A jövő héten, január 8-án nyíló PMA előtt máris kiszivárgott az első fényképezőgép néhány érdekes/érdemleges adata. A Samsung NX300 természetesen az APS-C szenzoros tükör nélküli cserélhető objektíves (MILC) fényképezőgépeket erősíti. Alapját az NX200 képezi, olyannyira, hogy felbontása is maradt 20,3 Mpixeles, legalábbis a The Phoblographer szerint. A hagyományos 2D fotózáson túlmenően 3D képek készítésére is alkalmas lesz. Videófelvételt természetesen FullHD felbontásban képes készíteni, ahogy elődje is. Élességállító rendszerét azonban úgy tűnik átalakították, mert a kontraszt alapú AF mellett fáziskülönbség alapú is került a gépbe (no persze hisszük ha látjuk, meg aztán láttunk mi már karón varjút 😉 ). A gép hátuljára felhajtható, érintésérzékeny AMOLED kijelző került, a képeket pedig akár WiFi-n is áttölthetjük. Részletek a jövő héten 😉 Forrás és kép: The Phoblographer
NÉPSZERŰ CIKKEK
Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai
Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén).
A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek.
Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.
Egy újabb példa a nagy sebességű vakuszinkron (HSS) előnyére
Manapság egyre több olyan stúdióvaku kerül piacra, amely nem csak akkumulátoros üzemeltetésével, de nagy sebességű vakuszinkronjával is lehetőséget kínál a kültéri fotózáshoz.
Mint ismeretes, a...
Egyes régi vintage objektívek radioaktív sugárzása tönkreteheti a képet?
Andrew Walker videójából megtudhatjuk, mi igaz abból, hogy a tórium-oxid bevonatos régi objektívek radióaktív sugárzása láthatóvá válik a fotón és tönkreteheti a képünket is.
Így javíthatod egyszerűen az erős torzítású, akár halszemmel készült fotókat
Jimmy McIntyre ismét egy hasznos Photoshop szolgáltatást mutat be nekünk, amely nem is olyan régen került bele a szoftverbe. Ha torzítás csökkentést...
Így fotózz üvegpoharat vagy italos palackot
Mindig is érdekelt, hogyan kell beállítani a fényeket ahhoz, hogy szép fotót készíthess üveg tárgyakról? Itt a megoldás! Üveg tárgyak fotózásánál két...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben