Röviden: HP PhotoSmart R607 F1 Williams-BMW teszt

0


Külső:

A HP PhotoSmart R607 legszembetűnőbb jellemzője a külseje, hiszen a HP a Forma-1-es Williams-BMW istálló egyik szponzora, ennek megfelelően a HP az R607-es modelljét a csapat színeibe öltöztette.
Aki esetleg nem ismerné a gyönyörű kék-fehér autók színeit a fényképezőgépen, az is biztosan felismeri, hogy itt speciális modellről van szó, hiszen a gép elején ott díszeleg a BMW.WilliamsF1 Team felirat. Aki úgy gondolja, hogy ennyivel beérte a HP, nos ő téved. Az szóban forgó modell ugyanis fém dobozban kerül forgalomba, méghozzá tekintélyes méretűben.

Az R607, mint a többi PhotoSmart R-szériás modell, viszonylag kis méretű, zömök vázat kapott. A műanyag vázat igen precízen illesztették össze, s hogy ne érhesse szó a ház elejét, a gép elülső része fém burkolatot kapott.
Az állványcsavar helye műanyagból készült, az állványmenet 1 cm-rel került távolabb az optika középpontjától, jobbára a gép tömegközéppontja alatt kapott helyet. Mivel a memóriakártyát és az akkumulátort alul kell az R607-esbe helyezni, így sajnos állványra helyezett gépnél ezek egyike sem cserélhető anélkül, hogy a gépet ne kellene levennünk az állványról.

Képérzékelő:

A fényképezőgép 1/2,5″ típusú 4 Mpixeles CCD segítségével rögzíti a képeket, legnagyobb felbontásban 2304×1728 pixeles képeket készíthetünk.

Ezen kívül használhatunk kisebb felbontást is: 1792×1312 vagy 640×480. A képeket csak JPEG formátumban menthetjük el, négy féle minőségi fok közül választhatunk, melyeket *, **, *** és **** szimbólumokkal jelöltek.

A szükséges érzékenységet a gép is képes automatikusan kiválasztani ISO100-200 között, de ha a helyzet úgy adja, a fotós is megadhatja ISO100, ISO200 vagy ISO400 közül választva.



Kijelző:

A hátlapra átlagos 1,5″-os LCD került, 3,7 cm-es hasznos képátlóval. A kijelző felbontása 120480 képpont.
A képek komponálását kis képet adó átnézeti keresővel is elvégezhetjük. Lejátszáskor az LCD-n igen nagy (közel 100x-os) belenagyítást is végezhetünk. Erős napsütésben az LCD képe közepesen látható, hajlamos a tükröződésre.


Kezelés:

Az új PhotoSmart gépek sajátsága, hogy az exponáló gomb mellett a videórögzítéshez külön gombot alakítottak ki. Ezzel megoldották, hogy ne a menüből, vagy több gomb nyomogatásával kelljen kiválasztani a mozgóképrögzítés üzemmódot, hanem egy gombnyomásra induljon a felvétel.

A gombok nagyrésze a fehér hátlapra került. A bekapcsolásra szolgáló rugós tolókapcsoló fent, a navigáló billentyűk jobb oldalon, a zoom vezérlő jobb oldalt fent, míg a maradék gomb az LCD köré került. Ami még érdekesség, hogy a zoom vezérlésére szolgáló gombokat nem egy vonalba, közvetlenül egymás mellé helyezték, hanem íves alakban. Ez lehet, hogy első ránézésre meglepő és szokatlan, de a kezelése egyáltalán nem rossz, sőt kifejezetten ügyes ötlet.

A négy navigálóbillentyűre nem helyeztek külön funkciókat, az önkioldó/sorozat, a vakumód és a makró/fókuszmód külön gombokat kaptak a hátlapon az LCD felett.



Optika:

A HP PhotoSmart R607 optikája 5,8-17,4 mm fókusztávolságú, mely megfelel kisfilmes formátumban 35-105 mm-nek. A fényerő átlagos: nagylátószögnél f/2,6, tele állásban f/4,8.

Az objektívet kikapcsolt állapotban a környezet hatásaitól két műanyag lamella védi, amely bekapcsoláskor automatikusan elmozdul.

