Ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy érdekessé tegyék a semmit 😉 Kedvenc pletykaoldalainkon információk tekintetében néma csend van. Ennek ellenére próbálják pörgetni a dolgot, így szinte naponta írnak várható új gépekről, mint: A Panasonic 1-2 héten belül bejelentheti a DMC-G5-öt (adatokról szó nincs). No meg hogy a Sony talán valami überprofi HighEnd NEX-et (feltételezett NEX-9-et) jelent be a Photokina előtt (no és milyet? nem tudni!) Még mindig Sony: két új fullframe váz jöhet a következő 12 hónapban, talán A88 és A99 néven (persze érdekesebb infó erről sincs). Samsungról is pletykálkodnak, hogy hamarosan kijön az EX2-vel (állítólag tegnap 😉 ), amely f/1,4-es objektívvel szerelt kompakt. Ennyi. Canontól nagyon várják az első MILC-et, de persze konkrét infó erről sincs, csak a július 24-i dátumot lengetik, miszerint, majd akkor jön valami nagyon nagy bejelentés. Összességében tehát azt kell látnunk, hogy most senki nem tud semmit. Persze valamiről írni kell, hogy azt a látszatot keltsék, mintha milyen jól tájékozottak lennének 🙂 Ja, hogy mi miért írtunk akkor? Nos, ha még van valaki, akinek nem esett le a tantusz, lelövöm a poént: ezzel a posttal csak jeleztük, hogy figyelünk ám mi is és amint valami használható/értelmes/tartalmas infó lát napvilágot, azt megosztjuk ám Veletek, de az ilyen „lehet, hogy tegnap bejelentenek valamit, vagy talán a Photokina előtt jön majd az első négyharmad szenzoros középformátumú Samsung váz” típusú, semmi konkrétumot nem mondó hablatyokat, nos, inkább hanyagolnánk…
NÉPSZERŰ CIKKEK
Nem sikerül a finom átmenetű ecsetelés a Lightroomban?
Világosítanál a képed egy részén és ehhez a Lightroom módosító ecsetét használod, de nem lesz szép az eredmény? Imitt-amott kihagy pixeleket? A hiba oka...
A fotósok 10 legrosszabb rémálma
Minden szakmának megvannak a gyönyörűséges és az árnyoldalai is. Amikor a kőműves otthon hagyja a fandliját, az nagyjából olyan, mint amikor a fotós nem...
(Ön)portré ötletek – Nikon #CreateYourLight
A Nikon újabb videókat tett közzé, amelyből ezúttal a portré, illetve önporté készítés trükkjeit, érdekességeit tudhatjuk meg.
Mind az angol nyelvű Nikone Europe, mind a...
Automatikus torzítás korrekció az új objektíveknél
Arról bizonyára már sokan hallottak, hogy egyes fényképezőgépekben van lehetőség torzítás korrekciót bekapcsolni, de azt talán kevesen tudják, hogy bizonyos objektívek használatakor ez nem...
Villanó suli
Kezdő fotósként elég a fényképezőgéppel és az objektívvel kapcsolatos szakkifejezéseket bebiflázni, ha viszont különálló vaku vásárlására adja a fejét az ember, új fogalmakkal szembesül. A külső kisvakuk legfontosabb jellemzőit igyekeztünk összeszedni.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




