Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ28 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Aki rendszeresen követi a digitális fényképezőgép piac eseményeit, bizonyára egyetért velem abban, hogy az ultrakompaktok elitjének számító Panasonic FZ30-FZ50 vonal utód nélkül pusztult ki, csakúgy mint a dinoszauruszok. Helyüket a Panasonicnál a kisebb testű „emlősök”, vagyis a másodvonal vette át, melyet nemrég még az FZ8-FZ18 modellek képviseltek. Utódjuk a Lumix DMC-FZ28 nevet kapta és képességeit tekintve előre borítékolható ugrást jelentett az evolúcióban. Pont akkorát lépett előre és olyan tulajdonságaiban gazdagodott, melyek előre kiszámíthatók voltak. Ezeken felül néhány szoftveres újítás színezi az új szolgáltatások listáját, de, hogy melyek ezek, tekintsük át bővebben!

Újdonságok

A Panasonic DMC-FZ28 és az FZ18 között egyértelmű a vérrokonság. Nagyjából egy év korkülönbség van a két modell között, az eltelt idő pedig nagyobb álló- és mozgókép felbontást, kissé jobb LCD-t és keresőt, némileg áttervezett kezelést, valamint seregnyi szoftveres újítást hozott.

A Panasonic DMC-FZ18 és
a DMC-FZ28 közötti főbb különbségek
Panasonic DMC-FZ18 Panasonic DMC-FZ28
Érzékelõ 1/2,5″ CCD, 8,32 Mpixel 1/2,33″ CCD, 10,7 Mpixel
Felbontás (effektív) 8,1 Mpixel 10,1 Mpixel
Képméretek (csak a különbözõek)

3264 x 2448 (4:3)
3264 x 2176 (3:2)
3264 x 1840 (16:9)

3648 x 2736 (4:3)
3072 x 2304 (4:3)
3648 x 2432 (3:2)
3072 x 2048 (3:2)
3648 x 2056 (16:9)
3072 x 1728 (16:9)

Mozgókép max. felbontása 848 x480 1280 x 720
Zoom 18x (28-504 mm ekv.) 18x (27-468 mm ekv.)
Fényerõ F2,8-4,2 F2,8-4,4
EZ Zoom max. 28,7x max. 32,1x
Stabilizátor MEGA O.I.S. (optikai)
külön gombbal kapcsolható
MEGA O.I.S. (optikai)
csak a menübõl kapcsolható
Autofókusz módok Arcfelismerõ AF
Többmezõs
3-mezõs (High speed)
1-mezõs (High speed)
1-mezõs
Szpot

Arcfelismerõ AF
Többmezõs
1-mezõs (High speed)
1-mezõs
Szpot
Mozgáskövetõ

Elõ-AF (Pre-AF) nincs van
Sorozat

normál (3 kép/mp, 7 standard képig; 4 fine képig)
végtelen (2 kép/mp)

normál (2,5 kép/mp, 5 standard képig; 3 fine képig)
végtelen (2 kép/mp)
gyors sorozat (3 megapixelen, max 13 kép/mp)
vaku sorozat (3 magapixelen)
Érzékenység ISO 100/200/400/800/1250/1600 (3200-6400) ISO 100/200/400/800/1600 (3200-6400)
LCD kijelzõ 2,5″, 207 000 képpontos 2,7″, 230 000 képpontos
Elektronikus keresõ 188 000 képpontos 201 000 képpontos
Vaku hatótávolsága 0,3-6 m (Auto ISO) 0,3-8,5 m (Auto ISO)
Belsõ memória kb. 27 MB kb. 50 MB
Videokimenetek Audio/Video (8 pin) Audio/Video (8 pin)
Komponens (10 pin)
Áramfelvétel (LCD-vel) 1,5 W 1,2 W
Akku élettartam (CIPA szabvány) kb. 400 fotó kb. 460 fotó
Méret 117,6 x 75,3 x 88,2 mm 117,6 x 75,3 x 88,9 mm
Tömeg 360g 370g
Egyéb  

4 új témaprogram
Új témamód csoport közelfelvételekhez
Különálló felvétel-lejátszás
kapcsoló
Fn (funkció)gomb
Intelligens expozíció
Min. záridõ limit megadható
Fotó vízszintezés funkció

Az első és legfontosabb változás a felbontás növekedése. A kissé nagyobb képérzékelő 8,1 helyett 10,1 megapixeles, így a kötelező felbontás növekedést kipipálhatta a gyártó. Az új felbontásokhoz persze új képméretek is tartoznak, melyek közül mindhárom oldalaránynál bőven válogathatunk, így új méretekkel gazdagodott a 4:3 mellett a 3:2-es és 16:9-es arány is. Ezek egyébként már az előző modellben is elérhetők voltak, persze kisebb pixelszámmal. A szenzor érzékenysége megegyezik az előddel, és csupán annyi különbséget tapasztalhatunk, hogy az ISO800 és 1600-as érték közül kivették az ISI1250-et.

