezni még, hogy a gépnek van külön diktafon módja is. Ilyenkor csak a kártyánk kapacitása befolyásolja a felvételi idő hosszát. Aztán van még diavetítés megválasztható sebességgel, 9 képes megjelenítés, továbbá villámgyors 1-12x-es nagyítás 32 lépcsőben. Megtalálható még a komponálást segítő négyzetrács, és persze az egyre elterjedtebb panoráma felvételek készítésére is van lehetőségünk. Ezeket a képeket utólag a géphez kapott szoftverrel illeszthetjük össze. Mind lejátszás, mind felvétel módban, a display gomb megnyomására láthatjuk az aktuális ISO értéket, fehéregyensúlyt, a fénymérés módját, képfelbontást, tömörítést és a hisztogramot.


AVI videó, 320×240; 0:13 mp; 4,7 MByte

A gép természetesen támogatja a PictBridge rendszerű közvetlen képküldést printerre. Érdekes plusz szolgáltatás még az úgynevezett kettő az egyben funkció. Ilyenkor 2 egymást követő felvételt rakhatunk össze egy képpé. Van még 9 extra fényképezési mód: virág, önportré, szörf, hó, naplemente, múzeum, szöveg, étel és tájképportré. (Ebben az üzemmódban az előtér, és a háttér is éles lesz.) Ezen kívül választhatunk még rengeteg digitális szűrőből, amikkel utólag módosíthatjuk a képet, és ezeket akár újképként is elmenthetjük. Ilyenek pl. a lágyító szűrő, a fekete-fehér, a szépia, a vörös, a zöld és a kék. Utóbbi hármat használhatjuk a fekete-fehérrel kombinálva is. Választható még 5 trükkszűrő és 2 különleges effektus is. Figyelemre méltó még, hogy manuális élességállításra is van lehetőségünk! Mégpedig minden fényképezési módban, sőt még videofelvételnél is. Ez a kompakt gépekre nem jellemző. Ha kiválasztjuk a manuál fókusz funkciót, akkor a kijelző baloldalán megjelenik a tárgytávolság-skála, ahol a fel-le nyilakkal 18 cm-től a végtelenig tudunk állítani, kb. 20 lépcsőben! Ilyenkor a kereső közepén az élőkép digitálisan felnagyított képe látható a jobb beállíthatóság érdekében. Határozottan jól használható, és bizony kell is sokszor, mert a gépen nincs AF segédfény, és kevés fénynél nehezen, vagy nem is találja az élességet.



Fényképezési módok, kézi beállítások

A gép vezérlőtárcsájának forgatásával állíthatjuk be a már megszokott fényképezési módokat (az extra módokat már fentebb említettem). Tehát: portré, tájkép, éjszakai felvétel, a programmód és a smiley (automata üzemmód). Itt a két fő üzemmódra érdemes kitérni. Kezdjük a legegyszerűbbel, a kis mosolygóval. Teljesen kezdő fotósoknak ajánlott, akik nem akarnak bíbelődni semmilyen beállítással, csak egyszerűen lenyomni az exponáló gombot. Ilyenkor teljesen automatikusan állít be a gép mindent, mi csak korlátozottan módosíthatunk egy-két paramétert, feltéve, hogy akarunk. Ebben az üzemmódban megadhatjuk a képfelbontást, de nem mindegyiket, mindössze 4 félét. Illetve bekérhetjük a súgót, mert
az is van a gépben. Bekapcsolhatjuk a makró módokat, önkioldót, valamint választhatunk a vaku módok közül, és a manuál fókuszt is használhatjuk. A másik kiemelendő fő mód a P programmód, a smiley ellentéte. Itt szinte mindent mi állíthatunk, kivéve a rekeszértéket és expozíciós időt, mert ezt a gép mindig automatikusan választja meg. Viszont használhatunk expozíció korrekciót ez ± 2 blendeérték, és 1/3 lépésekben állíthatjuk. Ezt mindenképpen célszerű hozzárendelni a régi modellnél is jó bevált FN elnevezésű programozható funkciógombhoz, amely a gép hátulján található. Összesen 4 szabadon választott funkció rendelhető hozzá a következők közül: fehéregyensúly, ISO érték, fénymérési mód, AF mező, képméret, tömörítési fok, képélesség, színtelítettség és a kontraszt. Szóval a legfontosabb beállítások. Ezáltal nem kell mindig belépni a menübe és kotorászni, keresgélni. A gép a blende értékeit nagylátószögnél F2,6-F4,3-ig, míg tele állásban F4,8-F7,7-ig választja meg. Az optika normál üzemmódban 40 cm és végtelen közötti témára tud élességet állítani. Makró állásban 18 cm-től 50 cm-ig fotózhatunk. Pozitívum, hogy zoomolhatunk is, ilyenkor teleállásban érhetjük el a legnagyobb leképzést ami 70mm széles tartományt jelent. De ne feledkezzünk meg a szupermakró üzemmódról sem, ahol már 6 cm közelségre kúszhatunk a bogarakhoz, vagy virágokhoz a kertben, ha éppen kis növénykéket, vagy rovarokat szemeltünk ki célpontnak. Szupermakró üzemmódban a legnagyobb lefedettség szélessége 38 mm, ami igen jó értéknek számít, viszont ilyenkor csak digitális zoomolási lehetőségünk van. A gép által használt expozíciós idők 1/4 s-től 1/2000 s-ig terjednek, de ha átváltunk éjszakai üzemmódra, akkor ez kitolódik 4 másodpercre. Ilyenkor állvány használata kötelező, mert különben szép absztrakt képeket készíthetünk a bemozdulás miatt. A gépet természetesen ellátták időzítő kapcsolóval is: 2 vagy 10 másodperces késleltetést választhatunk.


