A tükör nélküli NEX rendszerhez a Sony most nem mutatott be új vázat, de azért két téren is hozott újdonságot. Az egyik az a bejelentés, hogy az E bajonett specifikációját elérhetővé teszik azon gyártók számára, amelyek objektívet szeretnének gyártani a rendszerhez. Ezzel a döntéssel a Sony lehetővé tette, hogy az E bajonett is megkapja azt a külső támogatást, amivel a hagyományos tükrös rendszerek, illetve a Micro FourThirds rendszerek már évek óta rendelkeznek. Két ismert objektív gyártó, a Sigma és a Tamron ki is állított két mintát a Sony vitrinében. Persze a Tamron nyilván nem gondolja komolyan, hogy egy ekkora vázon épp egy ilyen méretes objektívre lesz a vásárlóknak szüksége, de amíg a Sony vagy más gyártó nem tervez ilyen átfogású zoomot, addig övék a pálya. A Sigma már egy sokkal népszerűbb területre, a fix 30 mm-es gyújtótávolságra koncentrált. Bár a 2.8-as fényerejű optika nem kimondottan pancake stílusú, valószínűleg közelebb áll a NEX vásárlók szívéhez, mint egy megazoom. A másik NEX rendszeres újdonság szintén a kiegészítőkhöz csatlakozik. A Sony bemutatta ugyanis objektívpark bővítési ütemtervét. A jelenleg elérhető három objektív mellé idén négy, jövőre pedig három új objektív érkezik. Idén három fix és egy tele várható: 2012-es megjelenések: A bónusz egy külső vaku, aminek sem a megjelenési idejét, sem pedig a tervezett kulcsszámát nem voltak hajlandók elárulni. Mérete alapján nyilván nem a profi fotóriportereknek készül… A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Így készült: Erik Johansson – Falling Asleep
Kreatív ötlet, tervezés, precíz megvilágítás, kitartás és rengeteg utómunka. Röviden ennyi, hosszabban pedig a videóban.
Absztrakt makrók – Nikon #CreateYourLight
Folytatódik a Nikon otthoni fotózást elősegítő oktatóvideó sorozata, ezúttal a házi absztrakt makró fotózásé a főszerep. E témában négy videó is megjelent!
Így vásárolj fényképezőgépet
Akár ajándékba szánod karácsonyra, akár magadnak keresel egy jó gépet, fontos, hogy olyan modellt válassz, amely a kitűzött feladatokra a legalkalmasabb. Nem kell mindenáron tükörreflexes gép, de nem is mindenre elég egy zsebrevágható utazózoom. Cikkünkben bejárjuk a ma kapható gépek kategóriát és néhány tippet is adunk egy-egy kiemelkedő modellre.
Miért fontos a tömörítetlen HDMI kimenet?
Ha azt mondjuk videofelvétel, nyilván mindenki legyint egyet, mondván ez már minden mai gépben benne van. Ha azt mondjuk 4k, akkor még sokan fel...
Hogyan készül egy profi figura fotó? Less be a kulisszák mögé!
Hát valahogy így...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben