Utazózoomok

0

Panasonic Lumix DMC-ZX3

Bevezető

Papíron automata gépnek tűnik a Panasonic DMC-ZX3, hiszen nincs kézi rekesz és záridő beállítás, ezt leszámítva azonban igen sok szolgáltatást nyújt használójának. Zoomból mondjuk nem olyan széleset mint a többiek, hiszen ezúttal 8x-os optikait kapunk, de egy új funkció révén ezt kicsit talán felturbózhatjuk.

A Panasonic Lumix DMC-ZX3 a tavaly nyáron bejelentett ZX1 utódja (DMC-ZX1 részletes teszt), megnövelt felbontással, az előbb említett képminőség és zoomjavító funkcióval (Intelligens felbontás és zoom technológia), jóval fejlettebb AVCHD videóval, új szín üzemmódokkal és témaprogramokkal, na meg persze az elmaradhatatlan, tavaly továbbfejlesztett villámgyors autófókusszal, új stabilizátorral és rengeteg további aprósággal.

A Panasonic régóta dédelgeti már, sőt az egyik elindítója volt a zsebkompakt ultrazoom hullámnak. Ennek zászlóvivője a TZ sorozat, mely sorozat csúcsmodellje a szintén itt bemutatott DMC-TZ10. A ZX3 – immár második generáció óta – a komolyabb képességű TZ-k olcsóbb, egyszerűsített kezelésű és persze kisebb testvére akar lenni, tehát elsősorban azoknak ajánlott, akik nem használnák ki a TZ-k manualitását, vagy apróbb, de nagy zoomos gépre vágynak.

Képérzékelő

A szenzor mérete mit sem változott az előd óta, maradt a kategória átlagánál a 1/2,33”-os CCD-nél. Felbontása azonban 12-ről 14 megapixelre hízott. Jobban mondva 14,5-re, de ebből csak 14-et hasznosít a gép. A maximális képméret így 4320 x 3240 pixel, a kisebbeket pedig nincs erőm mind felsorolni, de elég az, hogy további 17-féle felbontás választható 4:3, 3:2 és 16:9-es oldalarányokban. Ezek mindegyike Finom és Standard tömörítéssel menthető. A JPEG-en kívül más formátum nem állítható be.

Az érzékenység újra ISO80 ról indul és 1600-as értékig állítható, alacsony felbontásban azonban választhatunk Nagy érzékenység módot is, melynél a gép ISO1600 és 6400 között szabályozza az értéket.

Optika

A DMC-ZX3 zoomobjektívje ugyanaz, mint elődjéé. Gyújtótávolsága 4,5-36 mm, ami 8x-os optikai zoomot jelent, kellően széles 25mm-es (ekv.) nagylátószöggel. Itt lép be a képbe a készülék egyik új szolgáltatása az intelligens zoom, mely az úgynevezett Intelligens Felbontás Technológián alapul és a gyártó szerint a képminőség romlása nélkül nyújt nagyítás növekedést. Az 1,3x-re növelt kép teljes felbontásban 10x-es zoomnak megfelelő kivágást ad.

A Panasonic ezt a trükköt a képméret csökkentésével, vagyis a fotók vágásával is képes eljátszani. Ezt Extra Optikai zoomnak nevezi, mely 3 megapixelre nyesett képnél akár 16,9x zoommal ekvivalens látványt nyújt. Mindezt 4x-es digitális zoommal fejelhetjük meg, itt viszont már biztos a képminőség romlás.

Az objektív F3,3-5,9 fényerejű, ami átlagosnak számít. A rekeszértéket automatikusan 1 lépésben képes csökkenteni a gép, egy ND szűrő közbeiktatásával. Lencsetagjainak száma 9, melyek között 4 aszférikus elem is található.

A készüléket már a legújabb Power O.I.S optikai képstabilizátorral szerelik, mely a lencsetagok elmozdításával csökkenti a remegést, és kimondottan az alacsony frekvenciás elmozdulásokra (légzés, szívdobogás, stb) optimalizálták.Használhatjuk auto, folyamatos, és exponáláskor aktiválódó módban.

