Samsung SEF-580A rendszervaku

0

Már az első pillantás gyanús volt. Mintha láttam volna már valahol ezt a formát, ezt az oldalsó gombot. S mintha a minőség is ismerős volna.

Aztán bekapcsoltam. Nicsak, de ismerős ez a kezelés. Majd rátévedt a szemem az LCD feletti Made in Germany feliratra. Ekkor már biztos voltam benne, hogy egy Metz vakut fogok a kezemben.

S igen, mint kiderült, igencsak nagy a hasonlóság a Metz 58 AF-1 és a Samsung SEF-580A között, amely mind külsejében, mind menüjében igen erősen érezhető. A külső tekintetében árulkodó jel a diffúzorra ráírt „12 mm” felirat is, de a hátsó „Made in Germany” szöveg sem illik a Samsung dizájnba. Lemaradt viszont a második villanócső, amely a Metz vakunál prémium szolgáltatásnak számít. Emellett persze aki ismeri a Metz 58 AF-1-et, ránézésre fel fogja ismerni a főbb ismertetőjegyeit.

A felsőkategóriás rendszervaku nem csak A-TTL és manuális módot, de nagy sebességű vakuszinkront és modellfényt is kínál, valamint természetesen AF segédfényt is. Igaz, ez a zöld LED-es megoldás talán nem a legkifinomultabb, amit vakunál láttunk, de a MILC-ek kontraszt alapú élességállításához ez jobban illik (de miért zöld?). A maximális teljesítmény 105 mm-es reflektor állásban ISO100-nál 58 (méterre vonatkoztatva).

Az elemtartó egy kicsit más, mint az eredeti Metz-nél. Itt is jobb oldalon találjuk, de az elemtartó fedelet nem tudjuk felnyitni, csak csúsztatni. Ez így egy kicsit szerencsétlen megoldás, hiszen ha a vaku NX30 gépen van, akkor a fedél beakad a gép felső részébe, s így nem tudunk elemet cserélni. Más egyéb probléma nem róható fel az elemtartóra, a fel-le csúsztatható fedél igen stabilnak érződik, letörésétől nem igen kell tartanunk.

Külső betáplálásnak nem alakítottak ki aljzatot (a Metz 58 AF-1-nél van ilyen is), de az elemtartó fedele mögött ott van a firmware frissítéshez szükséges USB bemenet.

A hátlapon ugyanolyan elhelyezésben láthatjuk a gombokat, mint az 58-AF1-nél, vagyis az alsó részen található a főkapcsoló, felette pedig a négy gomb. Az egyes gombok funkciója attól függ, hogy éppen vakuzási, vagy menübeállítási üzemmódban vagyunk-e.

A gombok felett található a monokróm, 38×20 mm-es LCD, amely mátrix kialakítású, így a különböző piktogramokon túl bármilyen grafikus jel kirajzolható (így a bekapcsoláskor a Samsung logó is). A mátrix kijelzőnek köszönhetően az egyes menük, illetve a paraméterek beállítása jobban átlátható. Más kérdés, hogy ennek ellenére talán egy kicsit túlkomplikált a vaku kezelése. Üzemmód módosítása pl. a bal szélső gomb dupla megnyomása után az 1. (bal szélső) és 1. gomb segítségével történhet. Ennél gyorsabb és egyszerűbb módok is könnyen elképzelhetők lennének. Bár a gépvázról való vezérlés lehetősége is adott, az NX30 pl. csak mélyebb menüből enged vakumódot változtatni, azaz nem kényelmesebb, mint a vakun beállítani a szükséges paramétereket.
Nem túl egyszerű a zoomfej kézi beállítása sem: 2. gomb kétszeri megnyomása után válthatunk gyújtótávolságot. Manuális módban a teljesítmény beállítása sem egyszerű: szintén a 2. gombot kell használnunk, de ezúttal háromszor kell megnyomnunk, hogy a teljesítmény beállításhoz jussunk. Ezt követően a 3. és 4. gombbal választhatunk 1/1..1/256 között leosztást, 1/3 Fé lépésekben. Sajnos a gomb folyamatos nyomvatartása nem indít lapozást, azaz minden érték után gombot kell nyomnunk, ha változtatni akarunk rajta.
Mennyivel jobb lett volna, ha ezek a funkciók dedikált gombot kaptak volna!
A vaku töltöttségét normál módban (vagyis nem menüben) a 4. gomb zöld világítása jelzi. Ugyanezzel a gombbal süthetjük ki teszt jelleggel a vakut.

A vaku fej döntése és forgatása könnyedén elvégezhető, ehhez az oldalsó gombot sem kell benyomnunk. Lefelé nem, de felfelé 90 fokban, balra 180 fokban, illetve jobbra 120 fokban fordíthatjuk el a villantó.

