Sony Xperia Z5 Premium kamerateszt

0

Mobiltelefon fronton a Sony az elmúlt években nem annyira a hangos revolúció, hanem sokkal inkább a csendes evolúció híve volt, hiszen a vállalat immár hosszú ideje lényegében ugyanazt az Omnibalance designiskolát alkalmazza, változatlanul a fém-üveg anyagkombinációra esküszik, és bizony kamerafronton sem vetett be túl sok újdonságot. A 2013 őszén bejelentett Sony Xperia Z1-ben debütált a cég 20,7 megapixeles kameramodulja, mely aztán apróbb változtatásokkal ott figyelt többek közt a Z2-es, Z3-as, illetve Z3+ típusjelzésű utódmodellekben is. 2015 őszén aztán végre lehullott a lepel a vadonatúj Z5 termékcsaládról, melynek tagjaiban már egy vadonatúj 23 megapixeles főkamera található. A Z5 Compact, Z5, illetve Z5 Premium triumvirátus tagjai közül mi most az utóbbi, abszolút csúcskategóriás modell fénylesőjét vesszük górcső alá.

Premium

Még mielőtt beleásnánk magunkat a Z5 Premium kamerájának rejtelmeibe, röviden arra is kitérünk, hogy mégis mitől „prémium” jelen tesztalanyunk. Nos, elsősorban azért, mert míg a normál Z5-ösben egy 5,2 colos képátlójú Full HD érintőkijelző található, addig ebben a készülékben már egy 5,5 colos és 4K felbontású panel kapott helyet. A Sony nemes egyszerűséggel átugrotta a QHD felbontást, és a világon elsőként kínál Ultra HD felbontású kijelzős okostelefont, az persze már más kérdés, hogy a gyakorlatban mi haszna az elképesztő 806 ppi-s pixelsűrűségnek akkor, ha az emberi szem 400-500 ppi felett már nem igazán lát különbséget. Megjegyzendő továbbá, hogy az Android 5.1.1-et futtató (érkezőben az Android 6.0 frissítés) Z5 Premium alaphelyzetben csak Full HD képet biztosít, és csak fotó/videó megjelenítéskor vált át a Snapdragon 810-es chipsetet sokkal jobban megkínzó 4K megjelenítésre. Említést érdemel még, hogy a Z5 Premiumban közel 20 százalékkal nagyobb kapacitású akkumulátor található, mint a Z5-ben.

Szenzor

A hátoldali kamera szenzora az elődökhöz hasonló módon 1/2,3 colos típusú, vagyis mintegy 28,5 négyzetmilliméter felületű. Ez mindenképpen előnyt jelent a sok riválisban használatos 1/2,6″ (23 mm2), illetve 1/3″ (17 mm2) típusú lapkákhoz képest, viszont gyorsan hozzá kell tennünk, hogy az átlagosnál nagyobb felületen az átlagnál jelentősen több pixel található, vagyis képzaj tekintetében nem igazán várhatunk kiemelkedő produkciót. A Sony IMX300-as Exmor RS képszenzor révén maximum 22,85 megapixeles felbontású, 4:3 képarányú fotók készíthetők, de maga a multi-aspect érzékelő ennél nagyobb, mintegy 24,75 megapixeles felbontású, ennek köszönhetően pedig 16:9 képarány mellett sem kell beérnünk 20 megapixelnél kevesebbel. A választható legnagyobb felbontás képaránytól függően egész konkrétan 5520×4140, illetve 5984×3366 pixel, az elkészült felvételek pedig átlagosan 8-12 MB helyet foglalnak a 32 GB belsőmemóriában (24 GB szabad), illetve a bővítőslotba helyezett microSD memóriakártyán.

