Három dolog biztos az életben…
Az adó, a halál, és az adatvesztés. Ez utóbbiról lesz most szó. Mit tegyünk ellene, hogyan előzhetjük meg, hogy féltve őrzött, jobbnál-jobb fotóink a merevlemezhalál vagy az optikai adathordozó öregedés áldozatai legyenek?
Több kulcsszó szerint kezdhetjük a csoportosítást.
Először is a terepen már hordozható tárolóra menthetjük a kártya tartalmát. Ez lehet biztonsági másolat, vagy csak a kevés memóriakártya kapacitás miatt. Ez utóbbi esetben adataink nem lesznek meg két helyen.
A fotózás után sokan a számítógépre másolják a kártya tartalmát, és ha minden átért, esetleg van már biztonsági másolat a számítógépen lévő kezdeti fileokból, csak akkor törlik, illetve formázzák a kártyát, szemben azokkal, akik áthelyezik a kártyáról a képeket.
Ezek után a különböző biztonsági mentési technológiákat sorolja fel a fotonlog bejegyzése.
Ezzel szemben Brian Auer az elveket fejti ki. Fontos a redundancia! Aztán az földrajzi elhelyezés. Csak, hogy a történelemből tanuljunk, okos dolog volt a World Trade Center egyik tornya adatainak a biztonsági másolatait a másik toronyban tartani (nem…). Tehát aki biztosra akar menni, az pl. amerikában béreljen tárhelyet valamelyik szolgáltatónál, és töltse fel az adatait. Állítólag “fillérekért” lehet ilyen szolgáltatást találni. Ha hardware-t választunk, keressünk megbízható winchestert, fordítsunk figyelmet, hogy belső merevlemezt vagy külső merevlemezt választunk, fontoljuk meg a RAID tömböt, vagy DVDt, esetleg online szolgáltatókat. Ne feledkezzünk meg a szoftverről sem, mert megkönnyítheti a dolgunkat a rendszerességgel kapcsolatban.
A fórumban már beszélgettünk erről a témáról. Most feltenném a Kedves Olvasóknak a kérdést, hogy ki hogyan védi meg a fotóit?
Rögtön válaszolok is saját kérdésemre:
Nekem a dokumentumaim, és a fényképeim belső RAID1-es rendszeren vannak, ami azt jelenti, hogy két winchesterre egyszerre írja ugyanazt a gép. Ha az egyik winchester meghibásodik, a másikon még a teljes állomány megvan. Amikor még DVD-re mentettem egy év képeit, két lemezre ugyanazt írtam, és az egyiket beküldtem édesapámmal a munkahelyére, mivel nálunk már volt kisebb lakástűz. Most gondolkodom, hogy az ő szerverükbe veszek egy winchestert, és mivel az állandóan be van kapcsolva fix IP címmel, arra a winchesterre csinálok rendszeres backupot, így fizikailag két helyen vannak meg a fontos dolgaim. Persze lehet, hogy ez már beteges, de ez lenne számomra az a megoldás, ami megnyugtató és relatív kevéssé költséges.
2009. január 18. at 10:51
Én nem vagyok ennyire “beteges”, mint ahogy te írtad. ;) Kidolgozás előtt a képeket 2 wincsin tárolom, feldolgozáskor csak az egyikkel dolgozom, aztán a kész fájlokkal felülírom a másik helyet. Mindig a tiff formátum a végső késztermék, ebből bármikor konvertálható jpg. A tiff képeket DVD-RAM lemezre mentem, amikor egy betelik, írok belőle egy sima DVD-t. (Volt már úgy, hogy 1 év múlva erről nem tudtam kiolvasni fájlokat, de a DVD-RAM-on minden megvolt) Családi képekből a legjobbakat előhívatom 13×18-as papírra, mert azért valljuk be, úgy az igazi. ;) Tájképekkel, makrókkal szintén ezt teszem: lbumba kerülnek. A wincsiről csak ezután törlök. Szerintem nem kell túlzásba esni a biztonsággal kapcsolatban, mert nincs 100%-os megolás. Minden wincsi besülhet, a szerver leéghet, a ház összedőlhet, és végső soron a bolygó is megsemmisülhet. ;)
2009. január 18. at 12:49
Én meg rohadt lusta és figyelmetlen vagyok, tanulság a blog.
A nyers fotókat tárolom az egyik winyón, feldolgozom és a készterméket egy másikon. Amikor már legózok minden egyes Mb-nyi helyért a winyón, erőt veszek magamon, és dvd-re mentek.
A másik, hogy soxor a malmozás miatt anélkül törlöm a nyerseket egyszerre folderként, hogy ellenőrizzem, mi van benne, mert néha véletlenül mégis odamentem a készt is. Így legalább egyszerre vesztem el mindkettőt.
Nem azért, de az összes Pulitzer díjjas képem így ment kárba, sajnos nem tudom bizonyítani, te Istenúgyse…;)
Na mindezt hívják amatőrizmusnak és láma(t)enyészetnek.
2009. január 18. at 13:26
Mostanság épp azon filózok, hogy törlöm az archivumot, nem azon, hogy mi módon őrizgessem.
