Kipróbáltuk: Canon PowerShot S10 teszt

0

A hozzánk érkező gépek többségével mindössze két-három hétvégét tudunk együtt tölteni, de a Digitcam jóvoltából a Canon S10-es modelljét egy bő hétig vallathattuk. A fényképezőgép nem a mai csúcsmodellek közül való, de erről a külseje nem árulkodik. Az gép fém váza egy 2 megapixeles CCD-t és egy 2x zoomos objektívet rejt, de első ránézésre nem sok mindent árul el magáról.

Kívülről
A fényképezőgép külsőre nagyon elegáns. A részletek kidolgozásán nagyon látszik, hogy egy nagy múltú és nagy tapasztalattal rendelkező gyár termékével állunk szemben. A gépet kívülről fém burkolat veszi körül, ami nagyon szép és nagyon jól védi a gépet. Egyetlen hátránya, hogy az apróbb karcolódásokra érzékeny. Ez azonban eltörpül az érzékeny belsőt védő szerepe mellett. Formáját nézve egy tökéletes kicsinyített tégla. Kikapcsolt állapotban az objektív teljesen visszahúzódik a téglaestbe és egy műanyag (automatikusan záródó) burok védi.


A gép előlapján a középen elhelyezett objektív és a körülötte lévő, enyhén kiemelkedő korong díszítés dominál. A jobb felső sarokba helyezték a kicsi és nem túl nagy hatótávolságú vakut. Ennek ellensúlyozásaként a kör bal alsó sarok felöli részére került egy a markolat szerepét is ellátó műanyag díszítőelem. Az objektív felett picit a vaku felé eltolva található a kereső optikája. Mellette a kisebb üvegkorong alatt a segédfény lámpája látható. Ennek piros fényét sötétben (élességállítási segédfény) vagy időzített felvétel készítésekor (jelzőfény) láthatjuk. Bekapcsoláskor az optika kb. 2 cm-re tolódik ki és nagylátószög állásba kerül. A két gyűrű kiemelkedése és a teljes optika hossza a látószögtől függően néhány mm-t változik.


A gép teteje az előlaphoz hasonlóan egyszerű és elegáns. Csak az apró információs LCD, az exponáló gomb és a módválasztó tárcsa kapott itt helyet. Ez utóbbi a kikapcsolt állapottal együtt is mindössze hét piktogramot tartalmaz, így kezelése sem túl bonyolult. Egyetlen kérdést az IMAGE állás vethet fel, de erről majd kicsit később.


Az S10-es hátulja már egy picit bonyolultabb, de még mindig nem túlzsúfolt. Látszik rajta, hogy a kezelőfelület jól átgondolt, jól megtervezett. Valahogy a Fujifilm x700-as sorozata jut eszembe róla. Nagyon tetszik, hogy a kijelző nem emelkedik ki a hátlapból, sőt a felület karcolódását elkerülendő egy kicsit be is van süllyesztve abba. A markolat felöli oldalon a hüvelykujj alatt található a négy irányba billenő tárcsa (omni választó), amelyen tisztán, egyértelműen érvényesíthetjük akaratunkat. Ez sajnos ennél a fajta kezelőelemnél ritkaságszámba megy. A korong alatt van a kártyafedő nyitógombja.

A többi gomb a kereső és az LCD monitor körül helyezkedik el. A felső sorban a kereső ablakának bal oldalán van a vaku és a sorozatfelvétel/időzített felvétel gombjai. Visszajátszáskor ezekkel kapcsolhatjuk be az indexképes és a nagyított megjelenítési módot. A keresőnek ezen az oldalán található a két jelzőfény is, amelyek a gép aktuális állapotáról adnak tájékoztatást. A kerek lencse másik oldalán a makró mód kapcsolója kapott helyet. Visszajátszáskor ezzel a gombbal léphetünk be abba a módba, amelyben gyorsabban lapozhatunk a kártyán lévő képek között.

Az LCD monitor jobb oldalán legfelül van az expozíció korrekció/fehéregyensúly állító gomb. Egy megnyomás után az expozíció korrekció, kettő után a fehéregyensúly állítás kezelőikonjai jelennek meg a képernyőn. Lefelé haladva a következő hosszúkás gomb két érzékelőt rejt. Felül megnyomva a menübe léphetünk be, míg az alsóval a beállításokat illetve a műveleteket hagyhatjuk jóvá. A legalsó gombbal az LCD monitoron megjelenő információ mennyiségét szabályozhatjuk (ki, be, információ a képen).


A gép markolat felöli oldalán található a kártyanyílás, amit egy műanyag ajtó véd. A megoldás egyszerű, könnyen és biztonságosan használható. A fényképezőgépben CompactFlash Type II-es kártyahely van, ezért akár IBM Microdriv-val is használható. A bővebb hely miatt nincs gond a Type I-es CF kártyák kivételével sem.


A gép túloldalán találhatók a kimenetek és a dátumot illetve a gép beállításait őrző gombelem ajtaja is. A gumiborítás alatt található speciális csatlakozóba soros és USB kábel egyaránt csatlakoztatható, így a régebbi számítógéppel rendelkezők sincsenek kizárva a gép használatából. Mivel e fényképezőgéppel sem hangot, sem pedig hangos videó felvételeket rögzíteni ezért a fényképezőgépen található kimeneten is csak a videójel megy ki (a jel formátuma nem változtatható, Magyarországon PAL). A dátumot és a fényképezőgép beállításait egy CR2016-os gombbelem védi az akkumulátorcserekor bekövetkező törléstől.


Az akkumulátort a gép alján lévő nyíláson keresztül lehet a gépbe tenni. A nyílás ajtaja mintaszerű. Valahogy így kellene minden gépen lennie: könnyen nyílik, de mégis biztonságosan tartja az akkut. A gép a gyárilag mellékelt akkumulátor mellett 2CR5-ös lítium elemmel is használható. Ez azt jelenti, hogy az S10-es elméletileg a Nikon CP880-asához gyártott akkumulátorral is használható. Az akkumulátornyílás érdekessége, hogy az oldalán található (és normális esetben egy tolóajtóval fedett) lyukon keresztül vezethető be az adapter kábele, így nem volt szükség külön adapter csatlakozó kialakítására.


A gép alján az optika tengelyéhez közel, de sajnos nem pontosan alatta található az állványcsavar menete. Az erősnek és strapabírónak tűnő fém menet sajnos közel esik az akkumulátornyílás ajtajához, ezért az állványon lévő gépben nem lehet akkumulátort cserélni.

Felvételi módok
A megfelelő felvételi módot a gép tetején lévő tárcsa elforgatásával a fényképezőgép bekapcsolásakor választhatjuk ki. A tárcsa könnyen fordul és biztosan áll a kiválasztott állásban.

Automatikus felvétel
Ebben az állásban a fényképezőgép mindent beállít helyettünk. Nincs mód sem a fehéregyensúly sem az expozíció korrekciójára. Lássuk be, az esetek többségében nincs is rájuk szükség. A menüben a digitális zoom-ot, az ellenőrző képernyőt és a képszámozás folyamatosságát kapcsolhatjuk be. Az ellenőrző kép exponálás után nem marad automatikusan a képernyőn. Az exponált kép ellenőrzéséhez nyomva kell tartani az exponáló gombot. Először picit furcsa megoldás, de így biztosítható, hogy a kép addig maradjon a képernyőn, ameddig mi szeretnénk. Ennél már csak az lenne jobb, ha a megjelent képre a visszajátszáskor szokásos módon rá is nagyíthatnánk.

A vaku kikapcsolható vagy automata állásba állítható. Ebben a módban is működik az időzített felvétel, amivel 10 másodperccel késleltethetjük az expozíciót. Ezen kívül bekapcsolható a makró mód, amivel apró tárgyakról vagy motívumokról készíthetünk közeli felvételeket.

Manuális felvétel
A név és az ikon picit félrevezető. A fényképezőgép elsősorban automata működésre van felkészítve, a fotós maximum korrigálhatja az automatika által beállított értékeket. Ennek megfelelően ebben a módban lehetőség van a fehéregyensúly és az expozíció korrekciójára. Menüből állítható még a felbontás (L – 1600 x 1200; M – 1280 x 960; S – 800 x 600), a tömörítés foka (3 lépésben), az érzékenység (0 – ISO 100, +1.0 – ISO 200; +2.0 – ISO 400), a digitális zoom, az ellenőrző képernyő, a képszámozás módja, a kontraszt (- 0 +) és az élesség (- 0 +).
Ebben a módban már elérhető az összes vakumód (ki, be, auto és vörösszem csökkentő hatás) és a sorozatfelvétel mód is.