Menü beállítások

Ha belépünk a menübe, megválaszthatjuk a fehéregyensúly (WB) módját, ami lehet automatikus, napfény, árnyék (ezt használjuk borult idő esetén is), izzólámpa vagy neonfény, és van lehetőségünk egy manuális
beállításra is. A WB-t javaslom, mi állítsuk be a fényviszonyoknak megfelelően, mert az automatikus WB nem mindig áll a helyzet magaslatán. Ez a szabadtéri felvételeken vehető észre, használata során
hajlamos a kéket előnyben részesíteni, így sokszor elég kékes színű képeket kapunk. Ez azonban jóval drágább gépeknél is előfordul. Tehát ne legyünk lusták kiválasztani a szükséges értéket, mert a helyes
beállítást meghálálja a kis gép, és amennyire kategóriájától elvárható, szép, közel valósághű színeket produkál nekünk. Aztán módosíthatjuk még a már fent említett ISO értékeket, kiválaszthatjuk a fénymérés módját, ami lehet középpontosan súlyozott, multiszegmensű és szpot. Valamint megválaszthatjuk még, hogy az autófókusz 5 pontos multi, vagy szpot legyen. Kiválaszthatjuk a már fentebb említett képfelbontást, illetve a jpg tömörítés mértékét. ± 1 értékkel módosíthatjuk a képélességet, színtelítettséget, kontrasztot. Továbbá beállíthatjuk, hogy 15 vagy 30 képkocka/másodperc legyen a mozgókép felvétel sebesége. Beállíthatunk még egy plusz világórát is a helyi idő mellett, ez igen jól jön egy világkörüli kirándulás alkalmával. Aztán akár még kutyaugatást, vagy macskanyávogást is hozzárendelhetünk a gombnyomásokhoz. Szóval van itt minden, mint a búcsúban. A menü beállítások kinagyíthatók a jobb láthatóság érdekében, bár a kijelző nagysága miatt ennek igazából nem sok értelmét látom. Figyelemre méltó még, hogy a gép fontosabb, aktuális beállításait tetszőlegesen elmenthetjük, és a következő bekapcsolás után ezekkel a beállításokkal találkozunk ismét.



Akkumulátor, memóriakártya

A gép áramellátását 2 db AA méretű elem vagy akkumulátor biztosítja. Viszont külön vásárolható hozzá CR-V3-as nagy teljesítményű lítium-ion elem is. Valószínűleg a nagy kijelző miatt az S45-re nem illik a gazdaságos jelző, de hát valamit valamiért. A gépnek van 11 MB-os belső memóriája, ezért memóriakártyát nem kapunk a szettben. De külön vásárolható hozzá Secure Digital típusú memóriakártya, valamint hálózati adapter és távirányító is.



Gyári tartozékok

A dobozban a fényképezőgép, a használati útmutató és a szoftverek mellett a következő tartozékokat találjuk:

  • USB kábel
  • Videó kábel
  • 2db AA alkáli elem
  • csuklószíj
  • garancia levél


Értékelés
A tesztelés végére mindent egybevetve igen pozitív benyomást tett rám a gép. Természetesen vannak gyenge pontjai, mint minden gépnek, ezeket már fentebb említettem. Olcsó léte ellenére azonban a pénzünkért egy könnyen kezelhető, dizájnos kis gépet kapunk, amit rengeteg extrával szereltek fel, ezzel is megkönnyítve a kezdő fotósok dolgát. Különösen megszeretik majd azok, akik nem csak egyszerűen kattintgatni akarnak, hanem szeretnek elmélyülve babrálgatni a gép beállításai között. Amennyire kategóriájától elvárható, a kép minőségére sem lehet panaszunk. Szép, kontrasztos, zajmentes képeket produkál. Szóval a Pentax S családjának új jövevénye, a 4 megapixeles képfelbontású S45 jó választás lehet mindazok számára, akik most ismerkednek a fotózással, vagy azon családok számára, akik szeretnék megörökíteni nyári vakációjukat, egyéb családi eseményeiket és nincs keretük vagy nem
szeretnének nagyobb összeget áldozni fényképezőgépre.

A Pentax Optio S45 ára jelenleg bruttó 55.000 Ft.
A fényképezőgépet a Slach Kft. bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!