Szét lehet választani a politikát és a politikusokról készült képeket – véli Burger Barna, a nemrég megjelent „Egy kampány krónikája – Orbán Viktor 2010” című fotókönyv szerzője. Interjúnkban az időről, a politikai érettségről és a tapasztalat fontosságáról beszélgettünk.

Folyamatosan keresi az új utakat, képeivel érzéseket közvetít - Gáti Kornél az egyetlen magyar fotós, aki karnyújtásnyi távolságból fényképezhette indiai lakhelyén a Dalai Lámát. Tapasztalatairól, élményeiről (is) beszélgettünk.

A legjobban a saját főnöke szeret lenni, és véleménye szerint nem jó, ha egy kép direkt vicces akar lenni. Barakonyi Szabolcs, az Index fotósa beszélt az online világról, és arról, hogy egy fotóriporter is lehet művész.

Képeivel először a fotózz.hu-n, majd számtalan fórumon tarolt: Morten, bár előtte foglalkozott filmezéssel, mindössze három éve kezdett el komolyabban fotózni. Képei mégis gyorsan elismerést vívtak ki itthon és külföldön egyaránt. A spontán fotós vallja, hogy a fotózás közösségi formája motiváló erő, és egy kép akkor jó, ha örömet okoz az embereknek.

A digitális technológia felszabadít, az akthoz pedig kell egyfajta fura női-férfi viszony – vallja Máthé András. A fotóművésszel többek között a spontán képekről beszélgettünk és arról, hogy a hűtőben felejtett ételből is lehet esztétikailag szép alkotás.

Ha valakinek sztori kell, vegyen regényt – vallja Szipál Márton, alias Martin S. Martin, akinek lakásán járva ízelítőt kaphattunk abból, milyen is örökké fiatalnak maradni. A 83 éves művész fényképekkel teli lakásában lágy swing szólt, ő pedig folyton felpattant, előszedett egy-egy képet, festményt, könyvet, magazint. „Nyugodtan tegezz” – mondta, majd elkezdett mesélni a régi időkről, Amerikáról, Magyarországról, egyszerűen mindenről.

Ez a site a friss fotós hírek és részletes fényképezőgép adatbázis mellett a termékeket részletesen bemutató cikkek miatt népszerű. Arról azonban keveset írtunk eddig, hogy mi is áll valójában a képalkotás hátterében. Hiába újdonság a digitális fotózás, a legfontosabb szabályok az első fényképezőgépek megjelenése óta változatlanok. Ezzel a cikkel induló sorozatunk a fizikai alapok mellett igyekszik bemutatni a modern, digitális fotózásban használt technológiákat is. Bemelegítésképpen ismerkedjünk meg az alapvető optikai fogalmakkal.

Állandó vita tárgya, hogy szabad-e a képeket 100%-os nagyításban egymáshoz hasonlítani, vagy a teljes kép szempontjából úgyis félrevezető eredményre jutnánk. Ehhez kapcsolódnak azok a viták is, amikor régebbi, kisebb felbontású fényképezőgépek képét állítják szembe a mai, „zajosabb és lágyabb” képeket adó utódaikkal. Nehéz igazságot tenni, de a részletek ismerete talán megkönnyíti a dolgunkat.

Hiába az egyik legfontosabb jellemző, az automatikus élességállítás jellemzésére nem igazán akad olyan mérőszám, mint a felbontásra a megapixel, vagy a tárolókapacitásra a megabyte. Megadjuk ugyan a mérőmezők számát, vagy azok érzékenységét, de a működési algoritmust ezt ritkán jellemzi. Pedig nagyon frusztráló tud lenni, amikor az automatikus élességállítás rosszul vagy lassan működik. A megfelelő gép kiválasztásánál nem árt ha tudjuk, hogy hogyan is működik ez az alapvető funkció.

A köznyelvben gyakran használunk a fénnyel kapcsolatos kifejezéseket vegyes értelemben, mint pl. „világos felület” vagy „erős fény”. A fénytanban ezekhez a sokszor hasonló kifejezésekhez egy-egy szigorúan meghatározott értelmezés társul. Ahhoz, hogy a fényképészeti expozíciót megérthessük, tisztázni kell a fénytani alapokat és az emberi szem néhány tulajdonságát.

A mélységélesség megértése - miközben az egyik legfontosabb eszköze bizonyos típusú felvételeknek - annak ellenére nem könnyű, hogy a fotós társalgások mindennapi témája. Pedig nem annyira bonyolult mint amilyennek látszik. Érdemes egyszer rászánni az időt, hogy végiggondoljuk az összefüggéseket, mert egy kis gyakorlással könnyedén a magunk hasznára fordíthatjuk őket. Fotóelméleti sorozatunkban a mélységélesség mellett több, a témához kapcsolódó tévhitről is lerántjuk a leplet.

Az optikával kapcsolatos cikkekben eddig a legegyszerűbb modellt, a bikonvex vékony lencsét használtuk. Az alapvető törvényszerűségek bemutatására ez is kiváló, de annak megértéséhez, hogy a valós objektívek miért ilyen összetettek, tovább kell lépnünk. Ennek első állomása a modell és a valóság különbségének, a leképzési hibáknak az elemzése.