IMAGE mód
Ez a mód átmenet a manuális és a teljesen automatikus felvételi módok között, sőt egy kicsivel több is mindkettőnél. Itt 5 előre rögzített program közül választhatunk, melyek különböző szituációkra vannak kihegyezve. Így lehetőség van tájkép, sport, lassú expozíciós, éjszakai felvétel és fekete fehér program kiválasztására. Ilyenkor a fényképezőgép a kiválasztott témához igazítja gép beállításait és így a lehető legjobb eredményt próbálja meg elérni.
Ebben a módban is beállítható a felbontás és a tömörítés foka a digitális zoom-mal, az ellenőrző képpel és a képszámozással egyetemben.

Panorámakép felvételi mód
Ebben a módban az LCD kijelzőn megjelenő keretek segítségével könnyen készíthetünk olyan felvételeket, amelyeket később számítógépen összefűzve nagyméretű képeket vagy panorámaképeket kapunk. Ilyenkor nem használható a digitális zoom, de választhatunk felbontást és tömörítési fokot, illetve bekapcsolhatjuk az ellenőrzőképet és beállíthatjuk a képszámozás módját.

SET UP menü
A Set up menü minden módban ugyan azokat a pontokat kínálja és elsősorban alapbeállításokra szolgál. Az első pontban kapcsolhatjuk be illetve ki a gombok lenyomásakor megszólaló pittyegést. (Engem személy szerint idegesít, így minden gépen ennek kikapcsolásával kezdem az ismerkedést.) A második pontban az LCD képernyő fényerejét állíthatjuk (2 állás). A harmadik pontban beállíthatjuk a dátumot és az időt, míg a negyedik pont segítségével a memóriakártyát formattálhatjuk meg. Az utolsó pontban a képernyőn megjelenő feliratok nyelvét adhatjuk meg. Sajnos ritkaságszámba megy, pedig nagyon jó lenne ha minden gépen ilyen sok nyelv lenne mint a Canon S10-esen. Magyar ugyan nincs a listában, de így is 10 nyelv közül választhatunk (angol, német, francia, holland, dán, finn, olasz, norvég, svéd és spanyol). Az egész menü ésszerűen minimalista, így megtalálható benne minden amire szüksége van a hétköznapi halandónak, de semmi több, ami zavarná őt a szerkezet használatában.

Visszajátszás
Visszajátszáskor elérhető a már-már szokásosnak mondható néhány alapfunkció: nagyítás, index kép, egy/több kép törlése, levédés, kiválasztás nyomtatásra, vetítés. Kevés gépben van elforgatás funkció, amivel az álló formátumú képeket tudjuk úgy elforgatni, hogy azok álló képként is jelenjenek meg a kijelzőn. Szintén nem minden gépben van olyan funkció, amivel egyszerre több képet is átugorva lapozhatjuk a kártyán lévő képeket. Egyetlen zavaró tényező az volt, hogy a képernyőn lévő kép törlésére nincs közvetlen gomb: vagy a Set és a balgombot használjuk egyszerre, vagy belépünk a menübe. Szerencsére a G1-esen már külön gombról elérhető ez a funkció.

Képminőség
Be kell valljam, először kicsit bizonytalankodva indultam el a géppel kirándulni. Szerettem volna egy komolyabb géppel menni, hogy több mindent ki tudjak próbálni. Szerencsére előítéleteimet a géppel eltöltött néhány nap nem igazolta, sőt nagyon is jó társnak bizonyult. Kicsi, így mindig a kabátom zsebében lehetett és kellően elegáns, hogy bárhova magammal vihessem. Az egyszerű forma nagyon hálás, mert nem kell a kiálló részekkel bajlódni.
A késő őszi idő ellenére automatikus (néha felhős) fehéregyensúly állítással a gép tökéletesen adta vissza színeket és nagyon élethű képeket rögzített. Beltéri vakus felvételeknél hajlamos a közeli témák túlexponálására. Ez expozíció korrekcióval, vagy egyszerűen távolabbról fényképezve könnyen kivédhető. Az optika színtorzítása a 2 megapixeles ccd-n nem jelentkezett, így nincs elszíneződés a kontrasztos éleknél. A részletek azonban nem tűnnek olyan szépnek, mint ahogy azt egy 2 millió pixeles fényképezőgéptől elvárhatnánk (ez teljsesen szubjektív, ezért ajánlom a tesztképek alapos átvizsgálását). Összességében a képminőség a részletek gyengeségével együtt is nagyon jó, egy amatőr otthoni gépnek tökéletes.

