A fotozz.hu-n sokak által csak bogárseggmakróknak nevezett fotók lehetnek nagyon jók és lehetnek nagyon rosszak is. Érdekes sorozatra bukkantam a minap, mivel ezen képek között mind jó, mind az arcomra fintort csalogató képeket is találtam. Mi kell egy nagyon „sikeres” katicabogár képhez? – egy jó makróobjektív – jól lágyított fényű vaku – giccsvízszóró (aka. kézi virágpermetező) – no és persze katicabogár ami éppen csinál valamit. Hogy mit, azt mindenki saját képzeletére bízom. Túl sokat azért ne várjunk tőle 🙂 Nos tehát akkor a képek… Az első két képnél még azt mondtam szépen megoldott, színharmóniával is rendelkező fotók. Aztán néztem tovább. A harmadik kép kékje már erősen gyanús volt, itt már ráncoltam a szemöldököm. A negyedik kép műesője már kiverte a biztosítékot, „izé, ez egy kicsit gáz”, gondoltam. Az ötödik képpel semmi bajom 🙂 De a hatodik! A PS-elt mű víztükröződéssel. Valami borzalmas. Hetedik aranyos, bár a kompozíción talán még lehetne gondolkodni. Nyolcadik megint a művíztükörjével borzasztott el. Kilencediknél érdekes a zöldes aura. Tizedik aranyos. Tizenegyedik is tetszett. S végül a tizenkettediknél ismét belefutunk a művíztükörPScsodába. Vagy csak engem ráz ennyire a hideg az meglehetősen irreális PS munkától? Lehet egyébként jól is PS-elni egy katicabogár makrót. Erre a legutolsó, már a facebookon talált (köszi Xi :D) kép mutat remek példát. 😉 No, szóval a lényeg: sose essünk át a paci túlsó oldalára, még a giccsvíz elmegy, de azért mindennek van határa. Szerintem. Szerinted?
NÉPSZERŰ CIKKEK
Tippek az ünnepi események fotózásához
Akár tükörreflexes (DSLR), akár tükör nélküli cserélhető objektíves (MILC), akár kompakt gépünk van, készítsünk hangulatos fotókat a karácsonyi témákról, eseményekről! Vishwaant Avk: Korcsolyázók...
Így kapcsolhatod be a Sony full-frame MILC-ed szimulált élőképét
Vakut, vagy vakukioldót használsz, de szeretnéd látni az expozíció szimulált élőképet? Itt a megoldás!
Szabad-e ingyen fotózni?
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
Portrévilágítás három vakuval
Így készíthetsz fehér papír háttérrel, mindössze három vakuval színes hátterű portrét. Amire szükséged lesz: - három vaku (célszerűen stúdióvaku, de rendszervakuval is...
Ha eddig nem értetted az anamorfikus lencséket, most megérted
A XX. század közepén terjedtek el robbanásszerűen az anamorfikus filmes objektívek (és itt most nem az alapanyagra, hanem a mozgóképre kell gondolni), amelyek különleges...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben



















