Távmérős tyúklépés: Epson R-D1x

0

A néhány éve – de még mai is – különlegességnek számító digitális, távmérős (DRF) fényképezőgép piac úttörője volt az Epson R-D1, melyet egy év múltán követett utódja az R-D1s, most pedig az R-D1x modell. A megújulás persze csak részben igaz, hiszen néhány „apróbb” változást leszámítva ugyanazt a gépet kapjuk, mint akár az első modell esetében.

A készülékben ugyanaz a 6,1 megapixeles, APS-C méretű CCD szenzor dolgozik, melynek pontos mérete 23,7 x 15,6 mm. A bajonett továbbra is a Leica-M sorozatú objektívek fogadására képes, melyeket természetesen csak kézi élességállítással használhatunk a vázon. A digitális vonalon kuriózumnak számító, távmérős kereső 1x nagyítású, a hátsó LCD viszont nagyobb lett, 2,5” képátlóval, 230 000 pixellel és 8 fokozatú világosság állítással.

A DSLR-eknél jelenleg divatos videó, élőkép, vagy stabilizátor funkciókat ennél a modellnél hiába is keresnénk. Az R-D1x csak kialakításában, de kezelésében is az évtizedekkel ezelőtti távmérős vázakat idézi. A gép fénymérője 1-19 Fé között dolgozik, a záridőt és rekeszt pedig manuálisan állíthatjuk. A digitális belső viszont lehetőséget kínál az érzékenység ISO200-1600 közötti állítására, egyedi képeffektusok, témamódok beállítására, vagy akár a fehéregyensúly kézi beszabályozására.

A gép a nagyobb LCD mellett csupán két újdonságot kapott. Az egyik az SDHC kártyák támogatása, melyeknél akár 32 GB-os darabokat is használhatunk, a másik pedig az opcionálisan illeszthető akkutartó markolat.

A távmérős Epson R-D1x megjelenésének árnyoldala, hogy a gyártó egyelőre csak Japán forgalmazásra szánja a készüléket.

A készülék főbb tulajdonságai:

  • Távmérős kereső, 1x nagyítással
  • 6,1 megapixeles, APS-C szenzor
  • Cserélhető objektívek
  • Leica-M objektívszéria támogatása
  • Teljes manualitás
  • JPEG és RAW fájlformátum
  • ISO200-1600 érzékenység
  • 2,5” LCD kijelző (230 000 képpont)
  • SD/SDHC memóriák támogatása
  • Opcionális akkutartó markolat