Energiaellátás
A Canon gépek jellemzője, hogy nem hagyományos ceruzaelemmel/akkumulátorral működnek hanem vagy speciális vagy ritkább akkumulátorral. Jelen esetben ez egy 2CR5-ös típusú elem, vagy ezzel megegyező jellemzőkkel bíró akkumulátor. Ennek hátránya, hogy nem lehet minden boltban ilyet kapni és az ára sem mondható alacsonynak, előnye viszont, hogy legtöbbször nagyon jófajta akkumulátorral szállítják a gépet. Ez utóbbi kiegészítő sajnos nem az S10-es erőssége. A géppel szállított akkumulátor a gép áramfelvételéhez képest rendkívül kis teljesítményű (650 mAh), így egy feltöltéssel maximum 40-50 kép készíthető. A tényt némileg ellensúlyozza, hogy a géphez jár egy teljes értékű töltő/adapter, amivel a gépből kivett akkumulátor külön tölthető illetve egy adapter akku segítségével a fényképezőgép etethető. A Nikon CP880-ashoz hasonló akkumulátort kínálnak, de valahogy éppen nem fér bele az S10-esbe. Ennek függvényében mindenképpen ajánlom néhány tartalékakku beszerzését (általában egy tartalékot szoktam mondani, de ehhez a géphez minimum 2 kell).
Szoftver
A fényképezőgéphez mellékelt cd-n három szoftvert találunk:

  1. PhotoStitch 3.1
    A szoftver segítségével könnyedén készíthetünk szép panorámaképeket több kép összefűzésével. A képek megkomponálása a fényképezőgépbe épített segítségek miatt egyszerű, a számítógépen már tényleg csak az összefűzés a feladat. A szoftver nagyon gyors, könnyen kezelhető és nagyon szép képeket csinál, de a nem túl pontosan fényképezett képeknél az elmosáson lehet még finomítani.

  2. ZoomBrowser EX 2.1
    A program segítségével közvetlen a fényképezőgépből vagy a kártyaolvasóban lévő memóriakártyáról tölthetjük le a képet úgy, hogy azokat rögtön rendszerezzük is. Rendkívül hasznos lehet, mikor már túl vagyunk az ezredik felvételen (nem nehéz_)

  3. TWAIN meghajtó
    Nagyon intelligensen az installálóprogram észrevette, hogy a gépemen van már egy újabb változat telepítve és ezért automatikusan megszakította az adott driver telepítését (az installálást a következő lépésnél folytatta).
    Valamelyik szoftver telepít egy PhotoRecord nevű programot, amivel a képeinket rendezhetjük nyomtatható formába. Segítségével pillanatok alatt készíthetünk vidám albumokat a nyári fotóinkból vagy figyelemfelkeltő fényképes plakátokat.
    Egyetlen problémám az USB meghajtóval akadt. A géphez mellékelt CD-ROM-on nem volt Windows 2000 alá USB meghajtó ezért ezt nem tudtam kipróbálni. A dolog érdekessége, hogy az internetről letölthető legújabb meghajtó sem ment fel a gépemen lévő angol Windows 2000 Professional-ra.

Összefoglaló
A sok profibb gép után az ember kicsit nehezebben vesz a kezébe egy egyszerűbb, kevesebbet tudó modellt. Be kell valljam így történt most is. Az ismerkedésre szánt idő azonban mindent elsimított. Rá kellett jönnöm, hogy az S10-es mindent tud, amire a hétköznapok, családi események, nyaralások és kirándulások megörökítésénél szükség lehet. Kényelmesen használható, jó minőségű, megfelelő méretű képeket ment (tökéletes 13 x 18-as nagyítások készíthetők a fájlokról) és kellően kicsi, hogy ne legyen nyűg a cipelése. A színvisszaadása remek, valahogy érződik, hogy a Canon-nak nem ez az első gépe a digitális piacon. Elsősorban olyan vásárlóknak ajánlom, akik otthoni, családi felhasználásra keresik első digitális gépüket és nem akarnak túl sokat költeni egy drága és bonyolult modellre. Az S10-es kicsi, viszonylag olcsó (bruttó 200 ezer forint), elfogadható felbontású, egyszerűen kezelhető, de tud mindent, amire a kezdetekkor és kicsit később szükség lehet. Egy ilyen géppel élvezet belépni a digitális világba.

A gépet a DigitCam biztosította