A fókusztávolságot a nagylátószögön kívül 11 állásra állíthatjuk be, ez a 3x-os átfogású kompakt gépek között már átlag feletti precizitást eredményez. Az optika 3x-os nagyításán felül maximum 7x-es digitális képkivágást is használhatunk, amely mint neve is jelzi, nem tartalmazza a kép nagyobb felbontásúra felinterpolálását. Ennek előnye, hogy nincs redundáns információ, s a fájl mérete kisebb lehet, hátrányát (hogy az eredeti kép 8×8 pixeles blokkjait és nem a felinterpolált képet tömöríti a JPEG algoritmus) csak igen nagy méretű nagyításoknál, erős tömörítésnél lehetne érzékelni.

A makrózás tekintetében a PhotoSmart R607 jónak tekinthető, a legkisebb befogható terület szélessége 70 mm, melyet tele állásban érhetünk el, ebből következően makrózáskor is használhatjuk az optikai zoomot. Bár ez a 70 mm-es érték alulról közelíti meg az átlagot, mégis azt mondhatjuk, jó makróképességű a gép, hiszen rendelkezik szupermakró üzemmóddal is. Noha az R607 ilyenkor a zoomot letiltja, de cserébe 60 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál 41 mm széles témával kitölthetjük a teljes képet, ha a témánk 6 cm-re helyezkedik el az objektívtől.

Vaku:

A vörös-szem hatás csökkentést fizikailag általában két féle módszerrel lehet elérni: egyik, hogy a vakut lehetőleg minél távolabb tegyék a gép optikájától (legjobb esetben indirekt vakuzásra is alkalmassá tegyék, mint a Panasonic LC-1-nél), a másik, hogy gyors és sűrű vaku elővillantásokkal fényképünk tárgyának pupillájátlehetőség szerint minél inkább szűkítsük be, hogy a vérbő szemfenékről visszaverődő vöröses fény ne juthasson a gép optikájába (vagy legalábbis igen kis százalékban). Nos, a fizikai megoldásokon kívül léteznek szoftveres módszerek is, amelyben a HP úttörőnek számít. Bár nem az R607 az első modell, amibe implementálták a szoftveres vörösszem csökkentést, mégis itt is érdemesnek tartom kiemelni, hiszen lejátszás módban néhány gombnyomással kiválóan eltüntethetőek a „nyúlszemek”. Ennek köszönhetően nem kell elvárni a gép tulajdonosától, hogy a képeit utólag, számítógépen valamilyen képszerkesztő programmal javítgassa, hiszen ezt már a fényképezőgépben megteheti.

Szintén a HP saját fejlesztése az Adaptive Lighting technológia, amely a kép digitális manipulálásával a sötét területeken képes világosítani (nevezik ezt digitális vakunak is, de ez inkább tekinthető marketing szövegnek, mint a megoldás működésére utaló elnevezésnek). Az ily módon készített képek bár a normál esetnél kissé zajosabbak, az eredeti képen még nem bebukott területeken látható részletek jelennek meg. Ezt szintén elsősorban azok értékelik majd, akiknek nincs tapasztalatuk az utólagos képfeldolgozás területén vagy nem akarnak ezzel foglalkozni.

A vaku üzemmódjai egyébként átlagosak, a szokásos automatikus, derítés, automatikus vörösszem-hatás csökkentéssel és kikapcsolt állapoton kívül hosszú szinkronidővel is használható.



Kézi beállítási lehetőségek:

Kézi beállítások tekintetében sincs szégyellni valója a R607-esnek. Ugyan nincs benne harmad blendénként állítható rekesz-előválasztás, nincs benne kézi fókusz, nincs benne záridő megadásának lehetősége, viszont van két lépésben állítható rekesz kiválasztás. Ez nagylátószögnél F2,4/F4,3, tele állásban F4,8/F7,7 értékek közül enged választani. Kiválasztható a használni kívánt fénymérés módja mátrix, középre súlyozott átlagolt, vagy szpot közül. A sötétben való élességállításhoz viszont nem kapott AF segédfényt a fényképezőgép, amely kézi élességállítás hiányában erősen megnehezíti a jó felvételek készítését sötétben.

