Negyed óra a diffrakcióról

0
319

Steve Perry videója a fényelhajlásról.

Ha nem csak gombot szeretnél nyomkodni, hanem érdekel a fotózás fizikája is és a lehető legtöbbet szeretnéd kihozni a gépedből, akkor ismerned kell a diffrakció és a sweetpoint fogalmát. Középiskolában fizika órán megtanulhattuk, hogy a fény kétféle módon képes viselkedni, hullámként és részecskeként. Amikor energiát hordoz, akkor a részecske tulajdonsága érvényesül, ilyenkor beszélünk fotonokról. Amikor azonban az optikai tulajdonságokat kutatjuk, akkor a fény hullám tulajdonságait vizsgáljuk.

A fotózást annak köszönhetjük, hogy a fény különböző sebességekkel terjed a különböző anyagokban, így két eltérő anyag határán fénytörés történik. Ez az alapja az optikai lencsék “működésének”. A fényelhajlás azonban lehet káros is, amikor az objektíven belüli rekesz apró mérete miatt történik mindez.

Pontosabban fogalmazva fényelhajlás mindig történik egy-egy élesen végződő tárgy szélei mentén. De ha mindez egy kis átmérőjű rekesznél történik, akkor az arányok megváltoznak: azaz a fényelhajlás mértéke a nem elhajlott fény mennyiségéhez képest magasabb lesz. Emiatt szokás azt a bevett gyakorlati tapasztalatot alkalmazni a tükörreflexes gépeknél, hogy F8-nál szűkebb blendét csak akkor használunk, ha arra feltétlenül szükség van a hosszabb záridő (vagy a nagyobb mélységélesség) elérése miatt. A kisebb szenzoros, pl. mikro NégyHarmados, vagy kompakt gépekhez tervezett objektívek esetében a diffrakció káros hatása már kisebb rekeszértéknél jelentkezik, így kompakt gép esetében F4-F5,6 között, mFT gépnél F7,1 környéke felett már jelentős a diffrakció okozta képlágyulás.

Ez azonban csak általános megfigyelés. Minden egyes objektívnek más és más az átlagos lencseátmérője és más a rekeszének mérete (valamint az sem azonos, hogy a rekesz hol helyezkedik el az optikai rendszerben, s ott milyen méretű a vetített kép).

Azt is tudjuk, hogy az objektív lencsetagjainak szélét nehéz ugyanolyan minőségben gyártani, mint a középső területeket, így különböző optikai hibák jelentkeznek (lásd kóma, szférikus aberráció). Ezek javarészt a lencsék külső részein jelentkezik erőteljesen, így ezek kiiktatásával, azaz a rekesz szűkítésével csökkenthető a hiba erőssége.

Mindezek miatt minden objektívnél más és más az a rekeszérték, ahol a legrészletesebben rajzol az optika. Fényerős, f/2 vagy f/2,8 fényerejű objektíveknél általában F5, vagy F5,6 közelében található ez a bizonyos sweetpoint, átlagos fényerejű objektív esetében F8 közelében. Legalábbis kisfilmes rendszerre tervezett objektív esetében.

Érdemes tehát tisztában lennünk azzal, hogy az általunk alkalmazott objektívek milyen rekesznyílás esetén rajzolják a legélesebb képet a szenzorunkra. Így például teljesen felesleges és szinte kerülendő is egy átlagos nagylátószögű objektívvel tájképet F10-nél szűkebb blendével készíteni, hiszen ennél szűkebb blende esetén a nagyobb mélységélesség jelentéktelen lesz (vélhetően úgyis a hiperfokális távolságnál messzebb lesz a fókuszpontunk), viszont a diffrakció miatt a készített kép lágyabb lesz, mint amilyen részletgazdagságú lehetne.

Az alábbi videóban Steve Perry tart előadást a diffrakcióról (ha esetleg a döglött macskák nemi életéről és a marslakók nemzeti valutájának elértéktelenedéséről is szó esik, én mosom kezeim, “megmondom az őszinteséget”, én nem néztem végig a videót 😉 ) Remélem azért érdekes és hasznos lesz!

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólás

Ezzel az e-maillel már van regisztráció ezen a site-on. Használd a Belépés funkciót vagy adj meg másikat.

Hibás felhasználónevet vagy jelszót adtál meg

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.