Hibrid rendszer a Samsungtól

0

A tavalyi Olympus/Panasonic „nagybejelentés”, a Micro Four-Third rendszer után, a Samsung is előállt a maga variációjával. A készülő új rendszerről néhány dolgot már előzetesen is tudni lehetett, ugyanis a cég már ősszel megszellőztette az érkezését.

A PMA-n most bejelentett és bemutatott rendszer első képviselője még csak egy mintadarab, így részletes technikai információkkal ezúttal sem szolgálhatunk. Annyi viszont biztos, hogy a Samsung NX névre keresztelt sorozat a DSLR-ek képminőségét kívánja ötvözni a kompaktok hordozhatóságával.

Ebből a szériából is kihagyták a tükörreflexes fényképezőgépekre jellemző tükrös/prizmás keresőt, amit EVF-el, vagyis elektronikus keresővel helyettesítettek. A szenzorméret viszont sokszorosan meghaladja a kompaktokét, mivel a DSLR-ekre jellemző APS-C méretet választotta a gyártó. A tükör eltávolításával kb. 60%-al csökkentették az objektív-érzékelő távolságot. Az előzetes hírek szerint a Samsung a DSLR készülékeinél is bevált Pentax K-bajonettet használná az NX rendszeren. Ezt még nem erősítette meg a gyártó, de a gépek ugyanúgy cserélhető objektívesek lesznek, mint a tükörreflexes modellek és a kompaktokhoz hasonlóan könnyen megoldható rajtuk az élőképes kereső használata is.

A gyártó szerint 2012-re az ehhez hasonló hibrid gépek akár a teljes digitális fényképezőgép piac 20%-át is lefedhetik.

Az első modell tényleges bejelentése 2009 második felében várható.