Címlap 2002

Archívum

Három új Hewlett-Packard digitális fényképezőgép

A HP hivatalosan tegnap jelentette be Magyarországon az új digitális fényképezőgépeit, melyek között két darab 2 Mpixeles és egy darab 3 Mpixeles található.

Nikon Coolpix 2000 visszahívás

A Nikon bejelentése szerint forgalomba került néhány hibás Coolpix 2000-es, mely akár tűzveszélyes is lehet. A Coolpix 2000 tulajdonosok feltétlenül olvassák el a Nikon Kft. felhívását, mely hírünkben olvasható.

Két új Kodak digitális fényképezőgép

A Kodak augusztus 13-án jelentette be legújabb gépeit, melyek közül az egyik az alsó a másik a középkategóriába sorolható.

Csökkent a D60 ára

Már érezhető a hatása a digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán lévő "tumultusnak". Az igen kedvező Nikon D100 ár után szintén jónak mondható árral jött ki a Fuji. A Canon a D60 új árának meghatározásakor azonban mindkét konkurensének feladta a leckét.

Contax N visszahívás

Nehez jelent meg, szinte alig hallani róla, de már vissza kellett hívni. A gyártó nem kevesebb, mint három komoly hibát is talált a drága N Digital-ban.

Piros elszíneződés nélkül műfényben is: CP995

A Nikon Coolpix 995 tulajdonosok tapasztalhatták már, hogy némely esetben az automatikus fehéregyensúly állítás nem a legtökéletesebb. Ezen javít most egy kicsit a gép legújabb belső szoftvere.

Több, mint egy tucat tesztkép

Felkerültek a kép.tárra a Nikon Coolpix 2000-rel készült tesztfotók. A link a híren belül található!

Igazi multifunkciós eszköz a Sharptól

Láttunk már videófelvételek készítésére alkalmas digitális fényképezőgépet, fényképezni tudó videókamerát, de olyat, amelyik mindkét funkciót kompromisszumoktól mentesen tudja, még nem.

12 megapixeles tükörreflexes fényképezőgép mátol a boltokban

A mai naptól kapható a hazai boltokban a Fujifilm FinePix S2 Pro digitális fényképezőgépe. A trendnek megfelelően a gép árát az előd modell ára alá szorították.

2 megapixelnyi Nikon bruttó 85 ezerért?

A Nikon nemrégiben, sok találgatás után bemutatott három digitális fényképezőgépének legkisebb és talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó modellje a hét eleje óta már hazánkban is kapható.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Interpolációs eljárások

Ki ne emlékezne Robert Aldrich háborús klasszikusára, a Piszkos tizenkettő című filmre? Egy tucat mindenre elszánt bűnöző hajt végre kényes, kemény harci feladatot, hogy a film végére megfogyatkozva bár, de dicsőségben nyerjék el az áhított szabadságukat. Hasonló cél vezérelt minket is, amikor összeszedtük a digitális utómunkában ismert tizenkét "legelszántabb" interpolációs algoritmust, hogy izzasztó missziónak alávetve őket, megküzdjenek a dicsőségért.

Heti Fortepan – 5.: Tervezetten természetes kastélyparkok

Ma Magyarországon már csak alig egy-két helyen csodálhatjuk meg eredeti környezetükben a főúri kastélyokat, pedig egykor a fényűzéshez éppúgy hozzátartozott a hatalmas park, mint az impozáns épület. Fotókon az ország legszebb precízen megtervezett kastélyparkjai.

Így készült: Erik Johansson – Falling Asleep

Kreatív ötlet, tervezés, precíz megvilágítás, kitartás és rengeteg utómunka. Röviden ennyi, hosszabban pedig a videóban.

Állvány vásárlási tanácsok: így válassz tripodot és állvány fejet!

Nem könnyű a fotósok élete, hiszen nem csak fényképezőgépet és objektívet kell körültekintően választani, de állványt se mindegy, hogy milyet vesz az ember. Kezdőként általában...

Ételfotózás 1×1

Ingyen juthatunk hozzá a PhotoShelter jóvoltából a 29 oldalnyi hasznos információval szolgáló, ételfotózás alapjaival foglalkozó online kiadványhoz. A legfontosabb alapoktól a profi...