Röviden: Fujifilm FinePix BigJob HD-3W teszt

0

Bevezető

Aki régóta követi a digitális fényképezőgépek világát, annak nyilván ismerősen cseng a HD jelölés (vagy esetleg a BigJob név). A Fujifilm 4,5 éve készített először ilyen néven gépet (HD-1), de akkor az Európába (legalábbis Magyarországra) nem jutott el. A 3,3 megapixeles, 3x optikai zoommal felszerelt fényképezőgép különlegességét a masszív, por és vízálló külső burkolat adta, ami alkalmassá tette a fényképezőgépet az építkezéseken vagy más, hasonlóan mostoha körülmények közt való használatra. A következő modellre, illetve a magyarországi forgalmazásra négy évet kellett várni. A 6,1 megapixeles, továbbra is 3x zoomtartományú objektívvel készülő BigJob HD-3W mostantól itthon is elérhető, így eljött az ideje, hogy bemutassuk.

Már az elején leszögezhetjük, hogy aki családi gépet vagy zsebrevágható ultrakompaktot keres magának, az vélhetően rossz helyen jár. A FinePix BigJob szériája, ahogy nevéből is kikövetkeztethető, főként munkahelyre való, azon belül is elsősorban a fizikai munkáról szóló munkahelyekre, pl. építkezésre.

Az IP67 víz és porállóság mellett – amely teljes porállóságot és 1 méterig vízállóságot takar – a gyártó 70 cm-ről való leejtésnek meghibásodás nélküli ellenállást is említ a specifikációi között. Bár a puszta számokat nézve bőven akad konkurenciája, kialakításának köszönhetően azonban sokkal alkalmasabb az ipari felhasználásra, mint bármelyik vízálló ultrakompakt.

Külső, kezelés

A Fujifilm FinePix BigJob HD-3W külseje bizony igazán egyedi. Első kézbevételkor örömmel töltött el, hogy bizony ennek a gépnek van markolata! Kézben fogva is az az érzése támad az embernek, hogy egy strapabíró, igazi munkaeszközt tart a kezében. Még a kisujjunknak is akad hely, oly annyira magas a váz.

Az ütésvédelmet a gép jobb és bal oldalán végigfutó keménygumi csík, míg a víz- és porállóságot a sok-sok szigetelés és a különleges gombok biztosítják.

A hátlapot javarészt a 3″-os LCD tölti ki, ettől jobbra találjuk a gumi bevonatú kezelőszervek egy részét. A módválasztó tárcsa és az exponáló gomb természetesen a felső részre került, a főkapcsoló társaságában. Itt helyezték el a vakupapucsot is, amely szinkroncsatlakozó híján csak vakutartóként használható. A vakumódok között viszont megtalálható egy ún. „külső vaku” mód, amit használva a vaku csak egyetlen egyet villan, de azt maximális teljesítménnyel. Így a fővakuval elsüthető másodvakuk (slave) kényelmesen használhatók.

Az objektív elé egy levehető védő sapka és napellenző került, amely az objektív frontlencséjét védi az ütődésektől (külön üveglapot azonban nem tartalmaz), illetve kis mértékben a lapos szögben érkező környezeti fényeknek is útját állja.

A vízállóság miatt kissé nehezen forgatható üzemmódváltó tárcsa a következő 5 piktogramot tartalmazza:

  • videófelvétel
  • témamód
  • manuális mód
  • automatikus mód
  • CALS

Videófelvételt választva maximum VGA felbontású felvételeket készíthetünk.
A témamódok állásban portré, tájkép, sport, éjszakai és szöveg tartalmú képekhez kapunk motívumprogramokat.
A manuális mód itt megfelel a program automatika üzemmódnak (vagyis a rekesz és zársebességen kívül minden megadható kézileg), míg az automatikus módban az érzékenység is csak automatikus lehet, s nem használhatunk expozíció kompenzációt sem.
A CALS üzemmódban 1280×960 pixeles fotókat készíthetünk, amelyek méretükből adódóan könnyedén továbbíthatók e-mailben is. Ilyenkor a képméreten kívül a korábban említett paraméterek változtathatók meg.

A menü gomb megnyomásával megjeleníthető menüben a következő opciók érhetők el:

  • érzékenység: 64/100/200/400/800/1600/auto
  • felbontás és tömörítési fok: 6Mpixel, 3:2 oldalarányú, 3Mpixel, 2Mpixel és 0,3 Mpixel, a tömörítési fok csak legnagyobb felbontásnál választható Fine vagy Normal értékre
  • kép eredetiség biztonsági mód: az így készült képeknél a fényképezőgéppel vagy a mellékelt FinePix Viewer programmal ellenőrizhető, hogy egy adott kép eredeti-e, vagy történt benne módosítás
  • önkioldó: ki, 2 vagy 10 mp
  • expozíció kompenzáció
  • fehér-egyensúly: auto, napfény, felhős, 3 féle fénycső, izzó
  • sorozat: ki/be
  • set-up:

    • exponálás után kép megjelenítés: 1,5 mp, 3 mp, zoom
    • fájl sorszámozás: folyamatos, újrakezdés
    • digitális zoom: ki/be
    • LCD energiatakarékos mód: ki/be
    • dátum/idő beállítása
    • csipogás és exponálás jelző hangerő
    • visszajátszás hangereje
    • LCD világosság-5..+5
    • kártyaformázás
    • menünyelv
    • automatikus kikapcsolás: ki, 2 perc, 5 perc
    • akku kisütés
    • USB üzemmód: DSC/PictBridge
    • videó rendszer: PAL/NTSC
    • gyári alapértékek visszaállítása
  • FinePix színbeállítás: standard, diaszerű (chrome), fekete-fehér

Lejátszás módban a következő menü áll a fotós rendelkezésére:

  • Képtörlés: 1 kép, összes képt
  • Képforgatás
  • Törlés elleni védelem
  • Másolás memóriakártyára vagy belső memóriába
  • Hangfelvétel: max. 30 mp hosszban
  • Képkivágás
  • Diavetítés: normál (gyors vagy lassú), úsztatás (gyors vagy lassú), többszörös (4 kép egyszerre), óra
  • Nyomtatásra kijelölés
  • Setup (ugyanaz, mint felvétel módban)

Képérzékelő

A fényképezőgépbe 1/2,5″ típusú, 6 Mpixeles CCD-t építettek. Legnagyobb felbontásban 2816×2112 pixeles képeket készíthetünk, ennek oldalaránya 4:3. Választhatunk 3:2 oldalarányt is, de ez csak 2816×1880 pixelen érhető el.
A fotók JPEG formátumban menthetők el, a minőség legnagyobb felbontásnál állítható (fine vagy normal), a többiben fix. Más formátum nem használható.

Az automatikus érzékenységállítás választásakor a fényképezőgép ISO64 és ISO800 között választ egy megfelelő értéket, míg manuális állításnál a következő értékek valamelyike választható: ISO64/100/200/400/800/1600.

LCD

A méretes fényképezőgépre nagy kijelző került. A 3″-os LCD 230 ezer képpontból áll (R+G+B), a lefedettsége gyári adatok szerint 97%-os. A megjelenítő azonban csak méretében és felbontásában nevezhető átlagon felülinek, a betekintési szöge sajnos alacsony. Ebből adódóan fej fölül fotózáskor sajnos nem mindig tudjuk beállítani ránézésre a képkivágást. A kijelző fényereje -5..+5 tartományban változtatható.

Felvételkor az LCD-n a fotózás paraméterei is leolvashatók, megjelenik rajta az érzékenység, a rekeszérték és a zársebesség is.
Lejátszáskor szintén kérhetjük ezen adatok megjelenítését. Az indexképes kijelzés mellett dátumra szűrt listázás is kérhető.

Optika, vaku

A fényképezőgép Fujinon 3×-os zoomátfogású, 4,7-14,1 mm gyújtótávolságú objektívet kapott, amely kisfilmes formátumba átváltva 28-84 mm-esnek felel meg. A fényerő nagylátószögnél kissé átlag alatti: f/3,3, míg tele állásban ennél alig rosszabb: f/4 értékű. A 28 mm-es nagy látószög a kompakt kategóriában jó értéknek számít, és alkalmassá teszi a fényképezőgépet belső terekben való használatra is.

A rekesz nagylátószögnél f/3,3 vagy f/6,6, míg tele állásban f/4 vagy f/8 lehet. Köztes értékeket a fényképezőgép nem választ.

Az optikai zoomon felül digitális zoom is rendelkezésünkre áll, maximum 4,4×-es mértékben.

makró f=62 mm ekv.
lefedett terület: 32 mm
sarkok élétlenedése közepes

Makró módban is használhatjuk az optikai zoomot, sőt érdemes is, mert a legnagyobb nagyítást közelítőleg 60 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál kapjuk. Ilyenkor nagyjából 5 cm-es munkapont mellett is fotózhatunk, a teljes képet 32 mm széles témával tölthetjük ki. Ez önmagában kiváló makróképességet jelent, de sajnos a rekeszelés hiánya miatt a sarkok nem minden esetben maradnak élesek.

A Fujifilm Finepix Bigjob HD-3W nemcsak automatikus élességállítással használható, hanem két, előre programozott tárgytávolságra is beállítható: 2,5 m és 5 m. Arcfelismerés ebbe a modellbe nem került.

Az élességállítást gyér megvilágításnál AF segédfény nem segíti, talán ennek kiváltására került be a gépbe a két választható tárgytávolság érték.

A vaku közvetlenül az objektív fölé került, amely így nemkívánatos árnyékokat nem fog kelteni, viszont a vörösszemek kialakulására a kis távolság miatt fokozottan számítanunk kell.

A vaku automatikus, vörösszem csökkentő, derítés, kikapcsolt, automatikus 10 m-ig, hosszú szinkron, hosszú szinkron vörösszem csökkentéssel, külső vaku (ez esetben a beépített vaku egyetlen egy maximális teljesítményű villanással sül el) módban működtethető.

Akkumulátor, memóriakártya

A Fujifilm Finepix Bigjob HD-3W két ceruzaelemmel vagy akkumulátorral működtethető, a hosszabb élettartam és a környezetkímélés szempontjából érdemesebb akkumulátort használni. Alkáli elemmel gyári adatok szerint 120, 2500 mAh-s Ni-MH akkumulátorral 340 kép készíthető (CIPA ajánlású mérés szerint).

A fényképezőgépbe 27 MB memóriát is építettek, amely teljes felbontásban 9 Fine vagy 19 normál kép tárolására elegendő. A belső memória xD kártyával további 2 GB-ig bővíthető.

A memóriakártyát és az akkumulátorokat az alul lévő, vízzáró kialakítású ajtó mögé kell helyeznünk.

A fém állványmenet nagyjából a gép tömegközéppontja alá került, az optikai tengelytől kb. 2 cm-re. Állványra helyezett fényképezőgépnél sem az akkuk, sem a memóriakártya nem cserélhető.

A fényképezőgép csatlakozói bal oldalt, egy szintén vízzáró ajtó mögött kaptak helyet, itt találjuk a 3V-os egyenfeszültségű adapterbemenetet, és a kombinált AV/USB csatlakozót.

Sorozat, videó

A sorozatfelvételt legnagyobb felbontásban Fine tömörítéssel 6, egymást követő képig használhatjuk, ennek sebessége 1,5 kép/mp. CALS módban 1 Mpixelen 1,7 kép/mp sebességgel készül a sorozat, amely gyári adatok szerint 43 képig tart.

A mozgóképeket maximum 640×480 pixeles felbontásban készíthetünk, de választható 320×240vagy 160×120 pixeles felbontás is. A képfrissítés 30 kép/mp, a tömörítés hagyományos mjpeg, elég nagy sávszélességgel (~11Mbps), emiatt elég gyorsan telik a memóriakártya.
A videofelvétel során optikai zoom nem használható, ezt digitális zoom sem pótolja. A fénymérés viszont aktív marad, igaz, ennek sebessége meglehetősen lassú. Az élességállítás csak a felvétel előtt kérhető, menet közben a gép nem fókuszál újra. A videó hosszát csak a memóriakártya szabad kapacitása korlátozza. 2 GB-os kártyára közel 37 perc, 1 GB-ra közel 19 perc rögzíthető.

Extra szolgáltatások

Bár a fényképezőgép alapvetően egy félautomata kompakt gép, mégis találunk benne olyan szolgáltatásokat, amelyek kiemelik az átlag gépek sorából. Ilyen pl. a vízálló kivitel, a vakupapucs, ill. a képek eredetiségét igazoló ún. SecureShoot. S noha már nem számít nagy ritkaságnak, a képekhez készíthető hangmegjegyzést is érdemes megemlíteni. A kész képekből max. 2×-es képkivágás készíthető, amely sajnálatos módon csak VGA felbontásban menthető el.

A fotók az előre kiválasztható három színmód (standard, F-Chrome (élénk) és fekete-fehér) valamelyikével készíthetők el.

Gyári tartozékok

  • Szoftvereket és driver-t tartalmazó CD
  • 2 db alkáli elem
  • Védőkupak az objektívre
  • USB kábel
  • A/V kábel
  • Nyakpánt

Értékelés

A Fujifilm FinePix BigJob HD-3W már az első kézbevételnél meggyőzött, hogy igen, ez valóban egy „munkásgép” (vagy talán munkagép?). A méretes markolat, a gumírozott külső és a jól védett optika mind- mind ezt sugallja.
A készült tesztfotók alapján a BigJob HD-3W egy teljesen átlagos fényképezőgép, és bár nem a részletgazdagság a fő szempont, azzal sincs igazán gond. A kép szélein csak minimális szférikus hiba jelentkezik, a kromatikus aberráció pedig átlagos mértékű. A képzaj ISO400-ig elfogadható, ott kezd csak erősödni.

Bár feltételezhetően nem a makróképessége miatt fogják választani ezt a modellt, e téren sincs szégyenkeznivalója a HD-3W-nek, hiszen kiválóan teljesített. Videófelvélt is képes VGA felbontásban rögzíteni, igaz, ilyenkor a zoomot nem használhatjuk.

Én örültem, hogy megismerhettem egy olyan víz- és porálló fényképezőgépet, amely nem a miniatürizálás jegyében készült, s férfikézben sem veszik el. Ha általános célú, de víz-, por- és ütésálló gépre van szükség, amit ráadásul védőkesztyűben is lehet használni, akkor a Fujifilm FinePix BigJob HD-3W-t mindenképpen érdemes megnézni.

A fényképezőgépeket az Fujifilm Magyarországtól kaptuk kölcsön kipróbálás idejére.

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja az oldal működését. Köszönjük!

Tesztképeink:

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a linkre.