Címlap 2004

Archívum

Fényképezőgépek 60.000 Ft alatt

Bár van még 2 hét karácsonyig, a digitális fényképezőgép készletek kezdenek apadni. Persze az igazán jó árú gépek fogynak a leggyorsabban. Frissítettük a 60 ezer forintnál kevesebbért kapható gépek listáját. Ha ebben a kategóriában keres gépet, akkor érdemes még a hét végéig elintézni a vásárlást.

Röviden: ImpressCam Elite DSC 13 teszt

Az ImpressCam az árával hódít. Meg a képminőségével. Meg azzal, hogy ennyi pénzért ennyi szolgáltatást, ekkora zoomátfogást nem kínál talán egyetlen gyártó sem

Fényképezőgépek 90.000 és 125.000 Ft között

Áprilisi felmérésünk szerint olvasóink többsége 100 és 200 ezer forint között tervez digitális fényképezőgépre költeni. Ennek az árszegmensnek a legalján lévő gépeket gyűjtöttük össze egy csokorba. A listán sok olyan gép is szerepel, amiért néhány hónapja még közel 200 ezer forintot kellett fizetni.

Fényképezőgépek 60.000-90.000 Ft között

A múltkori cikkünkben a 60 ezer forint alatti gépeket néztük, most egy árkategóriával fentebb lépünk. Érdemes megnézni a listát, hiszen sok drága gép ára esett akkorát, hogy ma már ebben az árkategóriában szerepelnek.

Fényképezőgépek 60.000 Ft alatt

A karácsony közeledtével újra előtérbe kerül a fényképezőgép vásárlás ötlete. Nem csak azért, mert a fényképezőgép kiváló ajándék, de az ajándékbontást is meg kell örökíteni valamivel. Hogy időben elkészüljünk mindennel, mi már hetekkel ezelőtt nekiláttunk a tesztelésnek, így november végére remélhetőleg minden fényképezőgépet bemutathatunk. Másodjára a 60 és 90 ezer forint között kapható modelleket vettük szemügyre.

Kipróbáltuk: Sony DSC-V3 teszt

A Sony augusztus végén több új gépet jelentett be, melyek közül az egyik a korábban már részletesen bemutatott DSC-V1 utóda, a 7 Mpixeles DSC-V3. A kompakt, kis méretű gép átlagon felüli zoomtartománya, igen nagy felbontása és a hologram fókuszrendszere miatt nagy érdeklődésre tarthat számot.

Photokina 2004

Páros év lévén idén szeptember végén megnyilt Kölnben a Photokina kiállítás. Az újdonságokat a helyszínen is megpróbáltuk megkeresni és amennyire lehet bemutatni.
[frissítve: 2004. 10. 01. 11:45]

Röviden: ImpressCam Elite DSC 11 teszt

Ha kívülálló a szerkesztőség bármely tagját megkéri, hogy ajánljon gépet, akkor biztos, hogy az általános ajánlásban benne lesz, hogy csak ismert és lehetőleg fotós gyártó termékét szabad megvenni. Hogy miért vállalkoztunk mégis arra, hogy bemutassunk egy teljesen új márkanévvel megjelenő gépet? Azért, mert meggyőztek arról, hogy ezek a masinák nem azonosak a többi no-name márka gyenge minőségű termékeivel. Megnéztük.

Röviden: Sony DSC-L1 teszt

Nagyon sok szép fényképezőgép megfordul havonta szerkesztőségünkben, de a Sony új L sorozatának első tagja, a DSC-L1 biztosan az egyik legszebb. Mérete alapján a korábbi U sorozat utódának is tekinthetjük, de zoom objektívje és egyéb jellemzői miatt az L1 már egy magasabb kategória tagja.

Röviden: Samsung Digimax V50 teszt

A második világháborút követően Japán a totális összeomlásból néhány évtized alatt a világ meghatározó gazdasági szereplőjévé nőtte ki magát. A XX. század végén, a XI. század elején több ázsiai ország is elindult azon az ösvényen, amelyet annak idején Japán taposott ki.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Technikázunk: freelensing

Irigyled a drága és ritka tilt objektívek furcsán mosott képeit? Szeretnéd minél olcsóbban növelni optikád nagyítását? Hosszú órákat áldoztál olyan képszerkesztő szoftverek kezelésének elsajátítására,...

Alapfokon: Memóriakártyák – CompactFlash

Talán az egyik legrégebbi kártyaformátum. Az otthoni digitális fényképezőgépek első hullámának megjelenésekor a SmartMedia kártyával együtt terjedt el.

Még hogy nem fontos szempont egy DSLR-nél a tükör és zárhang?

Éljen a Nikon 1, éljen a Nikon 1. Vagy mondhatnánk azt is, hogy éljen a Panasonic DMC-GX7! A lényeg: bizony vannak esetek, amikor egy...

Mindent a Lightroom CC átmenetes szűrőiről

Ha szeretnéd tudni a Lightroom átmenetes szűrőjében rejlő lehetőségeket, feltétlenül nézd meg ezt a videót!

Hogyan világíts esküvőkön

Tanulj profiktól, teljesen ingyen!