Milyen Forma-1-es fényképezőgép lenne az, amelyben ne szerepelne sport mód? Röviden: vicces. Nos, természetesen az R607-ben többek között sport témamódot is választhatunk, ilyenkor a lehetőségekhez képest a legnagyobb zársebességet választja az automatika. Ezen kívül használhatunk még tájkép, portré, strand/hó, naplemente, rekesz-előválasztás és panoráma üzemmódot. Panorámát kettőtől öt kép szélességig készíthetünk, melyet utólag illeszthetünk össze a géphez mellékelt szoftver segítségével.

A képeffektek között megtalálhatók a fekete-fehér és szépia módok, két fokozatban használhatjuk az Adaptive Lighting-et. Ezen kívül három lépésben állítható az élesítés és a színtelítettség, valamint dátumozhatjuk is képeinket.


A fehéregyensúlyt automatikus álláson kívül beállíthatjuk napfény, felhős, izzó és fénycső értékre, valamint kézi beszabályozást is elvégezhetünk.

Sorozat, videó:

A gép sorozat módja átlagos, egy sorozatban 5 képet készíthetünk, saját méréseink szerint 1,95 kép/mp sebességgel.

A videófelvétel felbontása csak 320×240 pixeles lehet. A felvétel során az optikai zoom és az élességállítás inaktív, csak a fénymérés működik. Az optikai zoomot tehát csak a felvétel megkezdése előtt használhatjuk, videórögzítés közben digitális zoommal se közelíthetünk a témára, marad a „gyalogzoom”, feltéve, hogy erre esetleg van lehetőségünk a zsúfolásig tele aranytribünön.

Sebesség, késleltetés:

Tapasztalataim alapján azt kell mondjam, a gép jó sebességű. Bár a bekapcsoláshoz szükséges 3,2 mp-es idő átlagos, az élességállítás gyors, amire bizony szükség is lehet a száguldó Forma-1-es autók között. Nagylátószögnél napsütésben 0,4mp, gyengébb megvilágításnál 0,9 mp, tele állásban jó fényviszonyok között 0,6 mp, kevés fénynél 0,9 mp szükséges az autofókusznak. S ami még kiemelendő: makró módban ha túl közel vagyunk a témához, akkor bizonyos határon belül nem csak annyit közöl velünk a gép, hogy nem tud élességet állítani, hanem azt is elárulja, hogy azért, mert túl közel vagyunk.

Extra szolgáltatások:

Extra szolgáltatások közül a képelforgatást, a maximum 1 percig tartó hangmegjegyzés funkciót és a már ismertetett Adaptive Lighting és digitális vörösszem csökkentést kell megemlítenünk. S bár nem szolgáltatás, de mindenképpen extrának tekinthető a Williams-es színek és felirat.




Memória:

A képeket és videókat a gép belső 32 MB-os memóriájába menthetjük, vagy SecureDigital kártyát is használhatunk. A fényképezőgép 4 Mpixeles felbontását figyelembe véve mi legalább 256 MB-os SD kártya megvásárlását javasoljuk.

A PhotoSmart R607 Li-ion akkumulátorból nyeri a működéséhez szükséges energiát, amely 3,7 V feszültségű, 1050 mAh kapacitású. Az akku töltését a gépben végezhetjük, ha azt a hálózati adapterre (vagy az opcionálisan megvásárolható dokkoló-állomásra) csatlakoztatjuk.

A gép bal oldalára helyezték az USB kimenetet és az adapter bemenetet.




A fényképezőgép fém dobozában a gép, a kezelési útmutatók és a szoftvereken kívül a következők találhatók:

  • USB kábel
  • csuklópánt
  • Li-ion akku 1050 mAh; 3,7V
  • hálózati adapter
  • sötétkék velúr tok





Értékelés:

Valószínűleg nem nehéz kitalálni, hogy a HP PhotoSmart R607 a Williams-BMW istálló illetve Mark Webber és Nick Heidfeld rajongóinak ajánljuk. Bár a fényképezőgép Magyarországon kereskedelmi forgalomban nem kapható, néhány darabot az élelmesebbek még be tudnak szerezni.

A gépet a kipróbálás idejére a HP Magyarország-tól kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!