Mit kíván a fotós nemzet?

0

A Samsung egy nemrégen tartott prezentációjában bemutatta a Planet5D által készített felmérés eredményeit is. Íme, ezeket szeretné a többség:

Samsung_sensor_slide_1
Még mielőtt rátérnénk az eredményekre, előre leszögezhető, hogy a kutatás szokás szerint csak egy szűk mintavétellel dolgozott, így nem feltétlenül tekinthető teljes pontosságúnak, ráadásul földrajzilag is egy régióra korlátozódott. Ennek ellenére reprezentatívnak tekinthetjük a mintát, hiszen a fotózás és a technológiai igények nem régió és nem pénztárca függőek. Igények márpedig vannak, méghozzá főként az alacsonyabb képzajban és a jobb (magasabb) érzékenységben. A válaszadók több, mint 50%-a ugyanis úgy nyilatkozott, hogy kevés fényben is szeretnek fotózni, harmaduk pedig úgy vélekedik, hogy a következő gépük kiválasztásánál fontos szempont lesz a kis fényben történő jobb minőségű fotózás lehetősége. Természetesen igen sokan, a válaszadók 55%-a szeretne nagyobb dinamika átfogást (vajon a 45%-uk miket fotózik, hogy még nem csúszott bele a kiégés problémájába?), ami alapvetően nem is meglepő (inkább csak a relatív kis arány). Emellett azonban 33% szeretné elfelejteni a mozgó témák filmezésekor zavaró hatást keltő rolling shuttert, s szeretnének inkább global shuttert a szenzorra. Fontosnak tartják még a 4k felvétel lehetőségét, a 10 bites színmélységet videózásnál is. A válaszadók közel negyede szeretne 120 kép/mp-es frissítésű FullHD videózást, amely lehetővé tenné a ma divatos, filmen belüli slow-motion effekt létrehozását. Kicsivel több, mint 21% azonban nem elégedne meg a 4×-es lassítás lehetőségével, ők 240 kép/mp-es frissítést szeretnének FullHD felbontásnál (az persze nem volt kérdés, hogy erre milyen összeget volnának hajlandók szánni 😉 ). Samsung_sensor_slide_1 Samsung_sensor_slide_2 Samsung_sensor_slide_3 Egy biztos: a fejlődés folyamatos. S nem csak a Samsung lép egyik lépcsőfokról a másikra, s halad előre a hátsó megvilágítású (BSI) és az ISO CeLL fejlesztésével, de a vezető Sony mérnökei is igen ügyesen dolgoznak, talán elég, ha csak a világ első BSI fullframe szenzort, vagy a szintén világelső 1″ típuső rétegelt (stacked), igen nagy sebességű szenzorát említem, ez utóbbinál ráadásul a global shutter okozta jello-effekt sem észlelhető a gyors kiolvasásnak köszönhetően (a megoldást a Sony Anti Distortion Shutternek nevezi).