Új kategóriák a Sony World Photography Awards 2019-en

0

Már lehet nevezni a Sony World Photography Awards 2019 nemzetközi fotópályázatra, amelyen három új kategória is bevezetésre került, a profik versenyén belül a Tematikus és a Dokumentum kategóriákkal bővítettek, míg a nyílt szegmensben a Kreatív kategória lesz az újdonság.

A nevezéseket profi, nyílt, ifjúsági (12-19 éveseknek) és diák szegmensekben várják. A nevezés díjmentes.

Nevezési határidők:
Diák: 2018. november 30.
Nyílt és Ifjúsági szegmensek: 2019. január 4.
Professzionális verseny: 2019. január 11.

Sajtóközlemény:

A Sony World Photography Awards
2019-ben új kategóriákkal bővül

Kihirdették a Sony Támogatói Program díjazottjait

2018. június 5.: Már lehet jelentkezni a világ legsokoldalúbb fotópályázatára, a World Photography Organisation által szervezett Sony World Photography Awards-ra. A világszinten meghatározó fotópályázatnak számító versenysorozatot 12. alkalommal rendezik meg, 2019-ben ráadásul három új kategóriában is nevezhetnek a versenyzők. Egyúttal bejelentették a
a korábbi győzteseknek odaítélt Sony Grant legutóbbi díjazottjait is.

Az előző év legjobb kortárs fényképészeti alkotásait felvonultató Sony World Photography Awards évről évre világszintű ismertséget és bemutatkozási lehetőséget kínál a fotósoknak. A Sony támogatásának célja, hogy segítse a világ fényképészeti kultúrájának folyamatos fejlesztését, ünnepelje a szakma legjobbjait és globális szintű bemutatkozási lehetőséget biztosítson a szárnyaikat bontogató fiatal tehetségeknek. A versenyre a www.worldphoto.org oldalon lehet ingyenesen jelentkezni.

A 2018-as abszolút győztes, Alys Tomlinson így összegezte tapasztalatait: „Az Év fotósa díj elnyerése nagyon sokat jelent számomra. Csodálatos dolog, hogy elismerik a munkámat, az elhivatottsággal és szenvedéllyel született alkotásaimat. Az »Ex-Voto« sorozat elkészítése öt évig tartott, és a díj arra is rámutatott, hogy a zarándoklat mindannyiunk életében központi szerepet játszik.”

Új kategóriák:
A fotósok négy pályázatra jelentkezhetnek a világ minden tájáról: Professzionális, ahová 5-10 képből álló portfólióval lehet nevezni tíz kategóriában; Nyílt, ahol a világ legjobb képeit díjazzák tíz kategóriában, Ifjúsági, ahol 12-19 éves fiatal tehetségek versenyezhetnek egy-egy képpel, és a Diák, ami a világ bármely pontjáról jelentkező fotográfia szakos hallgatók számára nyitott. A Nemzeti Díjjal pedig egy-egy ország tehetséges fotósait ismerik el.

A 2019-es verseny két új kategóriával bővül a Professzionális versenyben: Tematikus és Dokumentum néven. A Tematikus kategórián belül egy konkrét témában értékelik a fotósok portfólióit. A kategória idén az „Identitás” témájával indul. A Dokumentum kategóriában szintén portfóliókkal lehet nevezni egy kiválasztott téma tényszerű megközelítésével, a napi problémák és hírek részletesebb bemutatásával. Az új kategóriák célja, hogy továbbra is felkeltse a kortárs fotográfusok lehető legszélesebb táborának érdeklődését.

A Nyílt pályázaton belül lesz egy új Kreatív kategória, amelynek támogató partnere a Culture Trip és az Eurostar is.

Sony Grant:
A 2016-ban elindított Sony Grant Támogatói Program a verseny korábbi díjazottjainak biztosít további lehetőségeket újabb munkák elkészítésére és azok bemutatására, valamint arra, hogy a verseny után is folytatódjon együttműködésük a Sony-val. A támogatottakat a Sony* választja ki a Professzionális és a Diák kategóriák nyertes és shortlistes alkotóiból.

A 2018-as Sony Grant kihirdetett díjazottjai: Alys Tomlinson (UK), Luca Locatelli (Olaszország), Tom Oldham (UK) és Gárdi Balázs (Magyarország). Ők egyenként 7000 dolláros támogatásban részesülnek, amelyből jövőre saját projekt születhet. Ezeket a képeket a 2019-es Sony World Photography Awards londoni, Somerset House-ban megrendezett kiállításán mutatják majd be.

A 2018-as Sony Grant díjazottjai a Diák kategóriában: Morgan Mulholland (Dél-Afrika), Anshul Mehrotra (India) és Cao Hongmei (Kína). Mindhárom diák 3500 dolláros támogatást kap egy közös projekt létrehozására, amelynek témáját a Sony és a World Photography Organisation határozza meg. A projekt során született alkotásokat szintén kiállítják Londonban.

A 2019-es Sony World Photography Awards pályázatra is meghirdették a győztes és a shortlistes alkotóknak odaítélendő Sony Grant támogatást.

A 2017-es Sony Grant díjazottak – Frederik Buyckx, George Mayer, Yuan Peng és Will Burrard-Lucas, valamint a Diák kategóriában Sarah Schrimpf, Tatsuki Katayama és Shravya Kag – új képei a www.worldphoto.org/press oldalon tekinthetők meg.

*Sony Imaging Products & Solutions Inc
2019-es díjak és nevezési határidők:
A nevezési határidő a Diák versenyben 2018. november 30., a Nyílt és az Ifjúsági versenyekben 2019. január 4. és a Professzionális versenyben 2019. január 11. További információk és az egyes kategóriák részletes leírása a www.worldphoto.org/swpa oldalon található.

A Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák pályázatok győztesei Sony digitális képalkotó eszközöket kapnak. Az Év fotósa díjazottja emellett még 25.000 dolláros, a Nyílt kategória összetett nyertese pedig 5000 dolláros pénzdíjban részesül. A kategórianyertes és a döntőbe jutott képeket a Sony World Photography Awards Kiállításon mutatják be, amit Londonban rendeznek, majd elviszik a világ számos pontjára. A nyertes képek a verseny évente kiadott évkönyvében is láthatóak lesznek.