Külföldi fórumozók és a PocketWizard gyártója szerint komoly gondok vannak a Canon Speedlite 580 EX II vakuval. A Canon egyelőre hallgat. A sztori valahol ott kezdődött, hogy cirka 120-140 PocketWizard rádiós vakukioldó tulajdonos jelezte panaszát az LPA Design felé (a PocketWizard gyártója), miszerint a távkioldó tönkretette Canon Speedlite 580 EX II vakuját. Az LPA Design kivizsgálta a panaszokat, melyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy semmi gond nincs a PocketWizard kioldókkal, inkább magában a vakuban kell keresni a probléma gyökerét. A mintegy 19 oldalnyi PDF dokumentumból kihámozható, hogy a hiba az 580EX II-t PocketWizard kioldóval használók mindössze 1%-át érinti (azt, nem tudni, hogy az LPA Design milyen forrásból ismeri, hogy az általa értékesített vakukioldókat milyen vakuval használják). Ennek ellenére mélyre ható vizsgálatot indított a cég, melyet Giuseppe Petrucci, a vermont-i egyetem professzora vezet. A vizsgálat során kiderült, hogy a meghibásodott vakuk mindig teljes fényerőn villannak már el, vagyis a belső teljesítmény vezérlés megy tönkre. Ezt a belső IGBT tranzisztor hibája okozza. Az IGBT tranzisztor feladata egyébként, hogy leállítsa az áramtovábbítást, ha a szükséges fénymennyiséget már elérte a villanó. Ugyanúgy az IGBT dolgozik akkor is, amikor nagy sebességű szinkron módban (HSS – High Speed Sync) dolgozik a vaku. A megoldás lényege, hogy egy optikai szál segítségével vezetik vissza a vaku fényét, így valósítják meg a fénymérést. Az IGBT tranzisztor tönkremenetelében komoly szerepet játszik (vagy játszhat?) az a tény, hogy a meghibásodott vakuk esetében ívhúzás nyomát találták a vakucső és a hátsó, fémből készült reflektor között (a fém reflektoron maradtak olvadási nyomok, erről kép is látható a fent linkelt PDF dokumentumban). Ugyanakkor az is megállapításra került, hogy a hibás tranzisztor kicserélése után ismételt meghibásodás következett be, vagyis a tranzisztor kicserélése nem az okot szünteti meg, csak a tünetét. Ezzel szemben a vakufej cseréje megoldja a problémát, s az így javított vakuk már nem hibásodnak meg ismét. A Canon egyelőre nem reagált az LPA Design laboratóriumi tesztek alapján is alátámasztott vizsgálatára, de ha valóban a vaku tervezési hibája okozza a problémát, akkor a célszerű döntés az lenne, ha az 580EX II hibáját orvosolnák, esetleg a már megvásárolt vakukat visszahívnák. Ez rövid távon egyértelmű veszteséget okozna a japán gyártónak, hosszútávon viszont növelné a felé irányuló bizalmat.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Ne maradj le róla: Lumix akadémia, nem csak Panasonicosoknak
Ha érdekel a videózás, vagy csak szeretnéd érteni a V-Log, HLG, TimeCode, vagy az anamorfikus objektívek lényegét, akkor a Panasonicnál ehhez találsz egy remek oktató oldalt.
Így készíts lélegzetelállító asztropanorámát!
Bizonyára te is gyönyörködtél már a fantasztikus látványt nyújtó asztrotájképek továbbfejlesztésének számító asztropanorámákban. Ebből a videóból megtudhatod, hogyan lehet ilyet készíteni!
Így forgatnak a képszerkesztő programok
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a digitális képfeldolgozás igen komoly matematikára épül. Azt azonban nem is gondolnánk, hogy egy egyszerű forgatás is milyen komplex számításokat...
Fotós kvíz – teszteld a tudásod!
Szereted a kihívásokat? Kíváncsi vagy, mennyire vagy naprakész a fotós technikai tudásodban? Ez a rövid teszt segít feltérképezni, hol bővítheted még a tudásod!
A nagy sebességű vakuszinkron (HSS)
Egy készülő cikkünk kapcsán derült fény arra, hogy nálunk még nem jelent meg cikk a vakuszinkron idő okáról, illetve az emiatt szükséges nagy sebességű vakuszinkronról. Bár a fórumunkban már kiveséztük a témát, azt elég nehéz megtalálni, így szükségesnek éreztük, hogy egy könnyebben fellelhető cikkben is összefoglaljuk a tudnivalókat. Írásunkból a kezdők is megérthetik az okokat, a következményeket és az összefüggéseket.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