Egyébként eredetileg:
1. Gép belső diszkje
2. Külső, USB-s HDD
3. Ha már nem fér az USB-sre, akkor egy darab DVD (lehetőleg DVD-RAM)
Ennél több nem fér a paranoiámba.
Persze nem is munkahelyi anyagról van szó.
Ha lenne közte annyira fontos, akkor is inkább két példányban a belsőkön, mert a hardveres RAID megoldások nem védenek a file-rendszer sérülése ellen.
2009. január 18. at 16:37
Én meg felteszem a gépre, kiírom DVD-re oszt ennyi. A családi képekből hivasson az ember papírképet mert úgy az igazi. A negatívok ott vannak egy fiókban. Hogy egy helyen van minden? Ha leég a ház, nem hiszem hogy a fotóimmal fogok foglalkozni. Meg azt se hogy nyugottabban alszik egy ilyen eset után az aki 3 földrészen helyezi el a fotóit és pár napja hasznosnak tartotta a “Ismerd meg a felszerelésed!” bejegyzést…
2009. január 18. at 19:32
2 különböző Vinyóra és 2 DVD re vannak elmentve. De itthon tartom őket. Gondoltam már széfet bérelni, de még annyit nem hozott az üzlet, hogy megérje. Esetleg az egyik sorozatot bevihetem az üzletembe ennyi.
2009. január 18. at 19:34
Asszem én akkor a paranoidabb verzióba tartozom :) Képeim alapból winyón vannak, amiről másikra szoktam időnként backupot csinálni. Ezen kívül év végén a képeimet dvd-kre írom, amiből egy példány nálam van, egy példány anyumnál (közel), egy példány bátyámnál (szintén fotós, és az övéiből nálam is van), illetve egy példány egy kedves ismerősömnél. Tulajdonképp ez az egész azért indult el, mert meg akartam nekik mutatni a képeimet, és akkor szerintem jó ötlet kedves/közeli ismerősöknek odaadni az összes képet (akikben megbízom, hogy nem használják fel tudtom nélkül), és mellékesen belegondolva földrajzilag is három egymástól 20-30 km-re lévő helyen tárolom őket. Amúgy az ajándékozottnak nem feltétlenül kell tudni arról, hogy én tulajdonképp nagyrészt azért adom oda neki a képeimet, hogy legyen biztonsági másolatom, neki elég csak a kedves gesztust látni ;)
2009. január 18. at 23:12
A Reklámügynökségnél ahol dolgozom két szerverrel oldjuk meg ezt a dolgot. Az egyik a képtár ide csak a RAW-ok kerülnek. Heti bontásban. Ugyanerre a szerverre készül a RIP egy másik folderbe szintén heti bontásban ugyanolyan sorszámon. Végül ezekről készül egy másolat a munka szerverre ezeket a képeket dolgozzuk fel. Minden RAID ben több terra kapacitással. Ugyanezt használom otthon is kicsiben ami szerintem tökéletes megoldás. 2 db HD a gépben ugyanúgy külön a RAW-ok és a feldolgozásra váró képek. Végül ezekből készítek időnként egy külső HD-re biztonsági másoltatot amit csak arra az időre kapcsolok be. Amilyen gyorsan növekednek a HD-k méretei szerintem mindenkinek megéri 1-2 évente bőviteni és tovább arhiválni a képállományt.
2009. január 18. at 23:36
Én dvd-n, és 2 merevlemezen tárolom az adatokat. A raid tömbről viszont még nem hallottam. Nem tudnátok mondani egy boltot itthon, ahol be tudnék ilyet szerezni? gugliban csak leírásokat találtam róla…
köszi
2009. február 8. at 23:23
tomborbali: szinte minden számtech boltban árulnak (vagy be tudnak szerezni) olyan külső meghajtókat, amikbe 2 vagy több merevlemez tehető, és a doboz elektronikája képes ezeket tükrözve vagy egyéb módon redundánsan kezelni. A nagy bánatom ezekkel kapcsolatban, hogy látszólag irreálisan drágák. Az induló ár 40-50 ezer forint, de a komolyabb 4-5-6 winchesteres darabok ára akár 200-300 ezer forint környékére is felmehet. Otthonra nyilván elég 40-50 ezres, kis irodai (kisebb fotós stúdiók) alkalmazás esetén viszont ritkán ússzuk meg 200 ezer alatt. És ezek az árak a lemezeket még nem tartalmazzák. :(
2009. február 9. at 07:24
[...] Phill Price osztotta meg az ő munkafolyamatát, egészen a fényképek geotaggel való ellátásától, az importáláson keresztül (kulcsszavak, metadata…), az első válogatás és “okos gyűjtemények” (smart collection) készítéséig. Ezek után rátér a fényképek manipulására, újbóli metaadatok szerkesztésére, amiket a kész fotókhoz fűz. Majd jön az exportálás különböző fotómegosztó oldalakra, vízjelezés, blogolás és végül a biztonsági mentés, amiről már ejtettünk szót. [...]
2009. február 22. at 07:38
[...] Három dolog biztos az életben… [...]