Sirui T-004X és T-024X

0

A Sirui igazán mindent megtesz azért, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki megtalálja a neki tetsző állványt. A maximális stabilitást adó méretes és nehéz, 3 szekciós alumínium állványoktól széles a kínálat egészen a közel 40 cm-re összecsukható könnyű, szénszálas kisállványokig. Most két utazóállványt kaptunk kipróbálásra, melyek egymástól csak az anyagukban különböznek.

Sirui T-004X

Sirui T-024X

A Sirui T-004X alumíniumból készül, így tömege kissé nagyobb, mint a szénszálas kompozit csövekből felépített T-024X-nek. Méreteik azonban azonosak. Összecsukva mindkét állvány kb. 41 cm-nyi szélességű helyet igényel, köszönhetően a teljesen visszahajtható lábaknak. Az állvány összecsukásakor a lábakat ugyanis a középoszlop felé teljesen felhajthatjuk, így igazán minimális méretet kapunk.

Az állványokat a szokásos módon karton dobozban hozzák forgalomba, amelyben egy igényesen kidolgozott hordtáskát találunk, amely egy belső és egy külső zsebet is tartalmaz kisebb méretű kiegészítők számára. A kb. egy centi vastag zsinórral felvértezett, vállon is hordható táskában található az állvány, illetve a hozzá adott tartozékok, amely jelen esetben egy imbusz kulcsban és egy C-10X jelű kis méretű gömbfejben merül ki.

Sirui T-004X

Sirui T-024X

Sirui T-004X

Sirui T-024X

Az állványok lábait négy szekciósra alakították ki, amelyek kinyitása a felső retesz benyomásakor négy pozícióba lehetséges, azaz 23 fok, 50 fok, 80 fok, valamint a szinte teljes terpesz. A viszonylag méretes középoszlop miatt azonban így is elég magasan lesz a gépünk, ami makrózáshoz nem biztos, hogy elég lesz.

Sirui T-004X

Sirui T-024X

Sirui T-004X kis középoszlop

Sirui T-024X kis középoszlop

Sirui T-004X

Sirui T-024X

Ezt a problémát mellékelt, kb. 10 cm hosszúságú kis középoszloppal hidalhatjuk át, ez esetben ugyanis kb. 22 cm magasan lesz a gépünk alja. Ha esetleg ennél is lentebb kell ereszkednünk, akkor behelyezhetjük a középoszlopot fejjel lefelé, így akár teljesen lemehetünk a talaj szintjéig, persze ez esetben a gép kezelése is nehézkesebb lesz.

Sirui T-004X

Sirui T-024X

A lábak szekcióit gyors kioldású szorítókkal oldhatjuk vagy rögzíthetjük, amelyek már fél fordulattal is jó szorítást adnak. Az állványlábak egyes szekciói kör keresztmetszetűek, de ennek ellenére nem fordulnak el. A középoszlop kihúzása is hasonló szorító oldása után lehetséges. A teljesen kinyitott állványok 147 cm magasak lehetnek. A kihúzott középoszlop leengedésénél esetlegesen előforduló ütközést gumigyűrű csillapítja.

Sirui T-004X

Sirui T-024X

A lábak végén fixen elhelyezett gumi talpat találunk, amelyet nem cserélhetünk le a sziklás terepen ideálisabb támasztótüskére.

Az állványok két-két lábának felső részét habszivaccsal vették körbe, amely így kényelmes vállon hordást és jó fogást is biztosít, valamint télen hőszigetelést is ad. A tripodok vízmértéket nem tartalmaznak.

Természetesen ezekről az állványokról sem maradt le a középoszlop alján kialakított kampó, amelyre fotós táskánkat akaszthatjuk. Ez nem csak a táskánk koszolódása ellen hatékony, de szélcsendes időben a stabilitást is növeli.

Az állványokhoz a C-10X jelű mini gömbfejet mellékelik, amely kb. 8,5 cm magas. Ezen egy forgatást blokkoló szorító, egy gömbszorító és egy talp szorító található. A panorámázást 15 fokonként beosztott skála segíti, viszont a precíz beállítás megkönnyítésére vízmértéket nem tettek rá, amely egyébként az állványról is hiányzik, így a vízszintezésre vagy a gépünk elektronikus horizontját, vagy opcionális vízszintezőt, illetve másik fejet használhatunk.

A C-10X gömbfejjel is van lehetőségünk portré állásba állítani a gépet. A kis gömbfejhez kis talp dukál, ennek mérete 39×30 mm. Nyilván ahhoz, hogy kis tömeget lehessen elérni, nem használhatnak 40 mm-es gömböt és 60×60-as talpat, de ha éppen ezt szeretnénk, akkor van lehetőség a fej cseréjére.

A kis méretű, Arca-stílusú talp egyébként főképp kompakt, ultrazoom kompakt, MILC, valamint kisebb DSLR gépek alá ideális. Komolyabb DSLR-ekhez mi már komolyabb talpat ajánlunk, főként, ha objektívből is méretesebb kerül a gépre. A fej mindenesetre tudja a 13 kg-os terhelhetőséget, de a stabilitás érdekében előnyösebb a szélesebb alátámasztás.

A Sirui kis méretre összecsukható utazóállványai 42.990, illetve 77.990 Ft-ért vásárolhatók meg, az alumínium változat háromféle színben: feketében, kékben és pirosban.

Az állványokat a AdvesPhototól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

A Sirui T-004X és T-024X főbb paraméterei
Összecsukott hossz 41 cm
Min. magasság kis középoszloppal, fejjel 22,5 cm
Min. magasság kis középoszloppal, fej nélkül 14 cm
Max. magasság fejjel 124 cm
Max. magasság kihúzott középoszloppal, fejjel 147 cm
Szekciók száma 4
Legnagyobb csőátmérő 22 mm
Legkisebb csőátmérő 13 mm
Fej terhelhetőség 13 kg
Fej tömeg 220 g
Állvány Terhelhetőség 6 kg
T-004X T-024X
Állvány tömeg 900 g 700 g