A teleszkóposan kinyúló optika elé nem csavarható szűrő, vagy egyéb kiegészítő. Védelméről, kikapcsolás után, automatikusan záródó műanyag lamellák gondoskodnak.

Ergonómia

A DMC-ZX3 semmi újat nem hoz külsőben, amit ne láttunk volna a korábbi Panasonic tesóktól – nem mintha kéne neki. Ugyanaz a retro-hatású, szögletes kialakítás, fém váz egy cseppnyi kerek markolattal, és az unalomig ismert, jellegzetes kezelőszervekkel. A hátsó, négyirányú navigációs gomb is a gyártó hagyományait követi, minden irányán egy-egy felvételi funkcióval, melyek között expozíció kompenzációt, önkioldót és vaku- valamint AF-mód beállítást találunk.

A kezelésben sokat segít a Q MENU, mely egy gombnyomásra a képernyőre perdíti a legfontosabb beállításokat. Sajnos maradt a körülményes felvétel lejátszás kapcsoló is, a felvételi módválasztó és a bekapcsoló gomb viszont annál kényelmesebb.

A fém állványmenetet a gép szélére tették, ami nem túl stabil és egyenes, ha erősen ráhúzunk az állványtalpra, de legalább lehetőségünk lesz az akku és a memóriakártya állványon való cseréjére.

Kijelző

A kijelző is maradt a régi pedig a 2,7”-os átló és a 230 000 képpontos felbontás manapság már inkább szerényke. A képernyő 100%-os lefedettségű és lapos szögből is jól látható. Világossága erősebb fényben a Power LCD móddal növelhető, egyébként a gép automatikusan szabályozza.

A felvételi és lejátszási infók a DISP gombbal lapozhatók, melyen belül megjeleníthető kétféle segédrács és élő hisztogram is.

Élességállítás, fénymérés

A legkisebb Lumix ultrazoom fókusztartomány nagylátószögnél 0,5, tele állásban 2 méterről kezdődik, makró állásban pedig 3 cm-re, illetve 1 méterre csökken.

Terület alapján az AF lehet arcfelismerő (max 15 arcig), 11 mezős (automatikus), 1 mezős (nagy sebességű), 1 mezős (normál), és szpot (középponti). Gyenge fényben autofókusz segédfényt használ a készülék.

Választhatunk Gyors AF módot is, mely csökkenti a fókusztartományt, így gyorsítja az élességállítást. A tavalyi fejlesztéseknek köszönhetően a gép 0,3-0,4 mp alatt, vagyis kompakt viszonylatban igen gyorsan képes élességet állítani.

A DMC-ZX3 többmezős fénymérést használ, mely a képkivágás egészén mér fényt. Az expozíció közvetett beállítására +/-2 fényérték közötti kompenzáció használható, de a rekesz és záridő más módon nem befolyásolható.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A Lumix DMC-ZX3 markolati oldalán lévő műanyag ajtót kihajtva, két csatlakozót fedezhetünk fel. Lent egy kombinált A/V és USB aljzat kapott helyet, melyhez egy-egy kábelt is mellékelnek a csomagban. Fentebb egy HDMI (C típusú) kimenet került a gépre, melyhez külön kell beszereznünk a kábelt.

Konkurenseihez hasonlóan ebben a fényképezőgépben is lítium-ion akkumulátort használhatunk, melyet mellékelnek a dobozban, a hozzá való töltővel együtt. Az akku 895 mAh-ás és egy feltöltéssel kb. 330 képet készíthetünk vele. A töltés hozzávetőlegesen 130 percig tart.

A DMC-ZX3-ban kb. 40 MP belső memória található, ami komolyabb fotózásra netán videózásra semmit sem ér, főleg, hogy nagyobb felbontású videót nem is enged ide menteni a gép. A készüléket SD, SDHC, vagy a legújabb, extra kapacitású SDXC kártyákkal bővíthetjük, melyek külön megvásárolhatók. Egy olcsó 4 GB-os darabra már fél óra kiváló felbontású AVCHD videó, vagy 660 darab 14 megapixeles fotó menthető.

