Újraindulnak a Nikon üzemek

0

A Nikon újabb sajtóanyagot adott ki a március 11-én bekövetkezett japán földrengés utóhatásaival kapcsolatban. Ez alapján a gyáraik nagy részében már újraindult a termelés. Az objektíveket gyártó Tochigi üzem például múlt hét péntek óta dolgozik. A gyárak termelési kapacitása azonban még nem olyan ütemű, mint korábban, hiszen több helyen kisebb javításokat kell elvégezni, illetve alkalmi áramkimaradások és időleges alkatrész gondok is lassítják a munkát.

A Nikon legsúlyosabban sérült gyáregysége a Sendai, a tervek szerint egy héten belül megkezdi a termelést. Ebben az üzemben készülnek a Nikon profi SLR fényképezőgépei.

Bár a múlt héten megjelent sajtóanyagokban a cég személyi sérülésekről nem tett említést, az új közlemény sajnos egy alkalmazottjuk halálhíréről számol be. Kitér továbbá arra is, hogy három további, Natoriban dolgozó munkatársukat jelenleg is eltűntként keresik.