A motoros zoomfej kézileg is beállítható 24, 28, 35, 50, 75, 85 és 105 mm-es gyújtótávolságnak megfelelő villanási szögre. A beépített diffúzor kihúzása után 18 mm-hez szükséges terület is kivillantható. A diffúzor kihúzásakor a kis terelőlapocska is használati pozícióba kerül, de ez utóbbira nincs szükségünk, visszatolhatjuk azt.

A vaku működési módjai között A-TTL, A-TTL nagy sebességű, manuális, manuális nagy sebességű és stroboszkópikus módok választhatók. Manuális módban 1/3 Fé lépésekben állíthatjuk a teljesítményt 1..1/256 között, Auto és A-TTL módokban pedig ±3 Fé tartományban áll rendelkezésünkre, 1/3 Fé lépésközű teljesítmény kompenzáció.
Stroboszkópikus vakuzásnál a villanások számát 1..50 között, a villantási frekvenciát pedig 1..50 Hz között (1 Hz-es lépésekben) állíthatjuk. Persze ha sok villanást és/vagy nagy frekvenciát állítunk be, akkor a teljesítmény sem lehet magas. Pl. 50 Hz-nél 50 villanáshoz 1/256 teljesítmény tartozhat, 1/128-adot csak max. 20 villanásnál, 1/64-edet max. max. 10 villanásnál, 1/32-edet és 1/16-odot max. 10 villanásnál stb. választhatunk. 10 Hz-nél 20 villanáshoz már 1/64-ed teljesítmény is kérhető.
Modellező fény használatakor mintegy 1,5 mp-ig villog nagy frekvencián a vaku, hogy a beállításainkat és a reflexiókat ellenőrizhessük.
A zoomfejet itt is állíthatjuk Ex Zoom és S Zoom módokra. Ex Zoom használatakor a vaku reflektora egy szinttel az objektív gyújtótávolsága alá kerül, amely szélesebb fényterülést így a sarkok jobb kivillantását eredményezheti (35 mm-es állás helyett 28 mm-re, 28 mm-es állás helyett 24 mm-re, stb.), viszont nyilvánvalóan így a használható teljesítmény is csökken.
Az S Zoom beállításával a kijelzőn az APS-C szenzorhoz tartozó gyújtótávolságot tünteti fel a vaku (pl. kihúzott diffúzornál 10 mm jelenik meg).
A további lehetőségekről a lenti felsorolásban írunk.

Választható üzemmódok (Samsung NX30 fényképezőgéppel):

  • A-TTL
  • A-TTL HSS
  • manuális
  • manuális HSS
  • multi (stroboszkópikus)
  • Master
  • Slave
  • Servo

Paraméterek (Samsung NX30 fényképezőgéppel):

  • rekesz
  • Zoom: 24, 28, 35, 50, 70, 85, 105 mm
  • Teljesítmény korrekció: ±3 Fé, 1/3 lépésben
    vagy manuális és stroboszkópihus módban teljesítmény 1..1/256 között 1/3 Fé lépésekben
  • stroboszkópikus módban képek száma 1..50, frekvencia 1..50 Hz
  • vezeték nélküli slave módban: csoport (M, A..B), csatorna (1..4)
  • vezeték nélküli master módban: manuális vagy TTL, csoport (B, A..B), csatorna (1..4)

Kiválasztható funkciók (Sel) (Samsung NX30 fényképezőgéppel):

  • távolság mértékegysége (a hatótávolság kijelzéséhez): m/ft
  • Automatikus kikapcsolás időzítése: ki, 1 perc, 10 perc
  • ML (modellező fény): ki/be
  • Zoom Ext (kiterjesztett zoom): ki/be
  • Zoom Size (képformátum zoom): ki/be
  • AF Beam (AF segédfény): ki/be
  • Servo: slave mód elővillantás érzékeléssel, vagy elővillantás érzékelés nélkül
  • Keylock (1..3 billentyűk zárása, nyitva csak a kisütő gomb, kioldás a 2. és 3. gomb folyamatos nyomvatartásával): ki/be

A vaku kondenzátorainak feltöltése átlagos sebességű, teljes kisütés után 3,8 mp-ig tart a folyamat (Sanyo Eneloop 2100 mAh-s hibrid NiMH akkuról).

Már csak az ár maradt hátra. A Metz Mecablitz 58 AF-1-et bruttó 100e Ft körüli áron tudjuk megvásárolni, igen ám, de ebből nem létezik Samsung változat, azt csak Samsung néven vehetjük meg a SEF-580A képében. Mint látható, a Samsung változat néhány pontban kevesebbet tud, mint az eredeti Metz, ára viszont ennek ellenére magasabb annál. A SEF-580A-t bruttó 130e Ft-ért vásárolhatjuk meg. A Metz nyilvánvalóan jó üzletet csinált, amikor a Samsung hivatalos vaku gyártója lett, s vélhetőleg a módosításokat a saját piaca védelmében tette meg. Az árképzés már a Samsung saját dolga…

A fényképezőgépet a Samsung hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!