Objektív, vaku

A telefon hátoldalának síkjába teljesen belesimuló kameramodul Sony G objektívet kapott, melynek 24 milliméteres ekvivalens gyújtótávolsága (előd: 25 mm) iparági rekordnak számít: a Z5 Premium jelentősen nagyobb látószöggel rendelkezik, mint a piacon elérhető riválisai. Az f/2-es fényerő viszont már messze nem számít rekordnak, hiszen ma már nem ritkák az f/1,9-es, sőt f/1,8-es fényerejű kameramodulok. Ezenkívül a mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a Sony még mindig nem szerelt optikai képstabilizátort a telefonjába, noha az már 1-2 éve teljesen bevett megoldás ebben a kategóriában. A kontrasztérzékelést és fázisdetektálást egyaránt használó hibrid autofókusz a gyári adatok szerint alig 0,03 másodperc alatt képes élesre állítani a témát, és tesztjeink is azt mutatják, hogy a Z5 Premium villámgyorsan és pontosan fókuszál. Makró módban körülbelül 8 centiméterre tehető a minimális tárgytávolság. Xenon vaku nincs, de szerencsére a LED-es villanó is korrekt teljesítményű, bár mivel szimpla kivitelű, a dual-tone funkció ezúttal sajnos nem játszik.

Használhatóság

Remek dolog, hogy a Sony nem spórolta le a jobboldali kétállású dedikált exponálógombot, mely nemcsak a fókuszálást és az exponálást, hanem a kamera elindítását is megkönnyíti. A gyorsindító funkció révén kevesebb, mint 1 másodperc telik el a gomb lenyomása és a kamera üzemkész állapotba kerülése között: beállítható, hogy ilyenkor egyszerűen csak feléledjen a kamera, vagy kapásból készítsen is egy fotót vagy éppen videót.

A kamera felhasználói felülete hosszú időn át változatlan volt a Sonynál, de 2 hónapja alapos ráncfelvarráson esett át, melynek köszönhetően egyértelműen szebb lett, de akadnak még benne furcsa megoldások. Ilyen például, hogy a beállítások menüre nyomva alaphelyzetben csak négy opció látható, a többit pedig nem egyszerű lefelé szkrollozással, hanem a „Továbbiak” gombra történő rányomással lehet elérni. Az élőképen bárhol elhúzhatjuk az ujjunkat felfelé vagy lefelé, melynek hatására gyorsan válthatunk a négy alapmód között: kameraalkalmazások, videó, kiváló automatikus, kézi.

Automata funkciók

Kiváló automatikus módban könnyen kikövetkeztethető módon lényegében minden beállítást elvégez helyettünk az automatika, az aktuálisan detektált környezeti viszonyokról pedig a UI bal alsó részén kapunk tájékoztatást. A korábbiakhoz képest fontos változás, hogy már ez a mód sincs 8 megapixelre korlátozva, vagyis semmi akadálya a 23 megapixeles képek automatikus beállítások mellett történő elkészítésének. Említést érdemel többek közt a 0,5-2-10 másodperces időzítő, az állítható szín és fényerősség, a mosolyexponálás, a geotagging, illetve a rácsvonalas segítség. A vaku kikapcsolható, automata módban és zseblámpaként használható, illetve vörösszemhatás csökkentésre is képes. A Touch Block letiltja az érintőképernyős funkciók használatát, ami vizes környezetben (a készülék IP68-as minősítéssel bír) történő használatkor remek szolgálatot tud tenni – ilyenkor fotózni/videózni csak a hardveres exponáló gombbal lehet. Bejövő hívások esetén a Touch Block magától kikapcsol.

Manuális lehetőségek, képminőség

Bár a nagy dinamikatartományú HDR funkció adott esetben magától is bekapcsolhat automatikus módban, mi magunk csak akkor aktiválhatjuk, ha manuális módra váltunk. Ilyenkor természetesen már a fényérzékenységbe is belenyúlhatunk, ami ISO50 és ISO3200 között változtatható, de furcsa módon csak akkor, ha 8 vagy ennél kevesebb megapixeles felbontást használunk. Az automatika adott esetben ISO40-ig lecsökkenti a fényérzékenységet, illetve amennyiben bekapcsoljuk a „nagy érzékenység” opciót, a kamera ISO6400-as, illetve ISO12800-as értékeket is használhat, persze ilyenkor a képzaj már egyértelműen uralja a fotókat. Érthetetlen, hogy a tizenhét gyári témabeállítás közül is csak akkor választhatunk manuálisan, ha a felbontás 8 megapixeles vagy ez alatti. Manuális zársebesség előválasztásra sajnos nincs lehetőség, a fókuszálás (egymezős, többmezős, arcfelismerés, érintőfókusz, tárgykövetés), illetve a fénymérés (arc, többpontos, középre súlyozott, pontszerű) viszont szabadon állítható. A fehéregyensúlyt a legtöbb esetben hibátlanul beállítja a kamera, a felvételek részletgazdagok, azonban megjegyzendő, hogy a fotók sokszor túl vannak élesítve, illetve míg a képek közepe éles és részletgazdag, addig a sarkok egyértelműen túl lágyak. Az 5x-ös Clear Zoom funkció valamivel több, mint egy mezei digitális zoom, világmegváltást és optikai zoom szintű minőséget azonban ne várjunk tőle.