Videó, sorozat

A kis ZX3 ugyanúgy HD, vagyis 1280 x 480 képpontos maximális videofelbontásra képes, mint a többség, de itt rengeteg egyéb beállítási lehetőségünk is van a képminőség finomítására. Először is kétféle videoformátumot választhatunk AVCHD-t és Motion JPEG-et. Az utóbbi majd kétszer akkora adatmennyiséget jelent egy fokkal gyengébb képminőséggel, legfeljebb 2 GB-os fájldarabokban. Az említett HD felbontás mellett WVGA (848 x 480), VGA és QVGA képméretek választhatók. A felvétel 30 kocka/mp sebességgel történik.

Az AVCHD fejlettebb tömörítést (H.264) használ, hossza pedig maximum fél óra lehet, fájlméret megkötés nélkül. Ebben a formátumban csak HD mozgóképek készülhetnek, de háromféle (SH, H és L) minőségi beállítással. A képfrissítési sebesség 50i (kimeneten 25p) lesz. A videók rögzítése mindkét esetben egy külön gombbal indítható és állítható le, közben működik az optikai zoom, a fénymérés, az optikai stabilizátor, és folyamatos autofókuszt is kapunk.

Videónál intelligens automatika, normál mód, vagy különféle, összesen 12-féle mozgókép témaprogram állítható be. Felvétel közben a fényképezőgép mono hangot is rögzít, mely állóképek mellé is felvehető, legfeljebb 5 mp-es hangjegyzet formájában.

Ahogy a Panasonictól megszoktuk többféle sorozatmód is rendelkezésünkre áll. Normál esetben csak egyfélét állíthatunk be, mely teljes felbontásban 1,8 kép/mp sebességre képes , jobb tömörítéssel 3, gyengébbel 5 felvételig. A témamódok között azonban találunk még két lehetőséget. Gyors sorozat módban legfeljebb 3 megapixeles felbontás állítható be, a sebesség pedig 10 kép/mp (idő prioritás), vagy 6 kép/mp (képminőség prioritás) lehet. A képek száma , mérettől függően 15-100 között mozog majd.

Vaku sorozatnál 5 db, max. 3 megapixeles felvétel készül, vakuval. A gépen 3 képes, automata expozíció sorozat is beállítható, +/-1 Fé tartományban, 1/3 lépésközökkel.

Szolgáltatások

Szolgáltatások összefoglalása
érzékenységállítás lépésköze 1 Fé
automatikus érzékenység minimumának beállítása
automatikus érzékenység maximumának beállítása
nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt
is)
hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése
végtelen fókusz mód
kézi fókusz
képnagyítás kézi élességállításnál
távolságskála kézi élességállításnál
folyamatosAF
mozgásköveto~ AF Igen
AF segédfény Igen
szabadon mozgatható fókuszpont
arcfelismerés AF Igen
exponálás képtartalom megváltozására
mosolygásra induló exponálás
pislogás érzékelés
belső memória képeknek Igen
másolás belső memória és kártya között Igen
vakupapucs
vaku teljesítmény kompenzáció
külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval
kézi vaku teljesítmény
zoomgyűrű
mechanikus zoom
nagy betekintési szögű LCD Igen
tükröződésmentesítő az LCD-n Igen
transzflektív LCD
segédrács élőképen Igen
LCD fényerejének módosítása Auto, erõs
LCD színezetének (Hue) módosítása
státusz kijelzés az LCD-n Igen
aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek)
ki/bekapcsolható torzítás csökkentés
ki/bekapcsolható kromatikus aberráció csökkentés
szenzor eltoláson alapuló stabilizálás
optikai képstabilizálás Igen
stabilizátor mód svenkeléshez
digitális képstabilizálás (nem magas érzékenység)
kétsebességes zoom
programozható gombok száma
virtuális horizont
saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése)
sorozat folytatása puffer telítődés után
sorozat RAW formátumban
sorozat <=3 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >6 kép/mp sebességgel Igen
Full HD (1920×1080p) videó
HD (1280×720p) videó Igen
VGA (848×480p vagy 640×480p) videó Igen
optikai zoom videó közben Igen
digitális zoom videó közben Igen
AF videó közben Igen
fénymérés videó közben Igen
nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp)
videók gépen belüli vágása Igen
videók gépen belüli összefu^zése
kép kimentése videóból
sztereo hangfelvétel
mono hangfelvétel Igen
időzített automatikus sorozat
automatikus expozíció sorozat (bracketing) Igen
érzékenység sorozat
vaku sorozat Igen
fehéregyensúly sorozat
színtelítettség sorozat
színezet sorozat
világosság sorozat
kontraszt sorozat
zoom sorozat
élesítés sorozat
fehéregyensúly finomhangolás Igen
színhőmérséklet kézi megadása
kézi fehéregyensúly regiszterek száma 1
Adobe RGB színtér támogatása
képek dátumozása felvételkor
diktafon funkció
rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után Igen
kiégett részek jelzése lejátszáskor Igen
kiégett részek jelzése felvételkor
bebukott részek jelzése lejátszáskor
bebukott részek jelzése felvételkor
élő hisztogram Igen
világosság hisztogram lejátszáskor Igen
RGB hisztogram lejátszáskor
nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás)
mappák létrehozása, váltása
HDR képkészítés (több expozícióból)
fekete-fehér képkészítés Igen
szépia képkészítés Igen
cianotíp képkészítés
képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl Igen
képkészítés színcserével
képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF)
Hi-/Low-key fotók készítése
kontraszt beállítása felvétel előtt
színtelítettség beállítása felvétel előtt
képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt
színezet (Hue) beállítása felvétel előtt
fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása
fényerő utólagos módosítása
kontraszt utólagos módosítása
színtelítettség utólagos módosítása
élesítés utólagos módosítása
RAW konverzió gépen belül
képek keretezése
dinamika „kiterjesztés”, sötét részek kivilágosítása Igen
vörösszem javítás gépen belül Igen
retusálás a kép egy kiválasztott részén
retusálás (bőrlágyítás) az egész képre
többszörös expozíció (multiexpo)
több fotó, egy képre (egymás mellé) helyezése nyomtatáshoz
paralelogramma/keystone korrekció
panoráma automatikus összefűzése gépen belül
szerkeszthető fájlnév
magyar menü Igen
világidő Igen
ébresztő funkció
leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre Igen
leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre Igen
leméretezés VGA vagy kisebb méretre Igen
képforgatás Igen
képkivágás készítése Igen
diavetítés Igen
diavetítés zenei aláfestéssel
vezetékes LAN támogatás
WiFi támogatás
GPS támogatás
akkutöltöttség visszajelzés darabszáma 4
akku csere állványon Igen
memóriakártya csere állványon Igen

Képminőség

A Panasonic mini ultrazoom sorozatának legújabb képviselője a kép közepén jó részletességet és kontrasztot, valamint szép élénk színeket ad használójának. Külön érdekessége, hogy a feldolgozórendszere több optikai hibát korrigál, így például kromatikus aberrációval, erős képsarki sötétedéssel, vagy geometriai torzítással csak módjával fogunk találkozni – már a 25 mm-es nagylátószöghöz képest. A kép szélei és a sarkok nagyobb látószögekben azonban elég életlenek.

Kétféle makró mód választható a ZX3 esetében. Normál beállításnál 3 cm-ről fotózhatunk, a legjobb nagyítást pedig nagylátószögnél érhetjük el, 49 x 37 mm-es lefedett területtel. Már ez is jónak számít, ráadásul az említett, feldolgozó rendszer eltünteti a komolyabb hibákat, például a torzulást.

