A japán DC.Watch lap interjújában Mr. Masaya Maeda, a Canon vezérigazgatója többek között a tükör nélküli cserélhető objektíves Canon rendszer, az EOS M jövőjéről beszélt. Az interjúból kiderül, hogy jövőre megjelenhet az első elektronikus keresővel rendelkező EOS M modell. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy ezek a fényképezőgépek a lehető legkisebb méretűek legyenek. Az EOS M gépek új generációja hibrid fókuszrendszerrel készül majd, amely mind állóképeknél, mind videófelvételnél hatékony és gyors élességállítást kínál majd. Új objektíveket is készül bejelenteni a Canon, amellyel a jelenlegi rendszerét bővítené. Tervek szerint egyébként félprofi, ha éppen nem profi MILC gép megjelenését sem tartja kizártnak Mr. Maeda. Az interjúban elhangzottak persze túl általánosak, szokás szerint pontos információkat mellőznek. Az új objektívek szükségességét nem csak a Canon, de a Canon EOS M rendszerrel szemezgetők is nagyon jól látják. A hibrid fókuszrendszer pedig nem a jövő, hanem már a jelen. Mindenesetre az azért pozitív, hogy a Canon nem tartja teljes mértékben mellékvágánynak a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépeket, s jövőre tényleg eljöhet egy komolyabb képességű masina is, új objektívekkel.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Heti Fortepan – 13.: Hipnózis a plébánián
Fotók a szocializmus alkonyán Pilisszentkereszten működő drogrehabilitációs táborból Urbán Tamás lencséjén keresztül.
Hosszú expozíció imitálása Photoshopban 2 perc alatt
Vannak helyzetek, amikor vagy nincs rá módunk, hogy akármilyen záridőt használjunk (pl. egy csónakból fotózunk), vagy utólag jövünk rá, hogy mennyivel jobb lenne a...
Ezért ne vedd komolyan a szabadalmakat!
Néhány pletyka oldalon időről-időre feltűnnek olyan bejegyzések, amelyek egy-egy neves gyártó szabadalmairól szólnak. Egy időben mi is megosztottuk ezeket, de a figyelmes Olvasónak feltűnhet,...
Augusztus 29. a Magyar Fotográfia Napja
2003 óta minden évben augusztus 29-én ünnepeljük a Magyar Fotográfia Napját. De tudod, hogy miért pont ezen a napon?
Talán sokan tudják, hogy augusztus 29-e...
Így csökkentsd jelentősen .PSD fájljaid méretét
Érdekel hogyan csökkentsd PDF fájljaid méretét? Itt a megoldás! Akár 30%-kal kisebb helyet igényelhetnek PSD fájljaid egy egyszerű trükkel. Vélhetően sokan tudják, hogy...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