Kameralkalmazások

A Z5 Premium alaphelyzetben tucatnyi hasznos és kevésbé hasznos kameraalkalmazással van felvértezve, melyek köre bármikor egyszerűen bővíthető újabb miniappok letöltésével. Régi ismerősünk a kiterjesztett valóság, melynek révén tündéreket, dinókat és tengeri élőlényeket varázsolhatunk az élőképen például az íróasztalunkra, és ezen jeleneteket természetesen meg is lehet örökíteni. Az AR maszk feature segítségével virtuális állat- és emberjelmezekkel ékesíthetjük fizimiskánkat, ezenkívül pedig kreatív effektusokat, hangfelvételes fotózási lehetőséget, az 1080 pixel magas képeket rögzítő panorámakép funkciót, dupla kamerás funkciót (arc a képen), matricakészítőt és Time Shift videót (720p, 120 fps) is kapunk.

Videó, szelfi

Az alapértelmezett videófelvevő maximum 1920×1080 pixeles Full HD videókat képes rögzíteni, MP4 formátumban: a 60, illetve 30 fps-es mozgóképek rendre 30, illetve 18 Mbit/s-os bitrátával bírnak. A SteadyShot nevezetű elektronikus képstabilizálás remekül végzi a dolgát, azonban fel kell készülni arra, hogy bekapcsolt állapotban jelentősen csökken a látószög, illetve videózás közben néha gyengélkedik a fókuszrendszer, főleg rossz fényviszonyok mellett. A 4K videófelvevő a kameralkalmazások között figyel: a H.264, illetve H.265 kódolású és 3840×2160 pixeles felvételek 30 fps sebességgel, 35-55 Mbit/s-os bitrátával, illetve sztereó hangsávval bírnak. A frontkamera révén maximum 5 megapixeles (4:3), illetve 3,7 megapixeles (16:9) szelfik készíthetők, akár HDR módban és bőrretusálással megspékelve.

Konklúzió

A Sony Xperia Z5 Premium egy általánosan kiváló minőségű, abszolút felsőkategóriás androidos okostelefon, mely elsősorban fém-üveg kiviteléről, minimalista designjáról, vízálló minősítésérő, világelső 4K kijelzőjéről, illetve 23 megapixeles kamerájáról ismerszik meg. Bár a DxOMark aktuális toplistáján a maga 87 pontos kiváló eredményével a Samsung Galaxy S6 edge+-szal holtversenyben az első helyen tanyázik a készülék, több tekintetben lenne még mit fejleszteni a kamerán. Az átlagnál nagyobb szenzorméret mindenképpen dicséretes, azonban a 23 megapixeles hatalmas felbontást nem biztos, hogy erőltetni kellene, főleg úgy, hogy egyes funkciók amúgy is csak 8 megapixeles módban érhetők el. A fókuszálás az ígéreteknek megfelelően villámgyors és pontos, a fotók alapvetően részletgazdagok, azonban a túlélesítés és a lágy képsarkok némileg lerontják az összképet.

Cikkünk írásakor az arany, ezüst és fekete színben készülő Sony Xperia Z5 Premium hivatalos listaára 279.990 forint. A hasonló kamerás, de kisebb méretű és kisebb felbontású kijelzős, valamint szerényebb akkumulátoros Sony Xperia Z5 229.990 forintba kerül, az elsősorban kompakt méreteivel hódító Sony Xperia Z5 Compact pedig 189.990 forint ellenében vihető haza.

Tesztfotóink és tesztvideóink

A tesztfotók teljes méretű megjelenítéséhez a képre Shift nyomvatartása mellett kell kattintani!

Auto

HDR

ISO50

ISO100

ISO200

ISO400

ISO800

ISO1600

ISO3200

Zoom nélkül

Digitális zoom