A nagyítást még tovább növelhetjük, ha Zoom Macro módot használunk. A munkatávolság így is 3 cm, de a digitális zoom engedélyezett. Sajnos ez azonban csak látszat megoldás, mivel a képminőség jelentős romlásával jár, olyasmi, mintha utólag nagyítanánk fel a kép közepét, csak itt már a gépen belül megtehetjük ezt.

Makró képességek

Normál makró (25 mm ekv.) nagylátószögnél, 3 cm-ről, legkisebb szélesség: 49 mm

Zoom makró (25 mm ekv + digitális zoom), 3 cm-ről, legkisebb szélesség: 20 mm

Az érzékenységet ISO80-tól állíthatjuk, ahol a tesztelt gépek átlagához képest elég alacsony zajszintet produkált. Érdekes módon nagyobb és drágább testvérénél a TZ10-nél is jobbat, pedig nagyobb a felbontása ugyanolyan méretű szenzoron. Kivétel a kék csatorna színzaja, ami most is a fekete bárány az összes közül. Ez ugyanazt a szintet mutatja mint az átlag és a nagytestvér.
ISO100-nál sem rossz a helyzet, sőt ugyanazt a zajt kapjuk, mint a TZ10 ISO80-as beállításánál. A Panasonic gépek azonban szeretik egy kicsit erősebben szűrni a zajt, amit buzgón meg is tesz a ZX3, igaz nem olyan elánnal, mint a Casio gépe. Ettől függetlenül alacsonyabb zajt mutat annál.
ISO200-tól még nyilvánvalóbb az erős szűrés, és a részleteink kezdenek búcsút inteni a képnek. Ez a zajszinten is érezhető, mivel szinte semmit sem emelkedik, minden más modellt hajszállal de megelőz a gép, kivéve a Sony alacsonyabb felbontású, különleges (BSI CMOS) szenzoros gépét.
Az ISO400-as és 800-as értékek is apró tyúklépések csak zajban. A kisebb fokozat még egész használható, részletes képet ad végeredményül, az ISO800-as beállítás viszont sokkal mosottabbat, részlettelenebbet.
Teljes felbontásban akad itt még nekünk egy ISO1600-unk, mely a kevésbé zajosak közé tartozik a világossági komponens vonatkozásában. A színzaj átlagos és erősen szűrt, foltos hatású. Ugyanilyen a kép is, kevés részlettel, szaggatott élekkel. A zajszint itt szinte teljesen megegyezik a TZ10-nél látottal.

Érzékenység – képzaj



ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp

A teljes felbontású kivágásokon kívül érdemes megtekinteni a fő alkalmazási területnek számító 10×13 cm-es nyomathoz szükséges méretet is.

ISO200-ig kis méretben nem veszünk észre semmi zavarót, és ISO400-nál sem a zaj lesz a szembetűnő, hanem a szűrése miatti enyhe lágyság. Ekkor azonban még megpróbálkozhatunk némi élesítéssel is, bár ezzel a finom zaj emelkedését kockáztatjuk.

ISO800-as képünket 2 megapixelen már egy kicsit festményszerűnek látjuk majd, a sötét területek pedig jóval részlettelenebbek, összemosottak lesznek.

Az ISO1600-ról méretezett képeslapnál is ez lesz a helyzet, de már a középtónusoknál is érezhető majd a zavaró egybemosódás, a színzaj foltosodása, és persze a zaj is láthatóvá válik.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)



ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp


ISO80; F5,1; 1/4 mp


ISO100; F5,1; 1/5 mp


ISO200; F5,1; 1/10 mp


ISO400; F5,1; 1/20 mp


ISO800; F5,1; 1/40 mp


ISO1600; F5,1; 1/80 mp

Mellékelt tartozékok

  • szoftver CD-ROM
  • lítium-ion akkumulátor (műanyag tokban)
  • hálózati akkutöltő, kábellel
  • csuklópánt
  • A/V kábel
  • USB kábel

A Panasonic Lumix DMC-ZX3 ára bruttó 74 900 Ft.

A fényképezőgépet a Panasonic South-East Europe Kft-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!