Nagy keletje van a különböző műtermi kiegészítőknek is, melyeket számos standon megtalálhattunk. A Nyári Fotófesztivál kiállítói között olyan nevek szerepeltek a témában, mint a Mikrosat, a Photoking és a CFoto. A „szakma” nagy öregje a Mikrosat ezúttal is sokszínű kínálatot pakolt ki, melyek gerincét a műtermi vakuk, folyamatos fényű lámpák és fényformáló eszközök tették ki. A különböző méretű fényterelő lapok reflektorok és szoftboxok mellett a mobilabb felszerelésre vágyók is válogathattak az asztalon látható Yongnou kisvakuk, a rájuk illeszthető fényformálók, valamint videolámpák, sínek és kocsik kínálatából. A földszinti kiselőadás terület mellé települt Photoking kínálata hasonló, de termékeiket nem csak itt, hanem a Nyári Fotófesztivál szinte minden szegletében megtaláltuk, hiszen idén ők biztosították a műtermi helyszínek technikai hátterét. Náluk a műtermi eszközökön kívül ugyanúgy megtalálható a videósoknak és a kisebb gépvakukat használóknak szánt kínálat, de hangtechnikával, laptop és mobil eszközökkel, valamint stúdióbérléssel, illetve oktatással is foglalkoznak. A CFoto évekkel ezelőtt, mint az elérhetőárú stúdiótechnika hazai képviselői szereztek nevet maguknak. A kezdeti termékkör azóta már igencsak kiszélesedett. A saját márkás Hunbright/Visico vakuk és kiegészítők mellett állványok, Yongnuo kisvakuk, rádiós kioldók, mini szoftboxok és egyéb fényterelők, makró körlámpák és még ezernyi dolog közül válogathattunk az asztalukon.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Vizes témák fotózása stúdióvakuval, rendszervakuval és folyamatos fénnyel
Ha próbáltál már vízcsepp becsapódást, vagy izzólámpa búra törést fotózni, akkor tudod, hogy az igen rövid zársebesség mellett az igen rövid megvilágítási idővel is...
Heti Fortepan – 10.: Egy kép minden kerületből
Most budapesti fotókat nézegethetünk a „Pro Urbe Budapest” díjat kapott a Fortepan válogatásában.
Lightroom egypercesek
Örkény után az Adobe is a rövid és tanulságos történetekben hisz. Remek ötleteket és tippeket szerezhetünk az Adobe nemrégiben indított új videó...
Az megvan, hogy honnan ered az SD logó?
Te is látod a „félbe vágott” CD lemezt az SD logóban? De vajon hogy jön egy CD lemez egy flash alapú memóriakártya logójához?
Ingyenes Lightroom presetek
Szeretsz RAW-ban fotózni, de nem szeretsz kínlódni a képfeldolgozással, viszont örülnél, ha egyedi kinézetű képeid lennének? Akkor a Lightroom preseteket neked találták ki! Itt...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben