Kerekes István fotográfiái

0
1 048

Sokszor került már blogunkba képválogatás, amelyek célja a csodaszép fotók bemutatásán és inspiráció szerzésen kívül a fotós népszerűsítése is. Sajnos – és bevallom, emiatt kicsit rosszul is érzem magam – kevesebb honfitársunk munkásságát mutatjuk be, mint ahány külföldi fotósét. Ezen mindenképpen szeretnénk változtatni, s ennek egyik lépése a múlt heti felhívásunk, amelyben magyar fotósok bemutatkozását várjuk. Noha Kerekes István nem maga jelentkezett, hanem én kértem fel.

Kerekes_István_11
Kerekes_IstvánKerekes István névvel fotóművésznek lenni nem könnyű feladat. Nem azért, mert Kerekes István névvel legalább 30-an élnek az országban, köztük pl. a közvetlen szomszédomat is így hívják, hanem azért, mert közülük nem csak egy foglalkozik komolyan a fotográfiával. Nehéz hát úgy dolgozni, hogy a média által is felkapott druszánkkal állandóan összekevernek.

István képeivel tavaly találkoztam először, a facebook dobta fel oldalát, mint nekem ajánlottat. Rögtön megtetszettek letisztult portréi, megható pillanatokat bemutató képei, a szegény sorban élők mindennapi életét ábrázoló fotói. De még nem hoztam be rögtön a blogba, nem siettem el a dolgot. Figyeltem munkáját, az új képeit, a sok dicsérő szót, a szerény válaszokat és ezzel együtt magamba szívtam az összes érzelmet, amelyet fotói sugároznak. Pár napja aztán elhatároztam magam, hogy felkeresem.

Na azért ez így nem elég pontos fogalmazás, hiszen nem személyesen találkoztunk, csak az internet adta virtuális térben ültünk le egy kávéra. A hivatalosnak induló beszélgetés elején feldobtam Istvánnak a lehetőséget. Nem zárkózott el, de rögtön fel is hívta a figyelmem, hogy lehet rossz helyen járok, ő nem az a Kerekes István, aki mostanában állandóan szerepel a médiában, mint sikeres magyar fotós. Rögtön megnyugtattam, hogy ne aggódjon, tudom, hogy jó helyen járok. Nem a neve keltette fel az érdeklődésem, hanem a fotográfiái. Pár percnyi beszélgetést követően, miután megkaptam az engedélyt a képei utánközlésére, oldottabb beszélgetésbe kezdtünk. S milyen jól tettük, hiszen kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk, hasonlóképp gondolkozunk a fotózásról, azonos elképzeléseink vannak a jó képről és ugyanazok a sejtéseink bizonyos fotós kérdésekben is. Arra is fény derült, hogy a fotozz.hu oldal indulásakor még tag is volt István, aztán persze ahogy sokan mások, a közösségi oldalak működéséből fakadó súrlódások miatt feladta az itteni tevékenységét. De talán még egyszer visszatér.

Kerekes István közel 10 éve fotózik tudatosan, bár már gyerekkorában is érdekelte a fotózás, igaz, az akkori anyagi helyzet nem tette lehetővé, hogy egy kisfiú csak úgy fotózgasson a világba. Legalábbis Magyarországon nem. A nagy lehetőség akkor adódott számára, amikor a digitális fényképezőgépek lehetővé tették, hogy a képfeldolgozási feladatokat is a fotós végezze és ne csak a laboroson múljon, hogy jó lesz-e a fotó, vagy sem. Bár fényképész szeretett volna lenni, anyagi okok miatt erre nem volt lehetősége. Talán ez is az oka, hogy István főleg a társadalom perifériáján élők sorsát szereti bemutatni fotóin.
Fogadjátok szeretettel Kerekes István mély érzésű fotóiból készült válogatásunkat:

Kerekes_István_01 Kerekes_István_02 Kerekes_István_03 Kerekes_István_04 Kerekes_István_05 Kerekes_István_06 Kerekes_István_07 Kerekes_István_08 Kerekes_István_09 Kerekes_István_10 Kerekes_István_11 Kerekes_István_12 Kerekes_István_13 Kerekes_István_14 Kerekes_István_15 Kerekes_István_16 Kerekes_István_17 Kerekes_István_18 Kerekes_István_19 Kerekes_István_20
Kerekes István képei a facebookon (lehet nyomni a lájkot, nem szégyen!): https://www.facebook.com/IstvanKerekesPhotography/
Kerekes István weboldala: http://www.kerekesistvan.hu/

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólás

Ezzel az e-maillel már van regisztráció ezen a site-on. Használd a Belépés funkciót vagy adj meg másikat.

Hibás felhasználónevet vagy jelszót adtál meg

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.