Bemutatás
Az Alpha rendszer bevezetésekor hozta forgalomba 75-300 mm-es zoomobjektívét a Sony, amely az ezredfordulón megjelent Minolta előd hagyományaira épít. A külalak és a belbecs szinte teljesen megegyezik a két objektívnél, bár tesztünk alanya azért jellegzetes „alfás” jegyeket hordoz. A 13 lencsetagot 10 csoportba rendezték, a 4×-es zoomátfogástól pedig 21-5 fokos látószögtartományt várhatunk. APS-C szenzoros gépeken 112,5-450 mm-nek megfelelő látószöget kapunk, de persze kisfilmes fényképezőgépeken is használhatjuk az optikát.
Nem titok, hogy a 70-300mm körüli zoomok szinte kivétel nélkül a kezdő felhasználók tömegeit célozzák meg, akik viszonylag olcsón szeretnének nagyobb teleobjektívhez jutni. A 300mm-es végállás csábító, de persze együtt jár az általában gyengébb, vagy átlagos építési minőséggel és a gyenge fényviszonyok között már kevésbé használható fényerővel, csakúgy, mint tesztünk F4,5-5,6 fényerejű alanyánál.
Az objektívhez egy viszonylag nagy, kör alakú napellenző jár, mely jó védelmet nyújt a becsillanás ellen. A frontlencse előtti szűrőmenetre 55 mm-es – vagyis viszonylag kicsi – szűrőket csavarhatunk.
Használati tapasztalatok
Közepes építési minőséget kapunk ettől a fémbajonettes, műanyag házas objektívtől. A drágább Sony optikákra jellemző távolság-, és mélységélesség skála itt most hiányzik, és a kapcsolókat, AF rögzítő gombokat is nélkülöznünk kell a puritán külsőről. Van viszont egy kissé „műanyagos” járású, méretes zoomgyűrűnk az objektív közepén, mely sűrűn bordázott, gumiborítást kapott és a fontosabb gyújtótávolság értékeket (75, 100, 135, 200, 300) jelölték rajta. A gyűrű jobbra fordítható, kb. 90 fokos tartományon belül.
Az objektív legelejére helyezték a szintén bordázott, de puha gumiborítás helyett teljesen műanyagból készült fókuszgyűrűt. A zoom és élességállítás használatakor a belső tubus kb. 6 cm-re nyúlik ki a házból, 18 cm-re növelve az optika eredeti hosszát. Az AF bekapcsolásával a fókuszgyűrű nem használható. Maga az AF motor még egy hagyományos darab közepesen hangos működéssel, mely 0,7 mp alatt fordítja egyik végállásból a másikba az objektívet.
Az optika belsejében 7 lamellás íriszt találunk, melyek a kellemesebb háttérelmosás érdekében lekerekített szélűek.
Színhiba
Bár a külső felvételeknél nem tapasztaltunk erős színhibát 75 mm-nél, belső tesztképeinken még a kép közepén is erős kékes elszíneződés jelentkezett. Szerencsére rekeszeléssel a jelenség szépen orvosolható, de a gyújtótávolság enyhe növelése is segíthet, mivel 100-150mm körül nyitva és szűkebb rekesszel is legfeljebb közepes kromatikus aberrációt tapasztaltunk, de volt, hogy alig látható mértékűre sikerült redukálni. 200 mm fölött már újra problémás az objektív, rekeszelve is felfedezhető a színhiba, akár a kép közepén is. A 300 mm-es végállás adta a legerősebb kromatikus aberrációt, ami szűkebb rekesznél is jól láthatóan jelen volt a képen.
Geometriai torzítás
Ezen a téren jól eredményt kaptunk a Sony 75-300 mm-től. 75 mm-nél 0,46% körüli hordótorzítást produkált, ami kb. 100 mm környékén válik torzítás mentessé és 150 mm-re átfordul 0,3%-os párnatorzítássá. Nagyobb gyújtótávolságoknál az eddig sem túl erős hibajelenség lassan apad, kb. 0,2%-ig.
Geometriai torzítás
hordótorzítás: 0,46%
párnatorzítás: 0,3%
párnatorzítás: 0,25%
párnatorzítás: 0,2%
Makró
75 mm-en kb. 1:4,2, a végállásban viszont 1:3,7 körüli leképezési arányt várhatunk az objektívtől, a közelpont pedig 150 cm. Méréseink 300 mm-en 96 x 64 mm-es lefedett területet mutattak, ami nagyjából 1:4 leképezési aránynak felel meg.
Bár nem kimondottan makró objektív ez a közepes érték megfelelő lenne, ha az említett gyújtótávolság nem produkálna a képközépen is meglehetősen lágy, a széleken pedig határozottam mosott képet. Mindezt tetézi, hogy homogén háttérnél a sarkokban kissé zavaró sötétedés látható. Szóval használhatjuk közelfényképezésre, de cseppet sem ez az ideális objektív erre a feladatra.
Peremsötétedés
Jó és közepes teljesítményt nyújt az objektív ezen a területen, a gyújtótávolság függvényében. A legerősebb képsarki sötétedést (kb. 13-14%-o!) a két végállásban mértük. Rekeszelve ez már jó szintre, nagyjából 4-7%-ra csökken. 150 mm-nél még nyitva is kevéssé látható a 4%-os képsarki sötétedés, rekeszelve viszont szinte észrevétlen. Hasonló a helyzet 230 mm-en is, ahol nyitva 8,4, rekeszelve csak 2% volt a veszteség.
Peremsötétedés
Képminőség
Ha a felbontást vesszük alapul, a 100-150mm környéki tartomány adja a legjobb részleteket, de 75 mm-nél is jó képminőséget kapunk, bár itt a szélek nyitva elég lágyak. Ismét a 200 mm fölötti gyújtótávolságok jelentik a gyenge láncszemet. A képközép 230 mm-nél még jó felbontást mutat, az szélek enyhén lágyulnak, 300 mm-nél viszont középen és főleg a széleken lágy rajzot kaptunk.
Kontraszt tekintetében is hasonló a helyzet 75-200mm között, meglepően életteli színeket és kontrasztot kaptunk, fölötte viszont már romlott a helyzet és 300 mm-nél már több képen szembetűnő volt a fátyolosság.
Az életlen területek elmosása a lekerekített lamelláknak köszönhetően, meglepően jó. Azért egy erre kiélezett portréobjektívvel nem veheti fel a versenyt, de a hasonló kategóriájú konkurenciával annál inkább.
Értékelés
Bár a Sony 75-300 mm-es objektíve viszonylag új kiadás, már egy gyorsabb (SSM) fókuszmotoros, 70-300 mm-es utódot is kínál a gyártó, melyet persze drágábban vásárolhatunk meg. Tesztünk alanya azoknak ajánlható, akik viszonylag olcsón szeretnének nagyobb teleobjektívet és nem számít nekik az építési minőség, a fényerő, vagy a gyorsaság. A 220 eurós árért egy közepes kivitelű és 200 mm-ig jól képminőségű zoomoptikát kapunk, mely nem marad el a hasonló konkurens termékektől. 300mm-en is nyugodtan használhatjuk, hiszen megfelelő körülmények között (főleg napos időben) elfogadható képminőséget nyújt.
Az ilyen objektívek igazi tanulózoomok. Két okból is, mivel egyrészt megtanítanak bennünket a nagy gyújtótávolság használatának körülményeire, másrészt arra, hogy az extra fényerő és nagyítás sajnos komolyabb anyagi áldozatokkal jár.
