Sony Alpha NEX-6

0

A pár hete bejelentett NEX-5R után most itt a NEX-6, mely a hiányzó láncszem az apró 5-ös és a csúcsot jelentő 7-es modell között, nagyjából mindezek kevert képességeivel. Főbb tulajdonságait, mint például a 16,1 megapixeles Exmor APS HD CMOS szenzorát, vagy a hibrid AF rendszerét a NEX-5R-től örökölte a gép, viszont a külseje, fejlettebb kezelése és OLED elektronikus keresője a NEX-7-et idézik. Az EVF kereső mellett egy dönthető 921 ezer képpontos LCD segíti a fotós munkáját.

Az érzékenység ISO100 és 25600 között szabályozható, az említett AF rendszer pedig 99 pontos fázisérzékelős és 25 pontos kontraszt alapú élességállítást kínál. A hibrid autofókusz egyelőre 4 db E-bajonettes objektív támogatja (lásd a lenti sajtóközleményben), de a jövőben kiadott szoftverfrissítésekkel a sor tovább bővül majd.

A gyors fényképezőgépen akár 10 kép/mp-es sorozatot is beállíthatunk, videofelvételnél pedig Full HD felbontásban dolgozhatunk az AVCHD 2.0 szabvány szerinti 50 vagy 60 képkocka/mp-es frissítéssel.

Viszonylag kis mérete ellenére ebben a készülékben is kapunk egy felnyíló vakut, 6-os kulcsszámmal, és dupla kártyafoglalatot Memory Stick és bármilyen SD kártya részére.
Fontos megemlíteni, hogy a gépre vakupapucs is került, mely immár a középpontos érintkezőjű vakukat és kioldókat is támogatja, de a Multi Interface megoldásnak köszönhetően TTL vakuzásra is használható.

Az extrák sorát beépített Wi-Fi kapcsolat teszi teljessé. A gépváz novemberben kerülhet forgalomba, kb. 850 dolláros nyitóáron. Az új 16-50mm-es objektívvel együtt 1000 dollár környékén kínálják.

A NEX sorozat E-bajonettes objektíveket használ, melyekből most három újat kapunk. Egy 16-50mm-es alapzoomot F3.5-5.6 fényerővel, optikai stabilizátorral, és videózásra kifejlesztett zoomállító (Power Zoom) karral. Egy nagy fényerejű (1:1,8) 35mm-es fixet, mely szintén kapott stabilizátort, és egy 10-18mm-es (ezen a rendszeren 15-27mm ekv.) ultra nagy látószögű zoomot ED lencsetaggal, és persze itt is az elmaradhatatlan rázkódáscsökkentéssel.

A Sony Alpha NEX-6 főbb tulajdonságai:

  • APS-C CMOS szenzor
  • 16,1 megapixeles felbontás
  • BiONZ feldolgozórendszer
  • Hibrid AF rendszer
  • ISO100-25600 érzékenység
  • Full HD (1080p/AVCHD 2.0) videó, akár 60 kép/mp sebességgel
  • 10 kép/mp-es sorozat teljesítmény
  • HDMI kimenet
  • XGA OLED Tru-Finder elektronikus kereső
  • Dönthető 3″os LCD kijelző, 921 ezer képponttal
  • Beépített vaku (6-os kulcsszám)
  • Vakupapucs TTL, vagy középpontos érintkezőjű vakuknak és vakukioldóknak
  • Integrált Wi-Fi
  • Lítium-ion akkumulátor (270-360 kép egy töltéssel)
  • Dupla kártyafoglalat

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megjelent a Sony NEX-6

DSLR képességeket nyújtó zsebméretű kompakt kamera

A fényképezés világában a kicsi nem azonos a kevéssel. A most bemutatott Sony NEX-6 cserélhető objektíves kompakt fényképezőgép a tükörreflexesekre jellemző képminőséget, kezelhetőséget és technikai tulajdonságokat sorakoztat fel – zsebméretben.

Az E bajonettes objektívek egyre növekvő választékának köszönhetően a Sony NEX sorozatából egyre több elhivatott, korábban csak tükörreflexes gépeket használó fotós választ második fényképezőgépet. Ezek a cserélhető objektíves kompakt gépek könnyen hordozhatóak, nagyméretű APS-C szenzorjuk mégis kiemelkedő képminőséget nyújt, így ideális választást jelentenek azok számára is, akik most kezdenek el komolyabban foglalkozni a fotózással.

A Sony NEX-6 fényképezőgépbe bekerültek a nemrég bejelentett NEX-5R technikai újításai: a gyors hibrid autófókusz rendszer, a vezeték nélküli képességek és annak lehetősége, hogy alkalmazások letöltésével szabjuk testre a gépet.

A komoly fotósok érdekeit szem előtt tartva a Sony ugyanazt a precíz elektronikus keresőt építette a vázba, mint a sorozat zászlóshajóját jelentő NEX-7-be, és a két gép tükörreflexes stílusú ergonómiája is azonos.

A gép lelke a nagyméretű Exmor™ APS HD CMOS szenzor, mely 16,1 megapixeles felbontást és Full HD videófelvételi képességeket kínál tükörreflexes képminőségben. A BIONZ processzorral társítva hibátlan, alacsony zajjal rendelkező képeket rögzít még gyengén megvilágított belső terekben is, ISO 25600 érték mellett.

A gyors hibrid autófókusz rendszer kombinálja a fázis- és a kontrasztérzékelős fókuszt, így a gép gyakorlatilag minden helyzetben tartani tudja az élességet. Mialatt a fázisérzékelő fókuszrendszer gyorsan meghatározza a tárgy távolságát, a kontrasztérzékelő finoman teljesen pontosra állítja az élességet. Ez lehetővé teszi, hogy rendkívül gyors élességállítás mellett a gyors akciókat másodpercenkénti 10 kép sebességgel rögzítsük.

