Pentax K20D

0

A Pentax K10D megjelenése óta számos díjat bezsebelt és a vásárlók körében is elég nagy népszerűségnek örvendett, fejlett, középszintű szolgáltatásai és ehhez képest elérhető ára miatt. A most bejelentett K20D semmivel sem kíván lemaradni a magas elvárásokat felállító előd mögött.

Lecserélték az eddig használt 10,75 megapixeles CCD-t és egy 15,07 millió képpontos CMOS érzékelőt kapott az új modell, mely 14,6 megapixeles, tényleges felbontást nyújt, ami a gép által képviselt kategória jelenlegi legnagyobb felbontása. Ez egyben gyorsabb képfeldolgozó rendszert (PRIME) is jelent. Egyel finomították a JPEG tömörítési fokozatokat, így az eddigi három helyet négy beállítást használhatunk, és nőtt a használható érzékenységi tartomány. Választhatunk ISO3200 érzékenységet is, de engedélyezhető az ISO6400-nak megfelelő érték is.

Fontos újdonság a DSLR gépek között is egyre terjedő Live View, azaz élőkép szolgáltatás. A K20D a Pentax első élőképet adó DSLR modellje.

A gép LCD kijelzője a K200D-hez hasonlóan, 2,7” méretűre, felbontása pedig 230 000 pixelre nőtt. A kijelző világossága mellett az új modellben a színezete is állítható. A fotók lejátszásánál 32x-es nagyítást kapunk és egy új, fotó összehasonlító funkciót. A képbeállítások tekintetében 8-ra bővült az eddigi készlet, az automatikus sorozatok pedig a színezet-sorozat szolgáltatással gazdagodtak. A normál képsorozat sebessége nem változott (3 kép/mp), elérhető viszont egy gyorsabb (Hi) és egy lassabb (Lo) beállítás és a távvezérel sorozat készítésének lehetősége is. A nagyobb pufferméretnek köszönhetően a megnövelt felbontás ellenére is több fotó készíthető egyhuzamban. Ez RAW képek esetén 9 helyett 14-16 fotót jelent. Megjelent egy új Burst-sorozat mód is, amellyel 20 kép/mp-es sebesség érhető el, igaz ehhez Best tömörítésű JPEG formátumot és 1,6 megapixeles felbontást választ a gép.

A beépített vaku kulcsszáma, a kisebb modellhez hasonlóan, 13-ra nőtt, az egyedi beállítások száma pedig 36-ra. Külső vaku használatánál nem csak a vakupapucsra, de az új szinkron csatlakozóra is számíthatunk. Javítottak a gép fogyasztásán, így vaku nélkül akár több száz képpel többet is menthetünk SD vagy SDHC kártyánkra.

A hazai vásárlók számára fontos lehet, hogy a gép magyar menüvel jelenik meg.

A Pentax K10D és K20D különbségeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

A Pentax K10D és K20D közötti főbb különbségek
Pentax K10D Pentax K20D
Érzékelõ 10,75 megapixeles CCD
(23,5 x 15,7 mm)
15,07 megapixeles CMOS
(23,4 x 15,6 mm)
Tényleges felbontás 10,2 megapixel 14,6 megapixel
Képméretek (pixel)

3872 x 2592
3008 x 2000
1824 x 1216

4672 x 3104
3872 x 2592
3008 x 2000
1824 x 1216

JPEG tömörítési fokok

Best (1/3)
Better (1/6)
Good (1/12)

Premium (1/2,8)
Best (1/4,5)
Better (1/8)
Good (1/16)

Érzékenység ISO 100-1600 ISO 100-3200 (ISO 6400 boost beállítható)
Kijelzõ 2,5″ TFT LCD
210 000 képpont
(világossága szabályozható)

2,7″ TFT LCD
230 000 képpont
(világossága és színezete szabályozható)

Lejátszott kép nagyítása max 20x max. 32x
képek összehasonlítása funció
Képeffektek B&W, Sepia, Color, Soft, Slim, Brightness B&W, Sepia, Color, Extract Color, Soft, Illustration, HDR, Slim, Brightness
LCD élõkép (Live View) nincs van (TTL-alapú, zoom lehetõséggel és segédrács megjelenítéssel)
Sorozat 3 kép/mp
(JPEG: kártya kapacitásáig,
RAW: 9 képig)
3 kép/mp (Hi és Lo beállítás)
(JPEG: 38 képig (Hi), kártya kapacitásáig (Lo),
RAW: 14 képig (PEF), 16 képig (DNG)
Burst mód: 20 kép/mp (1,6 Mpix, JPEG)
Távvezérelt sorozat
Automata sorozatok expozíció
fehéregyensúly
telítettség
élesség
kontraszt
expozíció
fehéregyensúly
telítettség
színezet
élesség
kontraszt
Beépített vaku kulcsszáma 11 13
Egyedi beállítások

32 beállítás

36 beállítás

Akkumulátor kapacitása
(CIPA mérés szerint)
kb. 500 fotó (vaku nélkül)
kb. 480 fotó (50% vakuhasználattal)
kb. 330 perc lejátszási idõ
kb. 740 fotó (vaku nélkül)
kb. 530 fotó (50% vakuhasználattal)
kb. 330 perc lejátszási idõ
Tömeg 710 g (csak a váz) 715 g (csak a váz)
Magyar menü nincs van
Egyéb

vakuszinkron csatlakozó
fájlformátum kijelzése a keresõ státuszsorában

A Pentax K20D főbb tulajdonságai:

  • Pentax K-bajonett
  • időjárásálló fémváz
  • 14,6 megapixeles felbontás
  • 4 Fé előnyt adó képstabilizátor
  • 3 lépéses szenzortisztító rendszer
  • javított PRIME feldolgozó rendszer
  • a szenzoron megjelenő porszemekre figyelmeztet a Dust Alert funkció
  • 14-bites A/D konverter
  • Pixel mapping szolgáltatás
  • élőképes kereső
  • 11-pontos AF-rendszer (9 keresztszenzorral)
  • ISO100-6400 érzékenység
  • 2,7” LCD kijelző (230 000 pixeles)
  • vakuszinkron csatlakozó
  • 36 egyedi (Custom) funkció
  • pentaprizmás kereső
  • 16-szegmenses fénymérés
  • színcsatornánként megjeleníthető hisztogram
  • 14,6 megapixeles felbontás
  • 20 kép/mp-es Burst mód (csökkentett felbontásban)