Nagyobb mértékben nőtt a videófelbontás, amely Wide VGA, azaz 848 x 480 pixeles méretről HD felbontássá (1280 x 720) hízott. A készülék kiváló videóképességei megmaradtak, így ezzel a tekintélyes felbontással bizonyára komoly alternatívát jelent majd a mozgóképek kedvelőinek is.

Az objektív zoomátfogásban maradt a régi, de az eddigi ekvivalens 28-504 mm-es tartomány a nagylátószög irányába mozdult és 27-486 mm-t kínál. A 27mm-es nagylátószög inkább csak papíron mutat jobban, nem hiszem, hogy érezhető előnyt jelent a korábbi modellhez képest. Ugyanígy a hajszálnyival gyengébb tele végállás sem hozza hátrányba az FZ28 tulajdonosait a tavalyi modellel szemben. A cseppnyi gyújtótávolság változásnak köszönhetően némileg módosult az optika fényereje is. 1:2,8-4,2, helyett, 1:2,8-4,4 lett, vagyis a tele végen gyengébb értéket ad, de ez a különbség szintén elhanyagolható. A nagyobb felbontás miatt az Ezoom funkció is jobb nagyítást nyújt, ami 32,1x zoomátfogásnak megfelelő tele véget produkál. Ehhez viszont 3 megapixeles , vagy kisebb felbontást kell beállítanunk.

Jelentősebb finomításon esett át az automata élességállító rendszer is. A korábbi típusok AF módjai megmaradtak, de az új modellből már kivették a 3-mezős, gyors fókuszt. Van viszont egy új funkció, a követő fókusz, ami a mozgó témákat fotózók számára nyújthat segítséget. Szintén új szolgáltatás a Pre-AF, vagyis elő-fókusz. Segítségével lerövidíthető a kompaktoknál már szinte alapnak számító lassú fókuszálási idő. Javítottak az arcfelismerő AF/AE rendszer pontosságán is. A készülék pontosabban követi le a mozgó arcokat és ideális körülmények között profilból is képes felismerni az emberi arcvonásokat.

Változott az FZ28 sorozat teljesítménye is, sajnos hátrányára. A nagy felbontás és fájlméret nagyobb terhet ró a feldolgozórendszerre, így arányaiban lassabb sebességet kapunk és kevesebb képet menthetünk kártyára, mint egy évvel korábban. Cserébe visszahozták az FZ18-ból kimaradt gyors sorozatot, igaz csak legfeljebb 3 megapixeles felbontásban használható és a témaprogramok közül érhetjük el. Új szolgáltatás a vaku sorozat, amely a beépített villanót bírja gyorsabb működésre, amíg ki nem merült a tárolt töltése. A vaku egyébként az adatlap tanúsága szerint jobb teljesítményt nyújt, mint az elődben, hisz ugyanazon beállításoknál 6 helyett max. 8,5 méterben jelöli a hatásos megvilágítási távolságát. A vaku amúgy némileg magasabbra is nyílik elődjénél.

A Panasonic Lumix DMC-FZ28 külsején nem sokat változtattak leszámítva néhány kapcsolót és a kijelzőt. Az LCD egy lépéssel nagyobb lett, ami ezúttal 2,5”, helyett 2,7”-os képátlót jelent. Természetesen a felbontása is megnőtt, kb. 23 000 pixellel. Úgyszintén az elektronikus kereső (EVF is előnyére változott. Felbontása 13 000 pixellel lett jobb. A kezelőszervek terén két változást fedeztünk fel. Az egyik az új felvétel/lejátszás kapcsoló, a másik a le iránygomb helyén található Fn gomb. Mondhatjuk, hogy a külsőt érintő újítás a markolaton lévő új, komponens kimenet, amellyel nagyobb felbontású TV-hez köthető a fényképezőgép.

Közel duplájára nőtt a belső memória, így arányaiban több kép menthető a gépbe, mint az elődnél, bár az 50 MB-os kapacitás még mindig nem ideális, inkább csak átlagos. Sokkal hasznosabb változás viszont a gép alacsonyabb fogyasztása, ami a gyártó mérései szerint kb. 15%-kal több képet jelent egy feltöltéssel.

A már felsoroltak mellett seregnyi szoftveres újdonságot is találunk a gépben. Kissé átszerkesztették például a témamódokat, melyek között 4 újat is találunk és a főtárcsáról egy új témacsoport választható. A Panasonic gépeiben is megjelent a nagyobb dinamikaátfogásra törekvő szoftveres képfeldolgozás. Ezt itt Intelligens Expozíció néven találjuk. Szintén az utólagos feldolgozásnál használható a kissé megdőlt vízszintű fényképek kiegyenesítése.

A DMC-FZ28 mérete és tömege számottevően nem változott, bár az elődhöz viszonyítva (elhanyagolhatóan) nagyobb és nehezebb gépet kapunk. A két fényképezőgép külső kialakítása és eltérései a következő képen láthatók.

balra: DMC-FZ18
jobbra: DMC-FZ28