A hibrid autofókuszt már támogatják a következő objektívek: E 18-55mm F3.5-5.6 OSS; E 55-210mm F4-6.3 OSS; E 18-200mm F3.5-6.3 OSS; E 24mm F1.8ZA Sonnar T*, de a kompatibilis objektívek száma firmware-frissítésekkel fog tovább bővülni.

A NEX-7-hez hasonlóan a precíz komponálás és fókuszálás érdekében a NEX-6 XGA felbontású OLED Tru-Finder™ elektronikus keresőt kapott, mely olyan részletgazdag, kontrasztos képet biztosít 100%-os lefedettség mellett, mely méltó versenytársa a professzionális optikai keresőknek. A képek keretezését a keresőre vetített rács és a digitális vízszintmérő segíti.

Mindezt 7,5 centiméter átlójú Xtra Fine LCD panel egészíti ki, melyet 90 fokban felfelé és 45 fokban lefelé hajtható ki. Az LCD panel tükröződések nélkül nyújt kontrasztos, részletes képet, és lehetővé teszi a kompozíciót még napfényben is.

Kis méretei ellenére a NEX-6 kezelése azonnal könnyű a tükörreflexes gépekhez szokott fotósok számára. A gép tetején jól elhelyezett tárcsa segítségével gyorsan lehet váltani a P/A/S/M felvételi módok és a pásztázó panoráma között, ahogyan ez a nagyobb gépeken megszokott. Ehhez alulról csatlakozik egy nagyobb kontroll tárcsa és egy gép hátoldalán elhelyezett harmadik tárcsa az expozíció, az ISO érték, a fehéregyensúly és más paraméterek finombeállítására.

A magasabb kategóriát képviselő A bajonettes kameráktól a gép megörökölte a Quck Navi interfészt, mely lehetővé teszi a beállítások könnyű változtatását úgy, hogy a szemünkkel folyamatosan a keresőbe nézünk.

A full HD filmfelvételt segíti az új Auto Slow Shutter (automatikus lassú zár) funkció, ami élettelibbé teszi a gyenge fényben készült klipeket. A fényképező sötét beltérben készült vagy éjszakai felvételek esetében automatikusan lassabb záridőt állít be, hogy megnövelje a fényerőt.

A NEX-5R-hez hasonlóan az integrált WiFi lehetővé teszi a képek és a videók egyszerű küldését az ingyenes PlayMemories Mobile alkalmazást futtató mobiltelefonokra és tabletekre. A képeket emellett továbbíthatjuk PC-re és a DLNA szabvánnyal kompatibilis televíziókra is. A letölthető PlayMemories alkalmazások segítségével lehetőség nyílik a kamera képességeinek fejlesztésére is. Már a megjelenés napjától elérhetőek a Picture Effect+, a Bracket Pro, a Multi Frame NR, a Smart Remote Control és a Direct Upload alkalmazások, és még továbbiak várhatók.

A mindig rendelkezésre álló beépített felugró vaku mellett a Multi Interface vakupapucs segítségével külső fényforrást is csatlakoztathatunk a fényképezőgéphez.

Új E bajonettes objektívek

A NEX sorozathoz elérhető objektívek választékát a Sony három új taggal bővítette.

A SELP1650 egy elképesztően könnyű, kompakt 16-50 mm gyújtótávolságú F3.5-5.6 fényerejű zoom objektív beépített Optical SteadyShot rázkódáscsillapítással. Az objektív csupán 29,9 mm hosszú teljesen kinyújtózva, ami ideális utazótárssá teszi. A kétfunkciós állítógyűrű segítségével mind a nagyítást, mind a manuális fókuszt szabályozhatjuk a választott működési módnak megfelelően. Manuális fókusz módban az élességet szabályozza, autófókusz módban pedig lehetővé teszi a gyors, finom nagyítást kis kézmozdulatokkal, ami különösen jól használhatóvá teszi videózásra.

A SEL35F18 egy 35 mm-es fix gyújtótávolságú prémium objektív F1.8 fényerővel és Optical SteadyShot rázkódáscsillapítással. Akár portrékat készítünk, akár utcai fotókat vagy videófelvételeket, mindig kiváló élességet és tisztaságot nyújt gyönyörű bokeh hatás mellett, formatervezésének köszönhetően pedig egyszerűen kezelhető és könnyen hordozható.

A SEL1018 egy kiváló minőségű alacsony törésmutatójú (ED – Extra-low Dispersion) lencsével csökkenti a kromatikus aberráció mértékét. A 10-18 mm-es gyújtótávolságnak köszönhetően extra széles látószöggel rendelkező objektív F4 értékű maximális fényerőt és Optical SteadyShot rázkódáscsillapítást kínál. Ideális tájképekhez és belső terek fotózásához, a legszélesebb látószögre állítva drámai hatást érhetünk el.

Új kiegészítők a NEX-6-hoz

A puha bőrből készült, stílusos LCS-ELC6 tokot kifejezetten a NEX-6-hoz és a csatlakoztatott SELP1650 vagy SEL16F28 objektívekhez tervezték. Az LCD panel akkor is kihajtható, ha a gép a tokban van, és az állványhoz való rögzítés sem jelent gondot.

Az LCS-EJA puha hordtok minden E bajonettes alfa fényképezőgéphez használható, és ideális a SELP1650 és a SEL16F28 objektívekhez. A belső zsebekben tárolható az objektív sapkája és a tartalék memóriakártya.

A Sony NEX-6 november közepétől érhető el az európai boltokban.